És Te hogy vagy? Közönségtalálkozó Jakupcsek Gabriellával

jakupcsek plakatOktóber 10-én Jakupcsek Gabriella volt könyvtárunk vendége. Sok érdeklődőt vonzott a népszerű médiaszemélyiség, a könyvtárba érkező közönség létszáma megdöntötte az eddigi rekordot. Jakupcsek Gabriella sok érdekességet osztott meg pályájáról, életéről. Hankiss Elemér hívására érkezett a televízióba – óriási lehetőség volt ez egy pályakezdő számára. A médiában töltött évek alatt megtanulta a szakmát, műsorai ismertté tették. A műsorokra való felkészülés komoly előkészítő munkával jár, hiszen a médiában való szereplés óriási felelősség. Rádiós, televíziós munkája és az egyetemi oktatás során is mindig a minőségre törekedett, fontos számára, hogy mihez adja a nevét. Vallja, hogy az életben tudni kell nemet mondani. Magánemberként, anyaként arra törekedett, hogy családja, gyermekei számára biztosítani tudja a normál, hétköznapi életet – kislánya hosszú ideig nem tudta, hol dolgozik édesanyja. Jakupcsek Gabriella közvetlen előadása után válaszolt a közönség kérdéseire, majd dedikálta könyveit. 

 

Képek a Galériában

 

Országos Könyvtári Napok Gyomaendrődön

okn plakat smA 2019. évi Országos Könyvtári Napok kapcsán könyvtárunk is sok rendezvénnyel várta városunk lakóit. Az előadások, kiállítások nemcsak a Föld és a természet szépségeire hívták fel a figyelmet, hanem védelmük és a tudatos, felelősségteljes életmód fontosságára is. Sokan tekintették meg a rajzpályázatra beérkezett ötletes munkákat. Balog Lajos legújabb makettjeit kiállításon, azok készítését előadás keretében mutatta be. (A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00564 azonosító számú Közösségi kompetenciafejlesztés a Határ Győző Városi Könyvtárban című projekt keretében valósult meg.) A legifjabbakat zenés előadások várták. Október 1-én a Palinta Társulat vidám bábelőadását nézték meg városunk alsó tagozatos tanulói. A műsor közös mesemondással zárult, így emlékeztünk meg a 14. Népmese Napjáról. Október 6-án Muzsikus Gábival és a varázslatos hangszerekkel ismerkedhettek a gyerekek. A könyvtár épületén kívül is voltak programok. Az „Ültess fát, olvass alatta könyvet” országos közösségi faültetési akcióhoz csatlakozva két fát ültettünk el a könyvtár épülete előtt. Helytörténeti sétánk során ezúttal a városunkban található gyűjteményekkel ismerkedtünk. A hét folyamán játékos kedvű olvasóink megmutathatták tudásukat az internetes kérdések megválaszolásakor és folytatódott a „Vakrandi egy könyvvel”. A hangulat fokozása érdekében Tomanek Gábor színművész verssel köszöntötte, a meglepetés könyvtárosok pedig hasznos tanácsokkal látták el könyvtárunk látogatóit.

 

Képek a Galériában

 

Gratulálunk! – A Zöld totó és Napi kérdés játékunk megfejtőinek

okn logoA honlapunkon keresztül játszható játékunkban a szerencse az alábbi játékosoknak kedvezett:

A nap kérdése: Habzda Irma, Hunyáné Varjú Mária, Kulikné Gellai Zsuzsa, Nagy Tamás, Nagy-Kulik Zsuzsa, Orbán Józsefné, Rostás Tibor, Nagy Lívia, Nagy Szabolcs

Zöld totó: Hunyáné Varjú Mária, Kulikné Gellai Zsuzsa, Molnár Tímea, Hegedűs Janka, Nagy Szabolcs, Nagy Lívia, Németh Adelina.

Nyereményüket a könyvtárban vehetik át, nyitvatartási időben, 2019. október 18-ig.

Mindennapi maceráink – Közönségtalálkozó Görög Ibolyával

mindennapi maceraink smSzeptember 12-én Görög Ibolya protokoll tanácsadó volt könyvtárunk vendége. A programon, címének megfelelően, mindennapi életünk és az udvarias viselkedés került terítékre. Kulturáltságunkról sok minden árulkodik: ruházatunk, beszédünk, viselkedésünk. Görög Ibolya sok humorral átszőve mutatta be megnyilvánulásaink, szokásaink hibáit. Elmondta, milyen a helyes viselkedés férfi-nő, idősebb-fiatalabb között. Igen szemléletesen beszélt arról, milyen legyen a bemutatkozás, mire kell figyelni étkezések alkalmával, hogyan telefonáljunk. Röviden összefoglalta, hogyan öltözködjünk alkalomhoz illően, és arra is kitért, miért fontos a szemkontaktus, miről árulkodik testtartásunk. Sajnos egyre inkább teret hódít a trágár beszéd, ami ellen küzdenünk kell, és nem kell minden tolerálnunk. Törekedjünk arra, hogy ne legyünk közönségesek, következetes, helyes viselkedésünkkel, belső tartásunkkal jó példát mutathatunk. A remek, jó hangulatú előadás dedikálással zárult.

Képek a galériában

Gyomaendrődi Hírmondó - szeptember

gyomaendrodi hirmondo 2019 szeptember smMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó szeptemberi száma. Itt olvashatja.

A tartalomból:
Augusztus 20-i ünnepség és kitüntetések
Ciklusbeszámolók 2014-2019
Óvodák és iskolák hírei
Programajánlók

Szeptemberi könyvajánlataink (2019)

Tovább

Závada Pál új regénye a Weisz Manfréd Művek örököseiről szól. Hőseinek közvetlen közeléből tudósít, megszólaltatja őket. Három különböző stílusban három szerző tart elénk tükröt. Lackfi János: Minden napra egy sztori – valóság és abszurd humor. Tóth Krisztina: Fehér farkas – minden lakás másik történet. A szarvasi Hartay Csaba: Viharsarki Kattintós című könyve operettes túldicsérés, szájbaverést provokáló, abszurdabb alakok és történetek gyűjteménye A múlt megismerését tűzi célul. Petrőczi Éva könyve, aki gyomai dédszülei történetét vetette papírra, sok fotóval illusztrálva.. Szabó Magda: Az élet újrakezdhető című vallomás és interjú kötete árnyaltabb képet mutat az íróról és az emberről.
Október végén Ablonczy Balázs történész lesz könyvtárunk vendége. Két könyvét már most olvashatják az érdeklődők.

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Ismeretterjesztő könyveket olvashatnak a lélektan tárgyköréből:

Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van. Kovács Andrea: Mackógytorna a mozgásfejlődés harmonizálására. Szabó Péter: Kinek az életét éled?

Kirándulóknak, túrázóknak nyújtanak segítséget a következő könyvek:
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Bővebben ...

Nyár végi estike – Zenés műsor a könyvtárban

nyar vegi estikeAugusztus 29-én Hajtmann Ildikó énekművész és Vozár Márton Krisztián zongoraművész volt könyvtárunk vendége. Vozár Márton Krisztiánt jól ismerik városunk lakói, könyvtárunkban is több alkalommal gyönyörködhettünk játékában. Most, a szintén békéscsabai Hajtmann Ildikót kísérte zongorán, aki csodálatos hangján szólaltatta meg a közismert melódiákat. Műsoruk keretében a szerelem ihlette dalok hangzottak el, Koncz Zsuzsa, Cserháti Zsuzsa, Edit Piaf dalai mellett részletet hallhattuk a Hair-ből, és megszólalt Albinoni Adaggio-ja is.

Képek a Galériában

Újabb értékek kerültek a Települési Értéktárba

endrodi ciganyzenesz hagyomanyok es emlekhely 1Újabb értékekkel gazdagodott a Gyomaendrődi Települési Értéktár. A Gyomaendrődi gyógyvíz nemcsak a helyi lakosok körében népszerű, hanem a Gyomaendrődre érkező nyaralók, pihenni és gyógyulni vágyók körében. A gyógyvíz hatása és többcélú felhasználása igazi kincs városunkban. További információt az Értéktár Természeti környezet kategóriájában talál róla. Az endrődi cigányzenész hagyományok és emlékmű címen került a Települési Értéktárba az a huszadik századot átívelő zenei örökség és múlt, mely a Kulturális örökség kategóriában található.

Az új értékekről részletesebben itt olvashat.

Júliusi könyvajánló (2019)

Tovább

Júniusban járt könyvtárunkban Vámos Miklós, akinek legújabb, Az isten szerelmére című könyve már kölcsönözhető. Igazi irodalmi érdekességnek számítanak Szabó Magda eddig kiadatlan művei: Csigaház címen kisregénye, Üzenet odaátra címen pedig novellái jelentek meg. Krusovszky Dénes nevét eddig verseiről ismertük, most prózai munkái jelentek meg két kötetben. A Magyarország természeti kincsei és a Hungarikumok könyve hazánk értékeit mutatja be. A magyar korona története iránt érdeklődőknek két reprezentatív kötetet ajánlunk: A Magyar Szent Korona és a koronázási jelvények és A Szent Korona hazatér című könyveket. Az utóbbi kötet szerkesztőjének, Pállfy Gézának előadását nemrégiben könyvtárunkban is hallhatták.

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább

 

Bővebben ...

Vízautomata a könyvtárban

vizautomata smHasználóink nem csak a klimatizált könyvtár előnyeit élvezhetik, amikor meglátogatják könyvtárunkat, de ha megszomjaznak, az automatát is használhatják.

Jó buli volt a könyvtárban

buli a konyvtarban smJúnius 18-án Buli a könyvtárban című műsorunkra hívtuk meg városunk gyermekeit a Határ Győző Városi Könyvtárba. Nagy izgalommal érkeztek a gyermekek és kísérőik, többen jelmezbe öltözve várták a bohócot. A szórakozás felhőtlen volt, a gyerekek megmutathatták ügyességüket, volt közös tánc, lufihajtogatás és sok-sok taps, nevetés. Az arcfestés mellett apró ajándékokkal kedveskedtünk a résztvevőknek. Mindenki jól szórakozott a vidám délutáni műsoron.

Képek a Galériában