Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júniusi száma

gyomaendrodi hirmondo 2024 juniusVálasztás - 2024 - eredmények

     Polgármesteri tájékoztató
     Tájékoztatók pályázatokról
     Új vezető a Járási Hivatal élén
     Dr. Macsári Judit helyettesítése
     Óvodai, iskolai és sport hírek
     Meghívók, felhívás a halfőző versenyre

A lapot itt olvashatja

Véget ért az idei „A mi olvasás kihívásunk” pecsétgyűjtő programunk

a mi olvasas kihivasunk pecsetgyujto program sm2023 őszén ismét meghirdettük az „A mi olvasás kihívásunk” programunkat azzal a céllal, hogy az osztályokat és tanulókat arra biztassunk, hogy kölcsönözzenek a könyvtárból. Május végén mind az egyéni, mind a csoportos versenyt lezártuk, begyűjtöttük a pecsétgyűjtő füzeteket.

Az osztályközösségek versenyét a Kis Bálint Általános Iskola 3. b osztálya nyerte, akik a mai napon átvették jutalmukat – oklevelet, logózott tollat és csokoládét kaptak. Köszönjük Benéné Rojik Gabika néninek, hogy idén is aktívan közreműködött programunk megvalósításában, hiszen az elmúlt tanévben is az Ő osztálya kölcsönzött legtöbbször. Köszönjük Fekécsné Buza Erika tanító néninek is, hogy a két második osztály is lelkes könyvtárlátogató volt az idei tanévben.

Az egyéni versenynél közel 80 fő juttatta vissza hozzánk a pecsétgyűjtő füzetkéjét, akik közül a legtöbbet kölcsönző és olvasó gyerekek oklevelet, könyvet és csokit vehetnek át könyvtárunkban.

A jutalmazott gyerekek az alábbiak:

  Pintér Száva 21 pecsét Kis Bálint Általános Iskola
  Kurilla Csenge 20 pecsét Szent Gellért Katolikus Általános Iskola
  Munkácsi Petra 16 pecsét Kis Bálint Általános Iskola
  Gulyás Dominik 15 pecsét Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola
  Pintér Zolna 14 pecsét Kis Bálint Általános Iskola
  Terdik Izabella 13 pecsét Kis Bálint Általános Iskola
  Szabó Janka 10 pecsét Kis Bálint Általános Iskola
  Séllei-Rabnecz Liliána 10 pecsét Kis Bálint Általános Iskola


A nyeremények a könyvtárban vehetők át 2024. június 21-ig.

Képek a Galériában

II. Alkotó kezek címmel nyílt kiállítás könyvtárunkban

alkoto kezek kiallitas sm2024. május 31-én került sor a II. Alkotó kezek című kiállításunk megnyitójára, melyen Dinyáné Bánfi Ibolya intézményvezető asszony köszöntötte a résztvevőket.

A tárlat idén is rendkívül színes képet mutat. Minden kiállított darab „örömalkotás”, hiszen az alkotók mindenféle megfelelési kényszer nélkül, lelkükből, örömből festenek, rajzolnak, hímeznek, sütnek, díszítenek, kötnek, horgolnak, varrnak... tehát alkotnak.
Voltak, akiket mi kerestünk meg, hiszen korábban is részt vettek már különböző tematikus kiállításokon könyvtárunkban, és többen a felhívásunkat olvasva jelentkeztek a rendezvényre. Különös öröm, hogy ilyen sokan mertek nyitni a nyilvánosság felé, és mutatják meg alkotásaikat, mutatják be alkotó tevékenységüket a nagyközönségnek.
30 helyi alkotó több mint 30 féle technikával készített munkáját láthatják kiállításunkon. Jöjjenek el, csodálják meg a remekműveket, ez a tárlat egyszeri és megismételhetetlen!

A kiállítás június 21-ig, nyitvatartási időben, díjtalanul látogatható.

Képek a Galériában

Az MKE Gyermekkönyvtáros Szekciójának szakmai napja könyvtárunkban

mke gyermekkonyvtaros szekcio szakmai napja sm2024. május 28-án került megrendezésre könyvtárunkban a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtári Szekciójának szakmai napja. Óriási öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy ilyen sokan voltak kíváncsiak a könyvtárunkra, a munkánkra és Gyomaendrődre.

Dr. Szecseiné Pápay Judit szekcióelnök az alábbiakat írta a szakmai napról:
A történet még 2023 novemberében indult, ekkor vette át Dinyáné Bánfi Ibolya, a gyomaendrődi Határ Győző Városi Könyvtár intézményvezetője Szekciónk VándorBagoly Elismerő oklevelét. Akkor meghívást kaptunk, hogy látogassuk meg őket, ismerkedjünk meg közelebbről is munkájukkal. Mai napunk azzal telt, hogy ez a találkozás megvalósult egy szakmai nap keretében. Megismerkedtünk könyvtáruk történetével, sokrétű munkájukkal, rengeteg ötletet hoztunk haza. Különösen nagy jelentőségű tevékenysége a könyvtárnak a helytörténeti anyagok feldolgozása, közzététele. Ebben segíti a látogatót a Települési Értéktárat bemutató terminál, a bekerült értékeket és Gyomaendrőd természeti szépségeit népszerűsítő saját szerkesztésű játékok. Létrehozták és működtetik a Gyomaendrődi Digitális Archívumot. A fenséges ebéd után Kner Piroska szakácskönyvének receptúrája alapján készült diós süteményt kóstolhattunk. Gyomaendrőd máig nagy tiszteletben tartja a Kner nyomdászcsaládot, így ellátogattunk a Kner Nyomdaipari Múzeumba, ahol nagytudású nyomdász tárlatvezetőnk mutatta be a nyomdagépeket, mesélt ennek a zseniális családnak a történetéről. A 2022-es Kner emlékév tiszteletére Dinyáné Bánfi Ibolya ötlete, inspirációja alapján pedig elkészült a Nagy Könyv, méltó emléket állítva a Kner családnak. Még hosszasan írhatnék erről a napról, annyi élmény ért minket, de a képek magukért beszélnek. További lelkes, fáradhatatlan munkát kívánunk ennek a remek kollektívának, még remekebb vezetőjükkel az élen. Köszönjük a szíves vendéglátást!

Képek a galériában

június (2024)

 Június 3.

zöldnapok 1 kerékpározás napja
Kerékpározás Világnapja

Habár a kerékpár már két évszázad óta egyszerű, megfizethető, megbízható, tiszta és környezetbarát közlekedési eszköz, 2018-ban ünnepelték először a világnapot a kerékpározás népszerűsítésére. Jó hatással van a fenntartható fejlődésre és nem utolsó sorban a Földre, mert nem bocsájt ki káros anyagokat. A tömegközlekedési eszközök helyett használva pénzt spórolunk meg és óvjuk környezetünket. Természetesen pozitív hatással van a testi-lelki egészségünkre is, hiszen a mozgásnak köszönhetően edzettebbek leszünk, és a bringás természetjárás garantáltan javít a közérzetünkön.

Bővebben ...

Az év természeti értékei hazánkban 2024

Az év fája közönséges bükkfa

bukkfa

2024-ben tizenegyedik alkalommal választották meg az év fafaját. A szavazatok értékelése után a közönséges bükk (Fagus sylvatica) lett az év fafaja. Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalmának célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés. A klímaváltozás miatt az egyik legveszélyeztetettebb fafajunk. A bükkösök megtartása a jövő erdészeinek nagy kihívása.

Bővebben itt olvashatsz róla

Az év hüllője a kaszpi haragossikló

kaszapi haragossiklo

A kaszpi haragossikló

A kaszpi haragossikló egyik legveszélyeztetettebb hüllőfajunk, emellett a legnagyobb testű kígyónk. A két métert is elérő faj Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 000 forint.

Bővebben itt olvashatsz róla

Könyvajánló júniusra - 2024

Júniussal beköszönt a nyár és remélhetőleg a strandszezon is. Ha a nyári melegben nem a vízben szeretne felüdülni, hanem inkább egy fa hűs árnyékában pihenne, ne felejtsen el magával vinni egy jó könyvet is. Új könyveinkkel garantált lesz a kikapcsolódás!

 

én száz versem
Gergely Ágnes Kossuth-díjas író, költő, műfordító eddig több mint harminc önálló szépirodalmi művet jelentetett meg (vers, regény, esszé, memoár), és műfordítóként rendkívül gazdag életművet hozott létre. Legújabb könyve a Kalligram kiadó gondozásában jelent meg, és a szerző válogatott verseit tartalmazza.

 

ki vinné haza
Vámos Miklós újból kiadásra kerülő műveinek sorába ezúttal egy 1988-as kisregény, illetve egy húsz évvel későbbi páros novella került. Az íróval még csak most ismerkedők számára is remek belépő lehet ez az önéletrajzi ihletésű szöveg, melyben kérdések, tépelődések fogalmazódnak meg, és a felismerés - miért is nincsenek neki rokonai, felmenői.

A gyermekeknek szánt ajánlónkat itt olvashatják.

Bővebben ...

Két gyomai beszélgetett

ket gyomai beszelgetett smBíró-Balogh Tamás (Dr. Bíró-Balogh Tamás!) és Darvasi Ferenc, mint valami nagy öreg irodalmárok, leültek a könyvtárban és egy nagyon kellemes, igen jó hangulatú diskurzust folytattak. A két fiatalember beszélgetését Tamás vezette, azzal az indokkal, hogy Ferinek most jelent meg új könyve, amely Artisjus-díjat kapott – most az ő munkássága kapjon nagyobb figyelmet. Tamás jól felkészülten, jó humorral irányította a beszélgetést, amely bemutatta Feri irodalmi életútját. Szó volt a kedvenc szerzőkről, a szerkesztői munkáról, a Mándy Iván korszakról és természetesen a legutolsó könyvről, a Mindig volt egy szigetem című, Reményi Józseffel közös életinterjú kötetről. Szóba került Feri szenvedélyes ragaszkodása a vonatok, a vasút iránt, és újabb keletű hobbijáról, ami ezek fényképezése. Kölcsönösen ígéretet tettek a közönségnek, a könyvtárnak és egymásnak, jövőre egy fordított beszélgetésen Darvasi Feri faggatja majd az 50 éves, születésnapos Tamást. Legyen így!

Darvasi Ferenc (1978–) szerkesztő, író, kritikus: tanulmányait a helyi általános iskolában, majd a gimnáziumban végezte. Később főiskolát és egyetemet végzett. Pályáját könyvtárosként és folyóirat-szerkesztőként kezdte. Később szerkesztett könyveket az Európa, a Kossuth, a L’Harmattan, a Magvető, a Móra, a Műút és a Noran Libro Kiadónak is. Dolgozott szabadúszóként, most a Helikon Kiadó főszerkesztője. Vörös Postakocsi folyóirat díja 2009.; Bárka folyóirat díja 2009.; Király István-díj 2011, Komlós Aladár-díj (2022, a díj kitüntetettjei az újabb, majd a mai magyar irodalom jeles irodalomtörténészei, kritikusai); Reményi József Tamás (1949-2023) és Darvasi Ferenc Mindig volt egy szigetem című kötete Artisjus-díjat kapott 2024-ben. (A díj ösztönzésül szolgál tehetségüket már bebizonyított művészek számára. A döntést irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság készíti elő, melynek tagjai 2024-ben: Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Szilágyi Zsófia és Szörényi László voltak.)

Képek a Galériában

Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó 2024. májusi száma

gyomaendrodi hirmondo 2024 majusA tartalomból:

     XXV. Nemzetközi Sajt-és túrófesztivál
     Elhunyt Jenei Bálint
     Működik posta Endrődön
     Energetikai korszerűsítés projektzáró rendezvénye
     Új vezető a Liget Fürdő Kft. élén
     Új utakon- Körösök Ölelése Turisztikai Egyesület
     Intézmények és sport egyesületek hírei

A lapot itt olvashatja.

Márton Gábor 100 - megemlékezés

marton gaborMárton Gábor születésének 100. évfordulójáról emlékeztünk meg a Rózsahegyi Napon, a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolában.
Márton Gábor - Marci bácsi - neve fogalom volt Endrődön. Derűs, kedves személyiségű, igazi reneszánsz ember volt: nemzedékek tanítója, helytörténész, régész, kutató, amatőr színész-rendező, író, költő, újságíró, testedző, sportbarát, elnyűhetetlen focirajongó. Hűséges krónikásként rótta a sorokat, gyűjtötte az adatokat Endrőd múltjáról. Szép családi életet élt, három gyermeke és unokái sok örömet, boldogságot jelentettek számára. Szinte naponta látogatta az endrődi könyvtárat, mindig hozott valamit ajándékba. Ha mást nem, egy jó szót, kedves történetet, huncut mosolyt kaptunk Tőle. Írásait a könyvtárnak ajándékozta, mindig elmondta: ott van azoknak a legjobb helye! Márton Gábor művei megtalálhatók a Gyomaendrődi Digitális Archívumban.

Képek a Galériában

Kétszemélyes bolondságok - zenés szórakoztató műsor könyvtárunkban

ketszemelyes bolondsagok smKétszemélyes bolondságok címmel délelőtti időpontra szerveztünk egy könnyed, zenés programot. A könyvtár és a Térségi Gondozási Központ keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel szorosabbra fűzhető az együttműködés. Ennek eredménye lett a délelőtti program. A klubokba járó idősek és az otthonokban élő gondozottak Hunyáról, Endrődről - a Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit Bt. klubjának tagjai is -, és Gyomáról is érkeztek a műsorra, és természetesen a közönségünk is érdeklődött a rendezvény iránt. Udvarhelyi Boglárka és Kiss Tivadar operaénekesek könnyed hangvételű, ismert dalokkal érkeztek, megénekeltették a közönséget, olyan is volt, akit táncba is sikerült vinni. Örülünk, hogy ennyi embernek tettük szebbé a napját, megható volt látni az önfeledt kikapcsolódást.

Képek a Galériában