Viharsarki rapszódia

Napos voltál a Dunakorzón,
tetűt vadásztál Szibériában,
kajmán vicsorítgatott reád
Fidel Castro paradicsomában,
vallomásod gumibotra mérték,
féltél, bitóra szán a sorsod,
ahol születtél s szólni tanultál,
az a te Hazád, ott van az Otthon!

Réges-régen a pápa úrnak
a legtöbb fillért Décsfalva mérte,
ha ma, arra Örménykút felé
csupán puszta-név is rímel nevére.
Mongol dicsőség. Emlékidézőn
- arra születtem -, újra járom,
fele már Endrőd tanyafertálya,
miénk is ott volt: Décsipáskom.

Szomszédaink, szorgalmas tótok
Tessedik Sámuelt idézték,
s ha a farsangi vecserákon
vidámságuk dalnak ereszték,
időseik beleveresedve,
türelmesen kivárva sorját,
Kossuth Lajos nás pán otyec-cel
énekelték a Kossuth nótát.

Bezzeg Gyulán a nemes apród
Balassi Bálint sem remélte,
hogy szerelme, Losonczi Anna
nemsokára idejön férhe'.
S ki tudja, hogy Albrecht Dürer
nagyapja Ajtósi volt itten,
csupán „ferdítés tette dajccsá",
vette el tőlünk a germán isten.

Szemem lehunyom, „nás Ondrissal",
Áchimmal két Zsilinszky csatázik,
Vésztő táján SINKA terelget,
Szentetornyán Justh Zsiga játszik
„Sékszpir Vilmost" summásokkal –
summásoknak s nem világcsodája,
az ős-nemes Páris-hódolónak
Gányó Julcsa volt Júliája.

Gyomán szomorú vándor –zsidócska,
Kner Izidor kereste honját,
s kérdezheted a világvégén
ismerik-e a híres Kner Nyomdát?
S messzibb kerülve, Biharugrán,
szavat szürcsölsz Arany-i szépen
sétálva a Gyatyszár-utcán,
Szabó Pál nyomán, úgy, mint régen.

Reggeltől-estig bírnám szóval,
lenne elég, mit számba venni:
Szeghalom az ifjúságomat.
tűnt szerelmeim megkeresni,
s Orosházán Darvast idézni,
ki népi hitét elprédálta,
de haldokolva Istent kereste,
s eleredt a könnyek-forrása.

Lábom fagyott Ázsia-mezsgyén,
sántikálva visz el a sírig,
de a hitem, szavam nem sánta,
minden ó-nap az újban bízik:
Álmaimban otthon időzöm
az áldott viharsarki tájon,
s ezt a verset is azért írtam,
hogy ami fáj, enyhébben fájjon...

1997. II. 20.

(Utószüret, 1997)

Vissza a címlistához