Iván napja - Szent Iván napja

 

 

Június 24. különleges nap. Névnapokat tekintve Iván napja van. Csillagászati szempontból a nyári napfordulót köszönthetjük. A keresztény vallás pedig Keresztelő Szent Jánosra emlékezik ezen a napon.

E nap ünnepi hagyományait tekintve a kereszténység előtti, pogány korban gyökerezik. A pogány kori szokások gyakorlása a mai napig széles körben elterjedt az északi féltekén.

 

A nyári napforduló az egyik legrégebbi ünnepe az emberiségnek: ekkor áll a legmagasabb delelési pontján a Nap az égen, ekkor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A régiek úgy gondolták, hogy a fény a téli napfordulón születik meg, és a nyári napfordulón ér uralkodásának csúcsára. A Nap nyári diadaltora termékenység- és bőségünnep volt, melynek hagyományai a pogány időkre nyúlnak vissza.

 

 

A június 24. előestje, a 23-áról 24-ére virradó éjszaka a Szentivánéj. Valójában az ünnep apropóját szolgáltató nyári napforduló június 21-én van, de a naptárreformok miatt a hozzá kapcsolódó ünnep pár nappal eltolódott, és ez a távolság az idők folyamán csak nőni fog. Az év legrövidebb éjszakája egyben a legmisztikusabb is: ilyenkor a valóságon túli világ kapui tárva-nyitva vannak, tündérek, koboldok, szellemek jelennek meg az emberek közt, fények gyúlnak az éjszakában és lángra lobbannak a szívek. Szentivánkor minden megtörténhet!

 

 

 

Termékenységünnepként a nyári napforduló rítusainak egyik központi témája a pártalálás volt: az éjszakai virrasztás alatt gyakran szövődtek szerelmek.

 

 

 

 

 

  Az ünnep elengedhetetlen "kelléke" a tűz, mint a Nap hatalmának szimbóluma - őseink tűzgyújtással támogatták az égi király uralmát. Örömtüzeket raktak, égő fáklyákkal körbejárva próbálták megóvni a termést és a jószágot a rossz szellemektől, vagy éppen - jelképezve a Nap égi útját - tüzes kereket gurítottak le a dombról egy folyóba vagy tóba. A tűzugrással a nap érlelte termés nagyságát szerették volna befolyásolni, ezért a legrátermettebb ifjak szívesen fitogtatták erejüket vele.

 

 

A nyári napfordulót talán a leglelkesebben a napsütésben szűkölködő Svédországban ünneplik. Az ünnep neve Midsommar, azaz nyár közepe. Észak-Svédországban a nap korongja ilyenkor csak félig tűnik el, majd újra emelkedni kezd. A Midsommar az év legnagyobb fesztiválja: májusfával, virágokkal köszöntik a nyarat.

 

 

 

 

 

Magyarországon is jeles napként tartják számon Szent Iván napját. A szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a tűzugrásszokásnak is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt.

 

 

 

A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tartsa a kártevőket. A félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól.

 

A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották. Karcagon úgy tartották, hogy amelyik lány után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy.
Abaúj-Tolna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.
A tűz mellett jövendöltek és boszorkánykodtak is. A János napi dalokban a gyermekektől az aggastyánokig mindenkit a tűz mellé hívtak. A távol maradók szántóit gazossá, őket magukat álmataggá és a munkához erőtlenné átkozták. A tűz köré gyűlőknek valamit fel kellett áldozniuk: a lángok közé faágakat, szőttest, gyapjút, pamutot vagy ételeket vetettek.
Bár adataink a magyar nyelvterület különböző pontjairól vannak, a hagyomány a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékein maradt fenn legtovább. Városunk lejegyzett néphagyományai nem emlékeznek meg erről a napról.