Októberi hóhullásban
Októberben havazik,
hosszú a tél tavaszig.
bimbóbontó tavaszig,
az ibolya-illatig.
Csupasz és fátlan a táj,
elvétve, ha száll madár,
gyászhajú varjúmadár,
fehér szemfedélre száll.
Féligkész falak előtt,
állok hétfőn délelőtt,
ügyködő század előtt,
nem sokkal ebéd előtt.
Jóanyámra gondolok,
Fenyőfára gondolok,
a Hazámra gondolok,
s szememből a könny csörög.
Látom otthon a telet,
csurongáló sereget,
sok-sok boldog gyereket,
gödrökön kutak megett.
Lelkemen a bú arat,
s a hópelyhek hullanak,
jégpaplanná omlanak,
tűnik mögöttük a Nap.
A kútnál lányok állnak,
hosszú a tél tavaszig,
de maradj velem remény,
él az ember – míg remél!
Ural, 1945
(Lélekváltság, 1996)