Elismerték munkánkat

A rendezvények háttérbe szorultak a járvány miatt. Az idén, az Internet Fiestába is csak on-line programok szervezésével volt lehetőségünk bekapcsolódni. Örülünk a szakami elismerésnek, mert olvasóink elégedettsége, szeretete könnyebben eljut hozzánk. Sokkal több ötletünk van mindig, mint amit meg tudunk valósítani, sajnos nagyon kevesen vagyunk. Könyvtárunk rendszeresen részt vesz az Internet Fiesta és az Országos Könyvtári Napok programjaiban, kihívás számunkra, hogy kedvelt és már elvárt programok mellett újat is tudjunk mutatni. Olvasóink, látogatóink is ismerik ezeket a programsorozatokat, és mondhatjuk, hogy megszerették. Köszönjük, részvételükkel támogatják munkánkat!

if level sm           if oklevel sm

Újdonság honlapunkon, újabb érdekesség a helytörténet iránt érdeklődőknek

e konyvtar


A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00313 azonosító számú Eszközbeszerzés, infrastrukturális fejlesztés a Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban című programsorozat megvalósításához kapcsolódóan elnevezésű pályázat segítségével jutottunk hozzá az új, adatbáziskezelő programunkhoz, amelyet a felső menüsorban, az e-Könyvtár menüpontra kattintva érhetnek el.

Az e-Könyvtár-ba bekerül majd minden digitalizált helytörténeti dokumentumunk, és végre teljesül az a vágyunk is, hogy ez kereshető formában valósuljon meg. Első lépésként a Települési Értéktár-ba felvételt nyert értékeket kezdtük el feltölteni. A munka hosszadalmas, és a teszt üzemmódban még előfordulhatnak hibák, de a végeredmény megéri a sok befektetett munkát.

Reméljük, Önöknek is tetszeni fog! Jó böngészést, keresgélést, sikeres találatokat kívánunk!

Ha kérdésük, észrevételük van, akkor forduljanak hozzánk email-ben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ismerkedjenek meg új katalógusunkkal

uj katalogus

A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00313 azonosító számú Eszközbeszerzés, infrastrukturális fejlesztés a Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban című programsorozat megvalósításához kapcsolódóan elnevezésű pályázat segítségével vásároltunk új, integrált könyvtárkezelő programot. Emiatt katalógusunk is megújult, amelyet a felső menüsorban a Katalógus gombra kattintva érhetnek el. Keressenek benne, ismerkedjenek az új lehetőségekkel. A katalógus előnye többek között, hogy képes lehetőséget is kínál az új könyvek megismerésére. A példányadatoknál láthatják, hogy egy-egy könyv elérhető-e, kölcsönözhető-e. Amikor majd újra járhatnak könyvtárba, a személyes adataik megadásánál lehetőség lesz jelszó beállításra, így az új könyveket otthonról is előjegyezhetik, lehetőségük lesz lefoglalni (félre tenni) is egy-egy könyvet.
Ha beírnak egy címet, és van találat, a részletekre kattintva látható, hogy az adott könyv merre található a könyvtárban. A példány adat mellett található zöld csík azt jelzi, hogy a könyv kölcsönözhető. Ha piros csíkot látnak ott, a könyv lehet feldolgozás alatt (később lesz kölcsönözhető), vagy kölcsönzésben van valakinél. (Ilyen esetben lesz lehetőség az előjegyzésre, vagy a foglalásra.)
Ha kérdésük van a katalógushasználattal kapcsolatban, akkor forduljanak hozzánk email-ben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jó böngészést, keresgélést, sikeres találatokat kívánunk!

Örülünk, hogy segíthettünk!

Két számítógéppel tudtunk segíteni az online oktatásban résztvevőknek. Számítógépet adtunk kölcsön, hogy két kisdiák zavartalanul vehessen részt a tanulásban. örülünk, hogy segíthettünk, de az jobb lenne, ha nem lett volna szükség rá.

szamitogep sm   szamitogep2 sm

INTERNET FIESTA -2021

internet fiesta plakat sm22. éve annak, hogy márciusban a könyvtárak csatlakoznak az országos akcióhoz és az Internet Fiesta programokat valósítanak meg. Az első Fiesta óta az internet mindennapjaink részévé vált. Ma már a rendezvények célja a digitális írástudás terjesztése és az internet felhasználási lehetőségeinek minél szélesebb körű bemutatása. Ebben az évben ismét a virtuális térbe kényszerülünk, és kevés programot tudunk kínálni.

Egy virtuális fotókiállítással szeretnénk Önöket meginvitálni a régi Gyoma megtekintésére. Nosztalgiázzanak velünk Juhos Sándor fekete-fehér fotóit nézegetve.
A fotókat itt láthatja.

Néhány totójátékkal is készültünk, hogy ismét játszhassanak velünk. Gyerekek és felnőttek egyaránt találnak játéklehetőséget honlapunkon. Játszanak velünk, legyen szerencséjük és nyerjenek! A totókat a linkre kattintva töltheti ki.

 Gyereknek  Felnőtteknek
 Eleven örökség - totójáték  Települési Értéktár
 A Hónap Ajánlata  Népi építészet és népi kultúra
 Zöld totó gyerekeknek Jól ismerem a könyvtárat?


A megfejtéseket 2021. április 6-ig várjuk.
Eredményhirdetés április 9-én. Figyeljék honlapunkat, hogy nyertek-e! Ismét kis ajándékok várnak a szerencsésekre!

Gyomaendrőd a vizek városa

koccintas a vizzel smA vizek: a Hármas-Körös, a körülvevő holtágak, a „melegkút”, a gyomaendrődiek életét befolyásolják, a természeti környezetét páratlanná tették. Időnként ijesztően viselkedő folyónk többnyire szemet gyönyörködtetően, lassú méltósággal, csendesen folyik. A holtágakat horgászok, nyaralók, kiskert tulajdonosok, helyiek és turisták élvezik szinte minden évszakban. A „melegkút” a város nem hivatalos információs központja közkedvelt találkahely. A Víz világnapja alkalmából, a könyvtár dokumentumaiból készült összeállításunk ugyan nem most készült, de most is aktuális.

Az összeállítást itt láthatja.

Fotó: 2017. október 5-én Deli Tamás tartott rendkívül izgalmas könyvbemutató előadást Szépek, ritkák és különcök címmel, amelynek kezdete előtt, egy országos akcióhoz csatlakozva, vízzel koccintottuk.

1848-49 emlékezete Gyomán és Endrődön Adatbázisunkban

1848 49 smHonlapunkon feldolgoztuk az 1848-49-es eseményekkel kapcsolatos helytörténeti anyagokat. A Gyomai Újság, A Hármas Körös, A Városunk újság cikkei és néhány történeti leírás, valamint versek idézik meg a forradalom és szabadságharc nyitó napját, március 15-ét, illetve azt, hogyan ünnepeltek elődeink. A képre kattintva Harsányi Pál esperes 1927-ből származó március 15-i köszöntőjét olvashatják.

A gyomai eseményekről itt olvashatnak.

Az endrődi eseményekről itt olvashatnak.

Lezártuk a 2020-as évet

hgyvk olvasoteremHatáridőre elkészült könyvtárunk beszámolója a 2020-as évről. Két formában is, ugyanis a helyi önkormányzati rendeletnek is meg kell felelni és az EMMI is kér tőlünk beszámolót a saját szempontjai szerint. Nehéz év áll mindenki mögött, a koronavírus-járvány mindent felül írt, új helyzetet állított elénk is. Még nem múlt el a veszély, lezárás alatt áll a könyvtár is, de a kötelességünknek eleget téve összeállítottuk az idei évi munkatervet is. A sok nehézség ellenére is büszkék vagyunk elért eredményeinkre, a sikeres pályázatok megvalósítására. örömmel emlékezünk vissza a sok rendezvényre és a látogatóink kedves szavaira.

Az elkészült beszámolót itt olvashatja.

Munkatervünket itt olvashatja.

Statisztikai adatok

Gyomaendrődi Hírmondó - 2021 március.

gyomaendrodi hirmondo 2021 marciusMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó márciusi száma

A tartalomból:

      Gyomaendrőd 2021. évi költségvetése

      Megkérdeztük a polgármestert

      Óvodai, bölcsődei hírek

      Iskolák hírei

      Kner Piroska szakácskönyvének kiadása

A lapot itt olvashatja

Haan Lajos monográfiája

haanHaan Lajos (1818-1891) békéscsabai evangélikus lelkész Békés vármegye hajdana című munkája 1870-ben jelent meg. A kétkötetes mű a legkorábbi magyarországi megyetörténeti monográfiák sorába tartozik, az első kötet a Történelmi rész, míg a második az Oklevéltári rész címet viseli.
Az első kötet a megye általános történetét írja le, majd ezt követi betűrendben az egyes települések, városok és falvak története. A második kötet a Haan kutatása során feltárt oklevélanyag és a 18. századi írásos dokumentumok forráskiadványa.
Az első kötetben megtalálható Endrőd (Endrőd leírását itt olvashatja) és Gyoma leírása is. De nemcsak ezeket az oldalakat tesszük közzé honlapunkon, hanem Csejt, Csudaballa, Ege, Félhalom, Póhalom leírásait is. Így teljesebbé válnak a korábban már közzétett történeti leírások. A leírásokat itt olvashatja.