Szombaton délután
Vége a hétnek s hánynak még,
mire a kimért sors elég?
Magány tenyerén, februárban,
könyvekkel szúfolt szobában,
míg minden lassan illanó:
Rendelt sorsomban lesz-e jó?
Mi eddig volt buddogás,
hasztalan, bamba futkosás
pillangók után. Elrepültek,
vagy ezüstporban hajamra ültek,
és már renyhe futó lábam,
elég a sírig elsántikálnom.
Szombat délután. Mi jöhet még?
Egy-egy visszaködlő emlék,
pár strófa, könnycsepp s itt az este,
köd volt az élet, elveszik benne...
1997. II. 2.
(Utószüret, 1997)