Kakukktojás a „Szövegelőben”

Ismét eltelt egy hónap. Itt az ideje, hogy „Szövegeljünk „egy kicsit.

Eljutattuk az új feladatokat az iskolákhoz, valamint oldalunkról is letöltheted.

A mostani feladatok között akad egy kakukktojás is. Szerepel egy olyan kérdés, amelyre nem az olvasott szöveg ad választ. Ahhoz, hogy felelni tudj rá, el kell látogatnod a könyvtár gyermek honlapjára. A megoldásért plusz pont jár.

Azért, hogy a verseny még izgalmasabb legyen közzétesszük az eddigi eredményeket is. Így láthatod, hogy hol állsz a többiekhez viszonyítva. Lesz még alkalom a pont gyűjtésre. A tervezett négy fordulót szeretnénk egy ötödikkel kiegészíteni. Ha valamiért kimaradtál egy-egy fordulóból a honlapról letöltheted és utólag is eljuttathatod a könyvtárakba az adott feladatlapot. Talán valaki utólag kap kedvet az olvasgatáshoz és feladat megoldáshoz. Neki is azt javaslom, hogy töltse le a feladatokat és válaszoljon a kérdésekre. Ha a megoldások beérkeznek az utolsó forduló határidejére, az ő eredményeit is figyelembe vesszük.

Jó munkát, kellemes olvasást!

Meghívó "aranyfonál" városi mesemondó versenyre

A Határ Győző Városi Könyvtár szeretettel meghívja az "aranyfonál" városi mesemondó versenyre.

Időpontok:

 

2011. február 21. - hétfő

 2011. február 22. - kedd

2011. február 23. - szerda

2011. február 24. - csütörtök

2011. február 25. - péntek

3., 7. osztályosok

2. osztályosok

4., 8. osztályosok

5., 6. osztályosok

1. osztályosok

Bővebben ...

Intézmények közötti együttműködés

A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Támogatási rendszeréhez "Merj a legjobb lenni!" - A tehetséggondozás feltételrendszerének fejlesztése a gyomaendrődi Kis Bálint Iskola és Óvodában címmel nyert pályázatot.  A projekt keretében szervetek egy a város intézményei közötti, több fordulós tanulmányi versenyt. A Határ Győző Városi Könyvtár is helyszínül szolgált: az irodalom kategóriában megrendezett szavaló verseny itt került megrendezésre.

A rendezvényen készül képeket megtekinthetik Galériánkban.

Digitalizálásra kerültek a Gyomai Újság – Könyvtárunkban található (1926-1942) - számai


{jcomments off}gyomai_ujsag

Folyamatosan bővülő adatbázisunkban a Gyomai Újság 1926-tól 1946-ig megjelent „keresztény, politikai-, társadalmi- és közgazdasági hetilap" könyvtárunkban megtalálható eredeti számait tettük mindenki számára elérhetővé nem kevesebb szándékkal, mint ahogyan azt a „Szerkesztők" szépen megfogalmazták az első számban - 1926. augusztus 21-ben megjelent – „Beköszöntőben":

..."Abban a reménységben vagyunk, hogy nemes, jó és hasznos szolgálatot fogunk így végezni és községeinknek közönsége támogató és megbecsülő szeretete fogja kísérni vállalkozásunkat, törekvéseinket és szolgálatainkat.".

Bővebben ...

Szilágyi Ferenc: Magyar Athenas I - II.

magyar_athenas_1_tn „Drága talizmán ez a könyv, óvó amuletted" – írta Szilágyi Ferenc – még 2009-ben – ajánlásul az akkor megjelenő Magyar Athenas c. könyve elé.

                Epigramma-gyűjtemény e kötet, mely kezdetektől 1766-ig mutatja be irodalmunk halhatatlanjait, történelmünk, kultúrtörténetünk gyöngyszemeit, nemzeti Pantheonunk nagyjait... Szilágyi Ferenc optikáján keresztül... melyben ott az irodalom-, nyelv- és művelődéstörténészi múlt, látásmód (a „kényszerpálya" összes ismerete, tapasztalata), a tanár adni akarása, a lírikus érzékenysége, formaművészete...
Bővebben ...

A Szivárvány Óvodások látogatása a könyvtárban

A Szivárvány Óvodába járó gyerekek kis csapata látogatta meg a könyvtárat. Az óvodások nagyon jól érezték magukat, hamar bejárták a könyvtárat. Az óvó nénik kérésére az állatokról szóló könyvekkel ismerkedtek, elsősorban a sarkvidéki állatokról érdeklődtek. A könyvek mellett hamar előkerültek a játékok is.
Bővebben ...

Elkészült Határ Győző – könyvtárunk névadójának – képgalériája

A galériában olyan - Határ Győzőről szóló - dokumentumokat válogattunk össze és időrendben rendszereztünk, amelyek a könyvtárban megtalálhatók.

Ennek megfelelően a dokumentumokból a teljesség igényét nélkülözve, az író életútját átfogóan tükröző albumot teszünk közzé, amely kéziratot, országos és helyi sajtó oldalainak felvételeit és fotókat tartalmaz.

A fotókat és a börtönleveleket az író és felesége, Prágai Piroska hazalátogatásaik során ajándékozta könyvtárunknak.

Aranyfonál mesemondó verseny

A Határ Győző Városi Könyvtár hagyományosan meghirdeti az „aranyfonál" városi népmesemondó versenyt.

Részvételi feltételek:

  - Szabadon választott népmese könyvnélküli előadása
  - általános iskolai tanuló, akik életkoruknak megfelelően, külön-külön kategóriákban, egyénileg fognak versenyezni.

A tervezett időpont:

 2011. február 21.-25. között

Bővebben ...

Álmaikban itthon jártak - újabb digitalizált dokumentum

Álmaikban itthon jártak

A kötetben hadifoglyok, „málenkij robotra” hurcoltak emlékeznek azokra az időkre, amikor a győztesek hatalmuk tudatában sorra hurcoltak kényszermunkára férfit és nőt, fiatalt és öreget a Szovjetunióba. Ezek a visszaemlékezések a Gyoma, Endrőd és környékéről származó személyektől erednek, s mellettük sok személyes fénykép és egykori dokumentum reprodukciója is megtalálható a könyvben.

Bővebben ...

Ki-Kicsoda – új elektronikus dokumentum

2004 áprilisában egy nagyszabású vállalkozás eredményeként jelent meg a Gyomaendrődi Ki-Kicsoda. A Szülőföld Baráti Kör, a Honismereti Egyesület összefogásával, sok ember rengeteg társadalmi munkája segítette a szerkesztő bizottságot két éves munkája során.

„ A kiadvány együtt sorolja fel a gyomai és az endrődi embereket a nevek sorrendjében. Időhatár: a XX. század volt, ennél korábbról akkor közlünk adatokat, ha azok település-történeti szinten fontosak (Wodiáner család pl.)

Bővebben ...

IBSEN bérletek a Határ Győző Városi Könyvtárban

Sikeresen működik az IBSEN jegyeladási rendszer Könyvtárunkban

A Békés Megyei Önkormányzat az IBSEN Házhoz kapcsolódóan multikulturális jegyértékesítő rendszert hozott létre 2010. nyarán, amellyel az általa fenntartott kulturális intézmények programjainak elérhetőségét kívánja megkönnyíteni.

Kialakításra került egy információs és értékesítési hálózat, melynek működésébe a megye 9 könyvtárát, közöttük a Határ Győző Városi Könyvtárát is bevonták.
Ennek eredményeként a megyei fenntartású intézmények kulturális programjain való részvételhez szükséges jegyek és bérletek megvásárlására lehetőség van a Határ Győző Városi Könyvtárban is.

A program működéséhez az intézmény egy Interticket programot kapott, illetve bizományosi szerződést kötött.

Bővebben ...