Februári könyvajánló - 2024

Újabb részek érkeztek a kedvenc sorozatokból és természetesen most is kezdődnek újak, amelyek kedvencekké válhatnak. A tél végi unalmas napokat pedig egy pillanat alatt feldobhatjátok egy-egy humoros történettel.

 

bátyám öccse

A bátyámnak van egy öccse, aki sajnos pont én vagyok. Ez önmagában is elég nagy baj, de az még nagyobb baj, hogy ez örökre így is marad.
Két testvér, akikben minden kis és nagygyerek magára ismer. Öt történet, csupa lelki finomság, gyerek fejjel gondolkodás, érzékeny, intelligens poénok. Persze a végén a nővérem öccseként, no meg egy báty és egy húg szülőjeként is szépen elsírtam magam. A gyerekeim meg pont ott nevettek és mosolyogtak, ahol gondoltam, hogy fognak.

 

Kiss Ottó humoros történetei mellett vár benneteket többek között Vulpi is, aki nem csak a fantáziánkat mozgatja meg, hanem a testünket is. Az állatok farsangja felráz minden unatkozót, de a Ropi-világ főhősének legújabb kalandja is gondoskodik a derűs percekről az Ész nélkül kötetben. Pókember – Kisállatok gyülekező! címmel új képregénysorozat indult a legkisebbeknek, a kicsit nagyobbak Fekete Párduc kalandjait követhetik nyomon a képregény oldalain.

Bővebben ...

Újabb Kner történetek két könyv tükrében

ujabb kner tortenetek konyvbemutato sm2024. február 5-én került megrendezésre Újabb Kner történetek két könyv tükrében címmel könyvbemutató programunk, ahol Szegő János szerkesztő beszélgetett Dr. Erdész Ádám Kner-kutatóval. Az est folyamán Kner Albert története rajzolódott ki a hallgatók előtt, aki - mesei fordulattal élve - legkisebb fiúként elindult szerencsét próbálni Amerikába, ahol aztán tehetségének köszönhetően sikeres és híres lett. Az Amerikában felfelé ívelő pályájáról, terveiről és munkáiról szól Robert Elton Brooker III, Erdész Ádám: Kner Albert - Művész, ikon, legenda című monográfiája. A számos fotót tartalmazó albumból azt is megtudhatjuk, hogy Kner Albert ötlete volt többek között, hogy kartonpapírból készítsenek tárgyakat azokban az időkben, amikor a fém és a fa inkább hadicélokat szolgált. Az ő nevéhez fűződik a "six-pack", a cigarettásdoboz, a lemezborító és sok más praktikus csomagolóeszköz. Az új világról, a beilleszkedésről, az otthon maradottak iránti aggodalomról, valamint a magyarországi családtagok beszámolóiról a család levelezése ad képet. Kner Albert ekkoriban írt leveleiben igyekezett a demokráciára és bizalomra épülő amerikai élet előnyeit is ecsetelni, ami nővére, Kner Erzsébet számára is segített meghozni a döntést, és utóbb követte Albertet az emigrációba. A leveleket Erdész Ádám válogatta, és Levelek a Kner család életéből 1938-1949 címmel rendezte sajtó alá. Az előadáson részt vevők számos új információval gazdagodhattak a Kner család életét érdekes történetekkel bemutató Erdész Ádámnak köszönhetően. Köszönjük Szegő Jánosnak az oldott hangvételű beszélgetés vezetését, Erdész Ádámnak a tartalmas előadást!

Képek a Galériában

Helytörténeti érdekesség a Gyomaendrődi Digitális Archívumban

helytorteneti erdekesseg a gyomaendrodi digitalis archivumban smEgy érdekes gépiratot tettünk fel a Gyomaendrődi Digitális Archívumba. Itt található:
https://opac3.hgy-museum.monguz.hu/hu/record/-/record/HGYMUSEUM859

A Szarvasi Öregdiákok Szövetsége szervezet 1926-ban alakult. Megalakítói az 1885-ben érettségizett diákok voltak, közöttük számos kiválóság, többek között Dr. Raffay Sándor evangélikus püspök. A Szövetség a hagyományápolás, emlékállítás terén nagyon sokat tett: Szarvas városában több helyen fellelhetők ennek máig látható nyomai. A tagnévsor Kun Béla helyi gyűjtő tulajdonában van. A lista nem teljes, a vidéki tagok nevét tartalmazza. Ettől függetlenül, már az első (6. oldalon) az első sorban, a gyomaendrődiek számára fontos és ismerős névvel találkozhatnak: Vidovszky Béla festőművész.

A nevek mellett a foglalkozás és település név található. Néhány gyomai név között, a 9. oldalon Kner Izidor nyomdász neve is szerepel.

Városunk - folyóirat a Gyomaendrődi Digitális Archívumban

varosunk cimoldal archivum smAz Archívumba feltöltésre kerültek a Városunk Gyomaendrőd – A keresztény nemzeti gondolat hírnöke című folyóirat digitális változatának számai a Gyomaendrődi Digitális Archívumba. A keresőmezőbe írják be: Városunk, és megnézhetik, olvashatják, letölthetik a helyi újság 1994-2023 közötti számait, évenkénti bontásban.

A 30 éve, 1994. októberében indult lap akkori szerkesztősége kinyilvánította, hogy őszinte szívvel és igyekezettel, önkéntes munkával a közjót szolgálva indították el a lapot.

A magyar kultúra napja könyvtárunkban

magyar kultura napja smA magyar kultúra napja gálaműsorunk 2024. január 23-án került megrendezésre. A tavalyi év sikere után programunkba az idei évben is helyi fellépőket kértünk fel, hogy kedvenc versük, prózájuk, zenéjük előadásával szerezzenek feledhetetlen élményt a nézőknek. Köszönjük a lelkes közönségnek, hogy ilyen nagy számban részt vettek a programon és lelkesedésükkel, vastapssal köszönték meg a gálaműsor fellépőinek a szereplést. Köszönjük a fellépőknek a felkészülést, a részvételt! Nagyon szép este volt!

Képek a galériában

 

Állatbarát Könyvtár Program – Állatbarát olvasó kihívás

kutyamancsAz első matricagyűjtők már kölcsönöztek az új, Állatbarát Könyvtár Program-hoz kapcsolódó akciókban. Akik 2024-ben bármilyen állatos könyvet kölcsönöznek, részt vehetnek a matricagyűjtésben. A legtöbb matricát összegyűjtők sorsoláson vesznek részt, nyerhetnek.

Az olvasással mindenki csak nyerhet!

 

 

 

allatbarat olvaso kihivas plakat sm          allatbarat matricagyujto sm

Indul az Állatbarát Olvasó Könyvtár program, mi is csatlakoztunk!

allatbarat konyvtar program 2024 smKönyvtárunk eddig is elkötelezte magát a természetvédelem, a természeti értékek népszerűsítése mellett. Kialakítottuk felnőtt és ifjúsági zöldpolcainkat, ahol a természetvédelemmel kapcsolatos könyveket gyűjtjük. Honlapunk Zöldülünk oldalán hónapról hónapra jelentetjük meg a Zöldnapokat, amely a természet- és környezetvédelem szempontjából fontos eseményeket, világnapokat és témákat mutatja be olvasóinknak. A Jane Goodall Intézet Magyarország több programjához is kapcsolódtunk, ilyen a Passzold vissza tesó! kampány is. Szelektív hulladékgyűjtőpontunkat is ennek megfelelően alakítottuk ki. A műanyag, papír, vegyes hulladékok elhelyezését segítő dobozok mellett a használt mobiltelefonok, illetve a használt elemek elhelyezésére is lehetőség van. Az Internet Fiesta és az Országos Könyvtári Napok alkalmával rendszeresen tartunk Gyomaendrőd természeti szépségeit bemutató fotókiállítást, játékot, programot. Könyvtárunk természetvédelemmel kapcsolatos előadásai között volt már például a LIM-LOM mese és öko játszóház, a Bogárháton című interaktív előadás és mesés foglalkozás is. A madarak különleges világa című 2023-as zöldprogramunk keretében 12 foglalkozást tartottunk óvodás és kisiskolás gyerekek számára.

Bővebben ...

Januári könyvajánló - 2024

A könyv szerzőjével, Prof. Dr. Pálffy Géza történésszel már találkozhattak olvasóink, hiszen A magyar Szent Korona 11 hazatérése címmel tartott előadást könyvtárunkban 2019 márciusában. Legfőbb nemzeti kincsünk azonban nemcsak külföldön élt át megpróbáltatásokat, hanem a mindenkori Magyarország területén is. Háborúk alatti menekítésekről, országjárásokról és különleges őrzőhelyekről, a modern korban egyre gyakoribb rendkívüli és ünnepélyes közszemlékről, valamint ládafeltörésekről és -elásásokról szóló tanulmányokban mutatja be a szerző a Szent Korona 1301 és 2001 közötti legkiemelkedőbb hazai "kalandjait".

 

Kertész Róbert életregényében megismerkedhetünk Semmelweis Ignác gyermekkorával, iskolai tanulmányaival és karrierjével, miközben szembesülünk a kezdetben ránehezedő szülői elvárásokkal, a kortársak róla alkotott véleményével és valódi természetével. Az alapos kutatómunkán és az író saját medikusi élményein alapuló könyv bemutatja a korabeli orvostudományt, Semmelweis felfedezésének forradalmi jelentőségét, és az elhallgattatására törő óriási erőket. A könyv filmadaptációja Semmelweis címmel megtekinthető a mozikban..

Bővebben ...

2024 madara a kerecsensólyom

2024 madara a kerecsensólyom

A kerecsensólyom

A kerecsensólyom nagy termetű (testhossza 45–55 cm), széles szárnyú (szárnyfesztávolsága 102–126 cm), az egerészölyvhöz hasonló színezetű sólyom. Ahol megjelenik, onnan még a nála jóval nagyobb sas is tisztelettel odébb áll. Kiszemelt áldozatát több, mint 300 km/órás sebességű zuhanórepüléssel vadássza le. A sólyom jól alkalmazkodik, jól tanítható és kitűnő társ. Őseink fontos és kiemelt vadász „háziállata” volt. A szakemberek a kerecsensólymot azonosítják nagy valószínűséggel a honfoglaló magyarság jelképének számító turullal.

Bővebben ...

Könyvtári tájékoztató - Nyitvatartás 2024-ben

nyitvatartas 2024 tavasz smTájékoztatjuk olvasóinkat, hogy könyvtárunk 2024. január 8-tól hétköznapokon a megszokott nyitvatartással, valamint az alábbi szombati napokon 9 és 11 között várja a látogatókat:

    › január 13., 20.
    › február 10., 17.
    › március 9., 23.
    › április 13., 20.
    › május 11., 25.

 

 

MEGHÍVÓ – A napos B oldal – Könyvbemutató és közönségtalálkozó Jakupcsek Gabriellával

plakat jakupcsek sm"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani"
G. B. Shaw.

Hidd el nekem, tényleg van élet a negyven után! Elmúltam hatvan, szóval csak tudom. Persze nem mondom, hogy az elmúlt két évtized sétagalopp lett volna. És a következők is bőven tartogathatnak nehézségeket, mégis azt mondom, a B oldal igenis lehet napos.
Hőhullámok, váratlanul felszaladó kilók, pánikroham a próbafülkében, helló helyett csókolom, egyre több fiatalabb és egyre kevesebb idősebb kolléganő a munkahelyen. Ugye ismerős?
Sok a kérdőjel, és a legtöbb épp önmagaddal kapcsolatos. Ez a könyv azért született, mert azt hiszem, tudom, mit érzel, tudom, min mész keresztül. És bár varázsló én sem vagyok, mégis szerettem volna melléd állni, és elmesélni, hogy mik az én személyes tapasztalataim a változókorról és a fiatalság talán mégsem annyira fájó elmúlásáról.
Segítségemre volt több nagyszerű szakember, akik fontos gondolatokat, tanácsokat fogalmaznak meg többek között a párkapcsolat, a karrier, az egészségmegőrzés, szépség és öltözködés témájában.
Velük együtt szeretném megmutatni: igenis tudsz teljes és tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, hetven-évesen is, sőt. Támogatlak benne, hogy találd meg a szépséget a mindennapokban és magadban is.
Gondolkodjunk közösen az életstratégiádon, hogy el tudd fogadni, mi több, hasznodra tudd fordítani az évek múlását. Mindehhez legyen a mottónk, amely sok mindenen átsegít: Önismeret és derű! Tarts velem a napos B oldalra!


Szeretettel várlak,
Jakupcsek Gabriella

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár. 5500 Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2024. február 23. (péntek) 18 óra.

 A részvétel regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött, a belépőjegy ára 2000 Ft/fő.

Könyvvásárlás és dedikálási lehetőség a helyszínen.

Regisztrálni és jegyet vásárolni a könyvtárban lehet, 2024. január 8-tól.

Érdeklődni lehet a 66/218-370-es telefonszámon.