A Luca név a latin ’lux’(fény) szóból ered. Ezzel függ össze, hogy Lucát fényhozónak is nevezték. A régi naptár szerint december 12. volt az év legsötétebb napja, a téli napforduló ideje. Tehát Lucával kezdődött az újra hosszabbodó nappalok, a növekvő fény időszaka. Ezért élnek helyenként még ma is a Luca-napjához kapcsolódó napfordulós hagyományok.

Szent Lúcia a hagyomány szerint a 3. században Szicíliában élt. A gazdag családjából származó lány fogadalmat tett Krisztusnak, vagyonát pedig a szegények között osztotta szét. Amikor szülei egy pogány férfihoz akarták férjhez adni, inkább a halált választotta. Alakját Itáliában és a skandináv népek körében mai napig igen nagy tisztelet övezi, a vakok és gyengén látók mellett a menyasszonyok és a torokfájósok is őt tekintik a védőszentjüknek.

A jóságos, gyógyító és ajándékozó Luca mellett hazánkban és a szomszédos országokban a gonosz Luca, a boszorka alakja jelent meg a néphagyományban. Luca napját gonoszjáró napnak tartották, ilyenkor a boszorkányok, bűbájosok, rontó lények szabadon tevékenykedtek. Minden lehetséges módon megpróbáltak védekezni ellenük: fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ajtókra keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, és lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket. Ehhez a hiedelemhez kapcsolódott a Luca-szék készítése is.

A szék részeit többféle fából faragták. Az összeállításnál szeget nem használhattak, csak facsapokat. Minden nap csak egy művelet végezhettek rajta, viszont karácsony szentestére készen kellett lennie. Innen is ered a mondás, miszerint: Lassan készül, mint a Luca széke. A férfiak magukkal vitték az éjféli misére, és aki felállt rá, meglátta ki a boszorkány a falubeli lányok – asszonyok közül. De aztán a szék készítőjének rohannia kellett haza, mert különben a boszorkányok széttépték volna. Menekülés közben feltartóztathatták az üldözőket maguk mögé mákot, lencsét vagy kölest szórva. (Innen ered a szólás: a szerencsés embernek mákja van.) Ha tűzre tudták vetni a Luca-széket, míg a boszorkányok felszedegették a magokat, megmenekültek.

Egy helyi (endrődi) változat szerint a Luca-székkel ki kellett ülni a keresztútra. Ott csutka ízikkel (kukoricaszárral) körül kerítették magukat. Ezt meggyújtották, majd várták, hogy éjfélkor jöjjön a boszorkány. Ha a várakozó megijedt a boszorkánytól, és kiugrott a tűzgyűrűből, akkor fogott a rontás rajta. Ha a széken maradt, nem lett semmi baja. (További helyi Luca napi szokásokleírásokat az Endrődi füzetek 4. kötetében olvashatsz.)

Luca napjának hajnalán a gyerekek körbejárták a házakat, és fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek. Ezt a szalmát tette aztán a gazdasszony a tyúkok alá, hogy jobban tojjanak. A ’kotyolók’ jutalma egy-egy marék aszalt gyümölcs, dió, alma volt. igyekeztek őket megajándékozni, mert ha nem kaptak semmit, akkor átkot mondtak.

Ezen a napon tilos volt szőni, fonni, sütni, varrni, mosni. A lányok, asszonyok nagyon szigorúan vették, hogy ezen a napon ne dolgozzanak, hiszen a boszorkányos Luca a neve napján végzett munkát megbüntette. Azért, hogy ellenőrizzék, vajon betartják-e a munkatilalmat, fehér lepedőbe bújt alakoskodók jelentek meg a házaknál. Arcuk elé fátylat vagy szitát tettek, hogy ne ismerjék fel őket.

Luca-nap estéjén és éjszakáján megengedett volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is: az udvari kútból vizet csentek, nem egy udvar reggelre kapu nélkül maradt, ezt a fiatal legények vagy a szomszédba vitték, vagy a ház tetejére rakták. Sok helyen Luca-tököt készítettek. Szemeket, orrot és vigyorgó szájat faragtak a kivájt sütőtökökbe, majd a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást. Az ijesztő hatás kedvéért sötétedéskor égő gyertyát tettek a Luca-tök belsejébe.

A Luca naptól karácsonyig terjedő időszakban sokféle jóslást végeztek. A Luca-kalendáriummal a következő év időjárását jósolták meg. Az előttük álló tizenkét napnak az időjárásából következtettek az új évre. Úgy vélték, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Luca-búzát vetettek. Ha a búza karácsonyra szép magasra és sűrűre nőtt, az a következő évre kiváló termést jósolt. A kikelt búza zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.

A legnépszerűbb jóslás azonban a lányok leendő férjeinek megjövendölése volt. Az eladósorba került lányok Luca-cédulák segítségével próbálták megtudni jövendőbelijük nevét. Luca nap estéjén tizenhárom egyforma cédulára felírtak egy-egy férfinevet, azt összehajtogatták, s minden nap a tűzbe hajítottak közülük egyet. Tizenhárom nap múlva, karácsonykor kibontották a megmaradt cédulát: amilyen név állt a papíron úgy fogják hívni a férjüket. Másik módja a férj nevének kiderítésére a gombócfőzés volt. Luca-napjára a lányok 12 gombócot főztek, amelyekbe egy-egy férfi nevét rejtették. A gombócokat ez után forró vízbe tették, és amelyik először úszott a felszínre, a hagyomány szerint az tartalmazta jövendőbelijük nevét. A majdani férj foglalkozását a vízbe öntött ólom formája mutatta meg.