A- A A+
Kezdőlap

Postacím:

5500 Gyomaendrőd,
Fő út 230.

Nyitvatartásunk:

Hétfő - Péntek: 11 - 17
Szombat: részletek itt!

Telefon / Fax:

+36-66/218-370

Közös verselés, móka, nevetés = Varró Dániel és Molnár György koncertje

varro daniel molnar gyorgy koncertj smVarró Dániel sokszor lép fel együtt a gyermek- és felnőtt verseit megzenésítő Molnár Györggyel, aki 5 éven keresztül volt az Eszterlánc mesezenekar tagja, zeneszerzője, gitárosa és énekese, valamint számos kortárs költő verseinek, gyerekverseinek megzenésítője és előadója. A két művész jól kiegészíti egymást, interaktív programjaik közkedveltek. Így volt ez könyvtárunkban is, ahol óvodások általános iskolások várták szépszámmal, hogy kellemesen teljen el a péntek délutánjuk. Ez maximálisan sikerült is, aktívan, interaktívan vettek részt gyerekek és a felnőttek is programon.

Képek a Galériában

Március

jeles napok 2024 marciusMárcius az év harmadik hónapja 31 napos. A népi kalendárium böjt máshavának (vagy másképpen böjtmás havának) nevezi. A 18. századi nyelvújítók Olvanosnak nevezték el ezt a hónapot. A Jeles napokban március szülötteiről, jeles napjainak érdekességeiről tájékozódhatsz. A Hónap ajánlatában 2024 haláról a réti csíkról olvashatsz.


Sarkadi Sándor: Tengelice

Hallod-e te
kencefice,
tarka tollú
tengelice!
Hegyek, völgyek
jeles napok 2024 marcius tengelicehólepettek,
mitől olyan
jó a kedved?
Jutott egy kis
gezemice,
attól szól a
recefice?
- Nem felel a tengelice,
fújja, amit súg a szíve.
Márciust fúj februárban,
csőrében is napsugár van.

Jégcsap csurran, víz csilingel,
kikeleti szél kilincsel.
Eshet még hó, fagyhat is még,
de a tavasz megjön ismét!

Szövegelő - negyedik forduló

 szovegelo fejlec

Játékunk negyedik fordulójához érkeztünk. Örülünk, hogy töretlen a SZÖVEGLŐ-kedvetek! Reméljük, hogy az újabb részletek is elnyerik a tetszéseteket! Ha igen, gyertek, és kölcsönözzétek ki a könyvet! Könyvajánlónkban megtaláljátok a forduló feladatlapjaihoz felhasznált művek leírását. Ha valaki nem kapta meg névre szóló feladatlapját, jelezze, hogy pótolhassuk.

A feladatlapokat 2024. február 29-ig kell visszajuttatni a könyvtárba. Ha a kitöltés során kérdés merülne fel a feladatokkal kapcsolatban, szívesen segítünk. Továbbra is felhívjuk a figyelmeteket az olvasható írásra és a helyesírásra is.

Jó SZÖVEGELést kívánunk!

A feladatlapokat itt találhatjátok.

 

Februári könyvajánló - 2024

Újabb részek érkeztek a kedvenc sorozatokból és természetesen most is kezdődnek újak, amelyek kedvencekké válhatnak. A tél végi unalmas napokat pedig egy pillanat alatt feldobhatjátok egy-egy humoros történettel.

 

bátyám öccse

A bátyámnak van egy öccse, aki sajnos pont én vagyok. Ez önmagában is elég nagy baj, de az még nagyobb baj, hogy ez örökre így is marad.
Két testvér, akikben minden kis és nagygyerek magára ismer. Öt történet, csupa lelki finomság, gyerek fejjel gondolkodás, érzékeny, intelligens poénok. Persze a végén a nővérem öccseként, no meg egy báty és egy húg szülőjeként is szépen elsírtam magam. A gyerekeim meg pont ott nevettek és mosolyogtak, ahol gondoltam, hogy fognak.

 

Kiss Ottó humoros történetei mellett vár benneteket többek között Vulpi is, aki nem csak a fantáziánkat mozgatja meg, hanem a testünket is. Az állatok farsangja felráz minden unatkozót, de a Ropi-világ főhősének legújabb kalandja is gondoskodik a derűs percekről az Ész nélkül kötetben. Pókember – Kisállatok gyülekező! címmel új képregénysorozat indult a legkisebbeknek, a kicsit nagyobbak Fekete Párduc kalandjait követhetik nyomon a képregény oldalain.

Bővebben ...

Február

jeles napok 2024 februar 01 hoviragFebruár a nevét Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta. Az év második hónapja idén 29 napos. A népi kalendáriumban Böjtelő hava néven szerepel.
A Jeles napok menüben a hónap érdekes eseményeiről olvashatsz. A Hónap ajánlata az év madarát, a kerecsensólymot mutatja be.

Weöres Sándor:
A medve töprengése

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
- Kibújás, vagy bebújás?
jeles napok 2024 februar 02 medve versEz a gondom óriás!

Ha kibújok, vacogok
ha bebújok, hortyogok;
ha kibújok, jót eszem,
ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
lesz-e málna, odu-méz?
ez a kérdés de nehéz!

Állatbarát Könyvtár Program – Állatbarát olvasó kihívás

kutyamancsAz első matricagyűjtők már kölcsönöztek az új, Állatbarát Könyvtár Program-hoz kapcsolódó akciókban. Akik 2024-ben bármilyen állatos könyvet kölcsönöznek, részt vehetnek a matricagyűjtésben. A legtöbb matricát összegyűjtők sorsoláson vesznek részt, nyerhetnek.

Az olvasással mindenki csak nyerhet!

 

 

 

allatbarat olvaso kihivas plakat sm          allatbarat matricagyujto sm

Indul az Állatbarát Olvasó Könyvtár program, mi is csatlakoztunk!

allatbarat konyvtar program 2024 smKönyvtárunk eddig is elkötelezte magát a természetvédelem, a természeti értékek népszerűsítése mellett. Kialakítottuk felnőtt és ifjúsági zöldpolcainkat, ahol a természetvédelemmel kapcsolatos könyveket gyűjtjük. Honlapunk Zöldülünk oldalán hónapról hónapra jelentetjük meg a Zöldnapokat, amely a természet- és környezetvédelem szempontjából fontos eseményeket, világnapokat és témákat mutatja be olvasóinknak. A Jane Goodall Intézet Magyarország több programjához is kapcsolódtunk, ilyen a Passzold vissza tesó! kampány is. Szelektív hulladékgyűjtőpontunkat is ennek megfelelően alakítottuk ki. A műanyag, papír, vegyes hulladékok elhelyezését segítő dobozok mellett a használt mobiltelefonok, illetve a használt elemek elhelyezésére is lehetőség van. Az Internet Fiesta és az Országos Könyvtári Napok alkalmával rendszeresen tartunk Gyomaendrőd természeti szépségeit bemutató fotókiállítást, játékot, programot. Könyvtárunk természetvédelemmel kapcsolatos előadásai között volt már például a LIM-LOM mese és öko játszóház, a Bogárháton című interaktív előadás és mesés foglalkozás is. A madarak különleges világa című 2023-as zöldprogramunk keretében 12 foglalkozást tartottunk óvodás és kisiskolás gyerekek számára.

Bővebben ...

SZÖVEGELŐ könyvajánló

 szovegelo fejlec

SZÖVEGELŐ játékunk harmadik fordulójáig szép számmal forgattunk jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb történetet, hogy a feladatsorokhoz kiválasszuk az idézett részleteket. Arra gondoltunk, hogy összegyűjtjük nektek ezeket a könyveket, ajánlót készítünk hozzájuk, hátha kedvet kaptok egy újabb történethez. A könyvajánlónkat a következő fordulók alkalmával frissíteni fogjuk az aktuális művekkel.

Jó olvasást kívánunk!

A könyvajánlókat itt találod