INTERNET FIESTA - 2023

internet fiesta smAz Informatikai és Könyvtári Szövetség az idei évben is az Internet Fiesta megszervezésére biztatta a hazai könyvtárakat. A március 23 - 30. között zajló országos akcióhoz, könyvtárunk is számos személyes és virtuális programmal és játékkal csatlakozott.

Ma már az internet elválaszthatatlan része életünknek. Valamennyi korosztály talál hasznos információkat, tanulást támogató, tudásfejlesztő tartalmakat, játékokat, ügyintézési lehetőségeket, a hétköznapi tevékenységet könnyítő szolgáltatásokat a világhálón.
Az idei Internet Fiesta célja a digitális kompetenciák erősítése, az internet felhasználási lehetőségeinek minél szélesebb körű bemutatása, a játékos tanulás módszereinek terjesztése, a mesterséges intelligencia felhasználási lehetőségeinek megismerése.

Eseménydús napok állnak mögöttünk. Ismét sok iskolás csoport és egyéni érdeklődő látogattak el hozzánk.
Megtekinthették hagyományos kiállításainkat – Juhos Sándorra Bőrönd - és fotókiállítással emlékeztünk, a Petőfi-emlékév apropóján válogatás készítettünk a könyvtár Petőfi dokumentumaiból, az intézményben működő Makettklub tagjainak alkotásai által pedig betekintést nyerhettünk a közösség alkotó tevékenységébe. Mindemellett kiállításra kerültek a Kner emlékév 2022 – 40 éve együtt Gyoma és Endrőd rajz- és fotópályázat díjazott alkotásai is.

Az Én és a természet című digitális kiállításaink Balog Lajos, Oláhné Schwalm Irén, Dr. Smiriné Farkas Katalin és Szabó József szemén keresztül láttatták környezetünk szépségeit és az állatvilágot.

Mindemellett – ahogyan azt már megszokhatták - honlapunkon totó- és kvízjátékkal készültünk gyerekek és felnőttek számára egyaránt.
Játékos programjaink - amelyek közül több is saját készítésű volt – idén is sikert arattak. A Gyomaendrődi Települési Értéktárat bemutató és népszerűsítő óriástársasjátékokkal, kirakókkal, memóriajátékokkal és játékos feladatlapokkal szerettük volna elérni, hogy pozitív, személyes élményt nyújtsunk használóinknak.

Ezek mellett több érdekes és szórakoztató rendezvénnyel is színesítettük a hetet:

  • helytörténeti sétát szerveztünk Kun Béla magángyűjteményének megtekintésére
  • Ciao, Bella! – közösségépítő nyomozós társasjáték keretében egy jóhangulatú estet tölthettek el nálunk a résztvevők
  • idén is feldíszítettük húsvétra Gyomaendrőd tereit
  • Szép Bence humorista és bűvész pedig 150 gyerek arcára csalt mosolyt interaktív gyermekprodukciójával.

Idén is jóleső fáradtsággal tekintünk vissza az Internet Fiesta programokra és őszintén örülünk, hogy most is ennyi mosolygós, elégedett arcot láthattunk.

Köszönjük, hogy elfogadták meghívásainkat! Szeretettel várunk mindenkit további programjainkra, rendezvényeinkre is!

Képek a Galériában

Vendégünk volt a világ legügyetlenebb, de legviccesebb bűvésze, Szép Bence

szep bence sm2023. március 29-én délután Szép Bence stand up comedy humorista és bűvész műsorára 150 alsó tagozatos csemete érkezett hozzánk. Az előadás nem egy hagyományos gyerekműsor volt: ígéretéhez híven, semmilyen trükk nem sikerült a bűvésznek, még a varázsigék sem működtek. De a színpadra lépő gyerekeknek varázslatos módon minden jobban ment, mint Szép Bence bűvésznek. Látványos trükkök, rengeteg nevetés és zajos siker – ez jellemezte a délutánt.

Képek a Galériában

Helytörténeti séta - Kun Béla gyűjteményének megtekintése

helytorteneti seta smAz idei évben szervezett helytörténeti sétánkon rendhagyó módon nem egy útvonalat jártunk be, hanem egy helyet céloztunk meg - Kun Béla helytörténeti gyűjtő engedett be otthonába bennünket. Néhány olvasónkkal és a Kis Bálint Általános Iskola 4.a. osztályos tanulóival sétáltunk el, hogy a Béla által összegyűjtött régi használati tárgyak, mezőgazdasági eszközök, helytörténeti kincsek megtekintése során időutazáson vehessünk részt.
Béla és felesége Katika nem csak jó szóval, türelemmel, vendégszeretettel, hanem finom pogácsával is várt bennünket. Nagyon köszönjük a lehetőséget!

Képek a Galériában

Húsvéti térdíszítés

husveti terdiszites smTavaly hagyományteremtő céllal kezdeményeztük Gyomán és Endrődön is a húsvéti térdíszítést. Az elmúlt évben készített, kedves figurák mellett a lakosságtól kapott színes kézimunkával készített díszek idén is kikerültek a két városrész központi tereire.
A térdíszítés Tímár Ernőné, Margó, a Gyomaendőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda, a Zöldpark Kft. és a Határ Győző Városi Könyvtár munkatársainak összefogásával valósult meg. Köszönjük az együttműködést!

Képek a Galériában

 

 

 

Ciao, Bella! – megtaláltuk a gyilkost, aki mindvégig közöttünk volt

ciao bella2 smRendhagyó programra hívtuk és vártuk az érdeklődőket 2023. március 24-én este. A Fürj Erik és Hegedűs Éva által fejlesztett Ciao, Bella! közösségépítő nyomozós csapatjáték estéjén baráti társaságok, munkahelyi közösségek és véletlenszerűen alakuló csapatok töltötték meg a könyvtárat. Valójában mindenki számára izgalmas talány volt, hogy mire is számíthat az este során. Az eredmény megfelelt a várakozásnak: izgalom, csapatmunka, jóhangulatú játék és kitűnő jókedv.
Köszönjük, hogy ilyen sokan érdeklődtek a játék iránt, hogy ilyen jól szórakoztunk együtt! Köszönjük Fürj Eriknek, hogy hazalátogatott hozzánk!

Képek a Galériában

Petőfi 200 – Egy napra vendégünk volt a mozgó múzeumbusz

petofi busz smKönyvtárunk szervezésében 2023. március 22-én Gyomaendrődre is megérkezett a Petőfi 200 mozgó múzeumbusz. A Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából készült és azért hozták létre, hogy a költő életművét új megközelítésben bemutató utazó tárlat Magyarország egész területén, valamint határainkon túl is minél szélesebb körben jusson el az érdeklődőkhöz.
A járműben berendezett kiállítás egyértelműen kapcsolja az értelmezést a haladás, sebesség, út, utazás fogalmához. Petőfi Sándor alakjának és saját maga által is megfogalmazott alkotói énjének az állandó úton levés – a “hazai” táj és társadalom ilyen módon történő megismerése, megalkotása – szervesen kapcsolódik az életműhöz és az önéletrajzhoz is.
A buszba belépve képeken és szövegeken keresztül a már beérkezett költővel találkozott a látogató. A kiállítás Petőfi az utazásain keresztül idézte fel a költő múltjának egyes állomásait és fejtegette jövőjének titkát, terveit, így kísérőnkké vált a kiállítás bejárása során.
Játékos, forgó-mozgó elemek és digitális eszközök tették élménydúsabbá a tárlatot, így szórakoztatva, élményszerűen közvetítettek információt, tudást. Az utazó kiállítás 2022 szeptemberében indult útjára, a tervek szerint több, mint 200 helyszínt látogat meg. Ennek az utazásnak Gyomaendrőd a 111. állomása volt. Az interaktív kiállítást 14 iskolai csoport, valamint hozzájuk folyamatosan csatlakozva közel 100 egyéni látogató tekintette meg a nap során.

Képek a Galériában

Internet Fiesta 2023 – Ismét programok sokaságával várjuk az érdeklődőket

internet fiesta plakat sm23. alkalommal indul a könyvtárakban az Internet Fiesta programsorozat. Könyvtárunk mindig gazdag, változatos program kínálattal várja ilyenkor (IS) az érdeklődőket. A hagyományos  programelemek mellett most is lesznek újdonságok. Kiállítások, amelyeket a könyvtárban tekinthet meg és digitális kiállítások, amelyeket folyamatosan vetítünk. Új, óriás társasjátékokkal és kirakókkal készülünk, amelyekkel a könyvtárban játszhatnak a Települési Értéktár kincseit népszerűsítjük. Online játékaink, totójátékok várják a rejtvénykedvelőket. Nem hiányozhat a Boldogság kék kosara sem, ismét vakrandizhatnak könyvekkel.

 

 

 

 

Bővebben ...

Zöldnapok márciusban

Márciusban az alábbi környezet, - és természetvédelmi eseményekre hívjuk fel a figyelmet:

Március 1. Újrapapír világnapja
Március 3. Vadvilág világnapja
Március 6. Nemzetközi energiahatékonysági nap
Március 14. Gátellenes világnap
Március 18. Újrahasznosítás világnapja
Március 20. Verebek világnapja
Március 21. Erdők nemzetközi napja
Március 25. A Föld órája


A vizek védelme

víz

Földünk 71%-át víz borítja. Az ember testtömegének felét víz teszi ki. A víz alapvető életfeltétel minden élőlény számára. A vízhez kapcsolódó világnapok és egyéb események a vizek megóvására hívják fel a figyelmet.

Március 22.  A víz világnapja


Őshonos magyar lófajták

őshonos 1 hucul

A hazai tenyésztésű lófajták kiválóan alkalmazkodtak a körülményekhez és az elvégzendő feladatokhoz. Van olyan fajta, amely kiváló katona ló, van  nagy teherbírású igásló és kiváló tulajdonságú hátasokat is találunk  magyar fajták között.

Az őshonos lovakról itt olvashat.

Adjuk meg a módját - olvassunk jó könyveket márciusban is!

Akik az olvasás mellett egy jó receptre is kíváncsiak, azoknak Dragomán György második „főzőskönyvét” ajánljuk. Moldova György utolsó könyve az író halála után jelent meg. Nyáry Krisztián Így szerettek ők 3. című könyve is felkerült a polcra, az író találkozón mutatta be ezt a könyvét érdeklődő látogatóinknak. A véres övezet című könyv Hitler és Sztálin a 14 millió embert elpusztító 12 évnyi gyilkoláspolitikáját mutatja be. Az Ikonikus nők sorozatban Maria Callas és Rothschild ház asszonyai mutatkoznak be.your text here

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Bővebben ...

Így szerettek ők 3 – Nyáry Krisztián volt a vendégünk

nyary krisztian smNyáry Krisztián író már nem első alkalommal volt könyvtárunk vendége, csakúgy, mint Szegő János szerkesztő, aki beszélgető partnere volt. Az így szerettek ők könyv sorozat óriási sikert ért el. Nyáry Krisztián a száraz és komor író-költő portrék helyett a hús-vér embereket mutatja be. Elsősorban szerelmi életük az, ami a történetek középpontjába kerül. A történetek színesek,  érdekesek, különlegesek. Nyáry Krisztián kitűnő előadó, könnyedén, élvezetesen mesél, miközben rengeteg adatot, irodalmi csemegét oszt meg a résztvevőkkel. Jó partnerként, Szegő János folyamatosan terelte a beszélgetést, egyik történetet átvezetve a másikba. Délután általános iskolásoknak és a gimnazistáknak tartott rendhagyó irodalmi órán a Himnusz keletkezéséről, a költőzseni Petőfi Sándorról osztottak meg kevésbé ismert, így annál izgalmasabb információkat.

Képek a Galériában

Zöldnapok - Február

hatar gyozo varosi konyvtar logo

Februárban az alábbi környezet, - és természetvédelmi eseményekre hívjuk fel a figyelmet:

Február 27. Nemzetközi Jegesmedve Nap


A vizek védelme

A víz minden formájában nélkülözhetetlen része a földi életnek, ezért a megóvására irányuló tevékenységeknek be kell épülnie a hétköznapjainkba. A különböző vizes események segítenek tudatosítani ezt a fontos feladatot. Februárban két vizes nap van.

Február 1. A Tisza élővilágának emléknapja
Február 2. A Vizes élőhelyek világnapja

Bővebben ...