Környezetünk tisztaságára NE vegyszerekkel ügyeljünk!

tisztitoszerek

A környezettudatos tisztítás, mosás és mosogatás kíméletesebb a „durva” vegyszeres takarításnál. Naponta rengeteg vegyszert használunk, s egyre többen jönnek rá, hogy az ecetnek, a szódabikarbónának vagy akár a citromnak is ugyanolyan tisztító és fertőtlenítő ereje van, mint a mesterséges társainak. Ha nem is megy egyszerre, próbáljunk meg egy-egy vegyszert lecserélni valamilyen természetes anyagra.


Tisztítás vegyszerek nélkül?

takaritas termeszetes cuccokkal

A sütőt szódabikarbónával és ecettel tisztítsuk. Keverjünk össze fél csésze szódabikarbónát három evőkanál ecettel, majd oszlassuk el úgy a keveréket a sütő belsejében, hogy a fűtőelemekre ne jusson.

Egyre nagyon vigyázzunk: gáztűzhelyet soha ne takarítsunk csak ecettel, mert robbanást okozhat!

 

 


Hűtő, mosogatógép

A hűtőszekrény tisztításához szintén tökéletes az ecet és szódabikarbóna. Míg az ecet fertőtlenít, a szódabikarbóna szagtalanít. Ha tartósabb szagmentességet szeretnénk, vágjunk félbe egy citromot, kaparjuk ki a belsejét, majd a helyére töltsünk sót, és ezt tegyük a hűtőbe..

Konyhai edények

A gépek után a konyhai edényeket is zsírmentessé tehetjük természetes anyagok segítségével: vegyünk mosószódát - drogériában vagy bioboltban kapható -, ezzel könnyedén megtisztíthatjuk őket.
Zsíroldásra ecet helyett a citrom is tökéletes: egy citrom levét öntsük a foltokra, és hagyjuk állni 10 percig. Utána csak át kell törölni szivaccsal, és nem csak zsírmentes, de valódi citromillatú felületet is kapunk.


A vízelvezetőből áradó kellemetlen szag semlegesítésére öntsünk egy csésze szódabikarbónát a csőbe, majd rögtön utána egy pohár felforrósított ecetet. Pár percig hagyjuk hatni, majd engedjünk rá tiszta vizet.

Mutassunk jó példát a környezettudatos életmódra!

Igazán azzal tehetünk sokat a környezetünkért, ha a példánkkal másokat is inspirálunk, és arra tanítunk, hogy környezettudatosabban éljenek és óvják a környezetüket az összes általuk elérhető eszközzel.

Egyre többen szeretnének valamit tenni azért, hogy az elkövetkező évtizedekben, gyermekeik, unokáik számára is élhető maradjon a Föld. Ehhez természetesen számos átfogó, kormányzati intézkedésre és a döntéshozók tudatos ökopolitikájára lenne szükség.


Ugyanakkor mi magunk, átlagemberként is tehetünk egy kis odafigyeléssel környezetünk megóvásáért, az ökológiai lábnyomunk csökkentésével.

Mit vállalhatunk az egyszerű hétköznapokban?
Néhány mindenki által teljesíthető hasznos ötlet!

tolto

Amikor a mobiltelefon, laptop vagy táblagép töltése befejeződött a töltőt ki kell húzni a konnektorból, mivel a csatlakozás áramot fogyaszt. Ez minden más elektronikai eszközre is igaz.

fogmosas

 

 

Ha szeretnénk csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat, ne folyassuk a vizet feleslegesen és ügyeljünk a csöpögő csapokra! Fogmosás közben, fürdéskor mosogatáskor el kell zárni a vizet, amikor nincs égető szükség rá.

 

 

 

 

Felesleges technikai berendezések


Egy újabb szuper technikai berendezés bevásárlása előtt érdemes elgondolkozni, hogy valóban szükségünk van-e az adott tárgyra. Fogjuk-e használni napi szinten, vagy a szekrény mélyén fog ez is porosodni?

gaz

 

A főzés során is érdemes odafigyelni, hiszen rengeteg felesleges energia mehet kárba. Fontos például ügyelni arra, hogy ne égessük feleslegesen a gázt, a kelleténél ne használjunk nagyobb lángot.

 

 

mosogep

 

 

 

Három póló és két zokni miatt ne indítsuk el a mosást!

 

 

 

 

 

izzokSzintén teljesen egyszerű, mégis sokan nem figyelnek oda rá. Ha nem tartózkodunk a szobában, ne égjen feleslegesen a villany! Érdemes kihúzni a nem használt lámpák, állólámpák csatlakozóját a konnektorból. Hasznos lehet továbbá, ha lecseréljük a hagyományos villanykörtéket energiatakarékos izzókra.

Szeptemberi könyvajánlataink (2019)

Tovább

Závada Pál új regénye a Weisz Manfréd Művek örököseiről szól. Hőseinek közvetlen közeléből tudósít, megszólaltatja őket. Három különböző stílusban három szerző tart elénk tükröt. Lackfi János: Minden napra egy sztori – valóság és abszurd humor. Tóth Krisztina: Fehér farkas – minden lakás másik történet. A szarvasi Hartay Csaba: Viharsarki Kattintós című könyve operettes túldicsérés, szájbaverést provokáló, abszurdabb alakok és történetek gyűjteménye A múlt megismerését tűzi célul. Petrőczi Éva könyve, aki gyomai dédszülei történetét vetette papírra, sok fotóval illusztrálva.. Szabó Magda: Az élet újrakezdhető című vallomás és interjú kötete árnyaltabb képet mutat az íróról és az emberről.
Október végén Ablonczy Balázs történész lesz könyvtárunk vendége. Két könyvét már most olvashatják az érdeklődők.

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Ismeretterjesztő könyveket olvashatnak a lélektan tárgyköréből:

Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van. Kovács Andrea: Mackógytorna a mozgásfejlődés harmonizálására. Szabó Péter: Kinek az életét éled?

Kirándulóknak, túrázóknak nyújtanak segítséget a következő könyvek:
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Bővebben ...

Nyár végi estike – Zenés műsor a könyvtárban

nyar vegi estikeAugusztus 29-én Hajtmann Ildikó énekművész és Vozár Márton Krisztián zongoraművész volt könyvtárunk vendége. Vozár Márton Krisztiánt jól ismerik városunk lakói, könyvtárunkban is több alkalommal gyönyörködhettünk játékában. Most, a szintén békéscsabai Hajtmann Ildikót kísérte zongorán, aki csodálatos hangján szólaltatta meg a közismert melódiákat. Műsoruk keretében a szerelem ihlette dalok hangzottak el, Koncz Zsuzsa, Cserháti Zsuzsa, Edit Piaf dalai mellett részletet hallhattuk a Hair-ből, és megszólalt Albinoni Adaggio-ja is.

Képek a Galériában

Újabb értékek kerültek a Települési Értéktárba

endrodi ciganyzenesz hagyomanyok es emlekhely 1Újabb értékekkel gazdagodott a Gyomaendrődi Települési Értéktár. A Gyomaendrődi gyógyvíz nemcsak a helyi lakosok körében népszerű, hanem a Gyomaendrődre érkező nyaralók, pihenni és gyógyulni vágyók körében. A gyógyvíz hatása és többcélú felhasználása igazi kincs városunkban. További információt az Értéktár Természeti környezet kategóriájában talál róla. Az endrődi cigányzenész hagyományok és emlékmű címen került a Települési Értéktárba az a huszadik századot átívelő zenei örökség és múlt, mely a Kulturális örökség kategóriában található.

Az új értékekről részletesebben itt olvashat.

Júliusi könyvajánló (2019)

Tovább

Júniusban járt könyvtárunkban Vámos Miklós, akinek legújabb, Az isten szerelmére című könyve már kölcsönözhető. Igazi irodalmi érdekességnek számítanak Szabó Magda eddig kiadatlan művei: Csigaház címen kisregénye, Üzenet odaátra címen pedig novellái jelentek meg. Krusovszky Dénes nevét eddig verseiről ismertük, most prózai munkái jelentek meg két kötetben. A Magyarország természeti kincsei és a Hungarikumok könyve hazánk értékeit mutatja be. A magyar korona története iránt érdeklődőknek két reprezentatív kötetet ajánlunk: A Magyar Szent Korona és a koronázási jelvények és A Szent Korona hazatér című könyveket. Az utóbbi kötet szerkesztőjének, Pállfy Gézának előadását nemrégiben könyvtárunkban is hallhatták.

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább

 

Bővebben ...

Vízautomata a könyvtárban

vizautomata smHasználóink nem csak a klimatizált könyvtár előnyeit élvezhetik, amikor meglátogatják könyvtárunkat, de ha megszomjaznak, az automatát is használhatják.

Jó buli volt a könyvtárban

buli a konyvtarban smJúnius 18-án Buli a könyvtárban című műsorunkra hívtuk meg városunk gyermekeit a Határ Győző Városi Könyvtárba. Nagy izgalommal érkeztek a gyermekek és kísérőik, többen jelmezbe öltözve várták a bohócot. A szórakozás felhőtlen volt, a gyerekek megmutathatták ügyességüket, volt közös tánc, lufihajtogatás és sok-sok taps, nevetés. Az arcfestés mellett apró ajándékokkal kedveskedtünk a résztvevőknek. Mindenki jól szórakozott a vidám délutáni műsoron.

Képek a Galériában

 

Közönségtalálkozó Vámos Miklóssal

kozonsegtalalkozo vamos miklossal smJúnius 13-án nyílt meg a 90. Ünnepi Könyvhét, ugyane napon Vámos Miklós volt könyvtárunk vendége. Az olvasóink körében is népszerű író mesélt írói pályáról, könyvkiadói tevékenységéről, televíziós műsorairól. Az első írásainak megjelenéséhez kapcsolódó történetek képet adtak a rendszerváltás előtti hazai irodalmi életről, a megjelenés lehetőségéről, a cenzúrákról és az akkori könyvkiadók világáról. A jogi végzettségű Vámos dolgozott dramaturgként, majd a rendszerváltás után megalapította és éveken át vezette az Ab Ovo Kiadót. Televíziós műsorvezetőként is kipróbálta magát: a Rögtön jövök, Lehetetlen és a 2 ember című sorozatait ma is szívesen tűzik műsorra a TV csatornák. Közben pedig sorra jelentek meg könyvei, közülük több idegen nyelven is. Könyveinek témaválasztását a hazai irodalmi élet alakjai és saját élete is inspirálja. Legújabb könyvének címe, Az isten szerelmére Mándy Iván szavajárása volt, akihez mély barátság fűzte Vámos Miklóst. A közönségtalálkozó végén Vámos Miklós – Kosztolányit megidézve – zöld színű tintával töltött golyóstollal dedikálta könyveit.


Képek a Galériában

Gyomaendrődi Hírmondó - június

gyomaendrodi hirmondo 2019 juniusMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júniusi száma. Itt olvashatja.

  - A tartalomból: beruházások a városban

  - Polgármesteri tájékoztató

  - Felhívások

  - Beszámolók az elmúlt hónap eseményeiről

  - Meghívók programokra

Júniusi könyvajánló (2019)

Tovább a könyvhöz

A közelmúltban Grecsó Krisztiánnal találkozhattak olvasóink könyvtárunkban. Legújabb, Vera című kötete már kölcsönözhető. Vendégünk volt Pálffy Géza is, aki a Magyar Szent Koronáról tartott előadást, mostani ajánlónkban A Szent Korona Sopronban – Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei című olvasmányos, sok képpel illusztrált könyve szerepel. Moldova György Előttünk az özönvíz című könyve a szerző öt szatirikus írását tartalmazza. Igazi irodalmi csemege a Szendrei Júlia összes verse című könyv. Petőfi felesége maga is írt, a kötetben szereplő nagyrészt publikálatlan versei és a hozzájuk kapcsolódó kísérőtanulmány segít megismerni és újraértelmezni életét. 

Bővebben ...