Önbolondítás – novemberben

Ragyog az ég, ragyog a föld,
Ragyog a kék, ragyog a zöld,
ragyog a nap, ragyog a hegy,
csak én borongok: Mind egyre megy!

Ragyog az út, ragyog a ház,
bádogtetőn a rozsdamáz,
mozdony alatt a sír ragyog,
szomorú csupán én vagyok.

Jégmadár száll a ház felett,
lány dalol az ablak megett,
s fogoly az állvány tetején:
Miért cipeljek gondot én?

Egykor nékem is ragyogott,
hangos jókedvem harsogott,
fénylett a völgy, fénylett a hegy,
lány kacagott ablak megett.

Rózsafán madár feleselt,
talán víg rímet keveselt,
áldás ragyogott sorsomon,
nem volt még ránc a homlokon.

Ragyog az ég, ragyog a föld,
ragyog a kék, ragyog a zöld,
nevet a nap, és nevet a hegy,
miért ne nevessek? Egyre megy!

Holnap ismét ragyogni fog,
ragyog a csillag, ragyog a hold,
ragyog a lánykám két szeme,
én leszek majd a mindene...

Felhő sem lesz a fejem felett,
átragyogom az élete,
s ragyogok, hogyha meghalok,
a gödörben is ragyogok...

Ragyogok az ég, ragyog a föld,
ragyog a kék, ragyog a zöld,
ha Isten fogja a kezemet,
élet, halál, mind egyre megy!

Ural, 1945. november
(Lélekváltság, 1996)

Vissza a címlistához