Véget ért az aranyfonál mesemondóverseny

veget ert az aranyfonalAz idén is sokan jelentkeztek és meséltek aranyfonál mesemondó versenyünkön. A zsűrizésben Mészáros Mihály színművész és Megyeri né Csapó Ildikó volt segítségünkre. 1996-ban kezdtük el fonni a mese aranyfonalát, amellyel a népmesemondás hagyományára, a meseolvasás fontosságára kívántuk felhívni a figyelmet. Az eltelt, több mint két évtized alatt egyszer, 2013-ban, a könyvtár költözése miatt maradt el a mesemondóverseny. Nagyon sok szép mese, megható pillanatok, kitűnő mesemondók emlékét őrizzük. Az idén utoljára csendültek fel a népmesekincs gyöngyszemei versenyünkön. A búcsú tehát nem csak egy évre szól.

Az aranyfonál mesemondóverseny eredményét itt olvashatják. Az elért pontszámokat az iskolában tudhatják meg.

Búcsúzóul hallgassanak meg egy mesét. A felvételen Nyíri Dóra mesél, a 2019-es Népmese Napja rendezvényünkre küldte el, ahol közönséggel közösen hallgattuk meg. Itt hallgathatja.

Képek a gelériában