A Magyar Haltani Társaság által meghirdetett Év Hala választáson 2024-ben a réticsíkra szavaztak a legtöbben. A kitüntető címre egyébként hazai vizeinkben élő őshonos halak lettek jelölve.

A réticsík hosszan megnyúlt testű hal. Feje és szemei kicsik, orra hosszú és kúpos, a végén lekerekített. Szája kicsi és ajkain bajuszszálak találhatóak. Apró pikkelyei alig észrevehetők, háta sötétbarna, oldalán barna és okkersárga hosszanti csíkok futnak. Legnagyobb csíkfélénk, testhossza meghaladhatja a 30 centimétert.

A szárazság idején nagyrészt kiszáradó mocsarak jellemző hala, de előfordul sekély tavakban, öreg holtágakban és iszapos csatornákban, valamint nagyobb folyók hullámtéri gödreiben. Az oxigénben szegény vizekhez a réticsík egy sajátos kiegészítő légzési formával jól tudott alkalmazkodni. A kopoltyúja mellett béllégzés segítségével a levegőből is tud oxigént felvenni. Bár élőhelye miatt erős iszapíze van, mégis kedvelt étkezési halféle volt korábban, mert speciális légzése miatt hetekig életben lehetett tartani minimális vízzel, ami lehetővé tette a távoli vidékre szállítását.

Szürkületkor kezd aktív lenni, napközben az iszapban rejtőzik el. Étrendjét tekintve rovarokat, férgeket és ízeltlábúakat keresgél az iszapban, valamint a vízben lévő növényi törmelékeket is elfogyasztja. Nagyon szívós és igénytelen hal, a telet az iszapba rejtőzve tölti el. A víz időleges kiszáradását is el tudja viselni.

A vízszabályozást megelőzően olyan nagy számban fordult elő hazánkban, hogy a halászat külön ága, a csíkászat foglalkozott a mocsarakban tömegesen élő réticsík fogásával és értékesítésével. A csíkászok megfigyelték, hogy az oxigénhiány rákényszeríti a halat búvóhelye időnkénti elhagyására. A süppedős, növényzettel benőtt láprészeken a csíkász „léket” vágott. Mivel itt a víz oxigénben gazdagabb volt, ezért odaúsztak a halak, amelyeket egy vesszővarsa, a csíkvarsa ejtett foglyul.

 
Élőhelyspecifikus faj, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos élőhelytípushoz alkalmazkodott, és ettől a környezettől nem tud elszakadni. Az élőhelyének változásakor nem tudja követni a változásokat és emiatt eltűnik a faj az adott területről. Így a nagy mocsarak felszámolásával jelentősen megcsappant a hazai állomány, ma már védett állat, természetvédelmi értéke 10.000 Ft. Magyarországi előfordulását a térképen megjelölt pontok mutatják.

Régebben időjósnak is tartották, mivel a vihar közeledését (a légnyomás megváltozását) megérezve mozgása megélénkül, és gyakran a felszínre úszik levegőért, mivel ilyenkor az emelkedő hőmérséklet és a süllyedő légnyomás miatt csökken a víz oxigéntartalma.