Április (2024)

 

Zöld napok - Április

Április 7.
Egészségügyi világnap

1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Erre az eseményre emlékezünk az Egészségügyi Világnapon. A világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása.

Április 22.
A Föld napja

1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A Föld napja célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Április 24.
A kísérleti állatok védelmének világnapja

A világon évente mintegy 100 millió állaton végeznek kísérleteket, amelyek 63 százaléka hadászati célokat szolgál, 31 százalékukat kozmetikai szerek tesztelésére használják, és mindössze 6 százalékukat végzik gyógyászati célból. Az állatvédők minden évben felhívják a figyelmet április 24-én a laborállatok védelmének fontosságára, illetve arra, hogy a tudomány lehetőség szerint alkalmazzon élőlénybarát alternatívát. A laboratóriumi állatok száma ugyanis a világon évente eléri a 100 milliót.

Április 24.
Mentsd meg a békákat! nap

A békák, főleg tél végén, illetve tavasszal, miután téli álmukból felébredtek, tömegesen elindulnak a vizes élőhelyek felé, legyen az tó, egy nagyobb tócsa, vagy akár egy vizesedő pince. Ha a békák lakott területen élnek, akkor gyakorta jutnak be a vízóraaknákba, illetve a pincékbe. A szakértők szerint március és augusztus között havonta érdemes ellenőriznünk az ilyen és hasonló helyeket, hogy kimenthessük a bajbajutott békákat.

Április 24.
A zaj elleni küzdelem világnapja

Napjainkban a gépek zaja uralja mindennapjainkat, mely kiterjed az otthoni mosógépek zajától az irodai légkondicionálókig, de a parkok fűszálainak zaján át a közlekedés által okozott zajra is. A körülöttünk lévő zaj erősen befolyásolhatja a közérzetünket, egészségünket, jóllétünket. Erre érdemes odafigyelni, és fellépni a lárma ellen. 1996 óta minden évben április utolsó szerdáján tartják a zajszennyezés elleni világnapot.

Április 25.
A pingvinek világnapja

A pingvinek családjába 18 faj tartozik. A klímaváltozás miatt 9 pingvinfajta ma már veszélyeztetett fajnak minősül. Ezek a császárpingvin, koronás pingvin, szélescsőrű pingvin, galápagosi pingvin, Humboldt-pingvin, bóbitás pingvin, royal pingvin, horgascsőrű pingvin és a sárgaszemű pingvin. Az egyedszámok csökkenésének hátterében a jégtáblák olvadása áll, amit a globális felmelegedés okoz. Élőhelyük ugyanis szinte kizárólag a Föld déli féltekéje, például Új-Zéland, Antarktisz vagy Namíbia.

Április 27.
A tapírok világnapja

A tapírfélék Közép-Amerikában, Dél-Amerikában, valamint Délkelet-Ázsiában élnek. Bár a Föld 5 tapírfaja közül a közönséges tapír állománya a legstabilabb, élőhelyének pusztulása, az erdők irtása mellett az illegális vadászat veszélyezteti, ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sérülékeny kategóriába sorolta.

Április 30.
A méhek napja hazánkban

Méhek Napját 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünnepeljük Magyarországon. Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és megkedveltetése. E mellett a méhek védelmére is felhívják a figyelmet. A hónap ajánlata 2020 április menüben a mézről olvashatsz.