Roráté

Urak voltak már a derek,
Szigorú északi szelek
sodorták a búst zizegő
sárga csutkaleveleket,
s az utakon lámpafények:
célját, hová mendegéltek
"Rorátéra!" - így a vének
a szent hajnali-miséknek..

Ádvent-vágyó szent időben,
a magyar sors delelőben,
a szegénység riadozott
Szülőfalum közepében,
de a templom tele s szerte
iskolás az utak mente,
kápolnákkal ékesítve
tanyák között dűlő-szerte,
a vén lábam, ha megtehetné
Rorátéra odavinne!

A szél útja változatlan,
a derek még-markosabban
harapdosnak, amit érnek,
s hajnalonta jámbor vének
kékes ajkán kél az ének
az üdvösség harmatáért
a Magasság Istenének!

Add, Uram, hogy vánszorogva,
botladozón botot fogva
felmásszak a villamosra,
és legalább Budafokra
eljussak a Rorátéra
s lelki nyugodalmat leljek,
holt levélként odavessek
a dereknek s a szeleknek,
s a Magasság harmatozzon
Aldást minden embereknek!

1995. XII. 5.
(Városunk, 1995. december)
(Utószüret, 1997)

Vissza a címlistához