Adjon az Isten új ezeregyszáz évet!
Áron fiamnak!
Lassan éjfél s megtöltött kupával
köszönthető az újuló század,
a tizenkettedik, amióta
birtokoljuk megtépett hazánkat.
Mikor Álmos élet-áldozatját
Tengri Nagyúr kívánta meg érte,
a Árpád azt hitte, jogosan hihette,
szövetsége béjutott a révbe.
Így igaz! Vlachi juhos horda
még balkáni kertek alját járta,
Pán Szvatopluk pedig morva jussát
elcserélte arabs paripára.
Míg Erdélyben attilai ükök,
a székelyek testvérüket várták,
Baján kaján avar ivadéki
sátraikat vendégségre tárták.
Unták már a kazár félistennek
vérükkel és arannyal adózni,
hunok jussát hírmondta a táltos,
üccsük tüstént somfabotra róni
tüsténkedett. Indultak is
Pruthnak és Szeretnek,
útba palóc fenegyerekeknek,
s ideértek. Sorsoltak, mint illett,
vérszerződés esett a szeri pusztán,
s elkalandoztak Hispániáig,
barantoltak nyugatiak zsoldján,
Míg szundi öreg Európa
germán agyak nyomán megtanulta,
miként törhető el a Hadak Útján
a megyeri Göncöl-szekér rúdja...
S elvérzett az eleink szín-java
Vérbulcsuval és Lehel vezérrel,
szégyenletesen. És a Hadúr döntött
Geyza nagyúr bölcsen-bölcs fejével.
S habár Sztrigánban szent-víz alá bókolt,
apostol mégis a fia lett: István,
s Koppány horka felnégyelt áldozat...
Ki a soros most ezen a listán?!
Szűzanyánk, az ősi Boldogasszony
ameddig az anyák fiat szülnek
megőrzi és közbe is jár értünk,
csak romlottakon nem könyörülhet...
S ha a mongol, türk atyafiságunk
után nem mar a szomszédos féreg,
s Európa sátrába fogad
(többet adunk érte, mennyit kérnek),
nem féltem én ezt a bátor népet...
Csak a fejünk lehessen a gazda,
s ne jöttmentek siseja salakja,
s az új Szvatopluk békélne, az aljas,
a Csaba-fiak sorson-diadalmas,
és nem is ingyen , mert mindentudó,
isten-képmás: Sors-kapuállító...
Nem teutón már nékünk a germán,
s a francos is lassan leszokóban
Trianonokról. Okulva hősi példán:
Ötvenhatért! Minden benne e szóban...
Itt van az éjfél, és a Himnuszunkkal
köszöntünk sorsos tizenkettedik század,
mióta vérünkkel szentelt földünk
tiszteltetik szép Hungáriának...
s nem a funári toportyánféreg
juhtolvajok, de világarénák,
Nobel-díjak és aszúborok,
Bartókok és más sok ezernyi példák
okán jogán: Közismert dolog!
Gyarapítani, Fiam, a dolgotok!
Tengri Atyánk, Hatalmas Istenünk,
Krisztus kegyelme tenger-végtelen,
s Boldogasszony, kinek áldott ágyán
jövendőt vajúdik a jelen,
ne hagyjátok, hogy e hősi nép
még egy újabb Melseburgot éljen,
szívem húrjait tépem ezért
vénhedt igric, övéi nevében:
Adjatok az ezerszáz után
még vagy annyi, boldogabb esztendőt;
Megbűnhődtük – Kölcseynek szavával –
a múltunkat, sőt már jövendőt...
Budapest, 1995. XII. 31.
(Lélekváltság, 1996)