Óda a fenyőfa alatt

A zöld fenyőcskék vándorútra kelnek,
szállást kérnek otthonainkban,
hogy ne legyünk egyedül és árván,
mikor üzenet ring a csillagokban,
mikor a komor s magának való
is egy percre magába réved,
keresi mentő kiútját
zsákutcába jutott életének.
Hozzám is eljöttél, kis fenyő,
köszönöm, hogy meglátogattál.
Beszélgessünk. Mindjárt harangoznak,
a Gyermek születik éjféli órán.

Odahoztad a Békét, kis fenyő,
mikor Jóanyám gyújtotta a gyertyát
a Édesapám a „Mennyből az angyal"- ért
zsebre rakta még meleg pipája.
Odahoztad Szibéria mélyén
s a börtönben, míg bele nem sírtam
a siralomház-mély éjjeli csendbe,
- sötétzárkát rovatva árva fejemre -,
a százak vélem együtt énekeltek,
a verhette a rabőr a vasajtót:
„Békesség földön az embereknek!"

Isten hozott kis fenyő minálunk,
hiszen szívedben itt a két fiam,
kis boldogság – hosszú böjt az ára,
ráakasztom a karácsonyfára
magam s népem baljós gondjait
s a holnapok kilátásait.
De valamim még így is marad:
Legyen Tiétek, Testvéreim, a remény,
Addig nem koldus az ember fia,
míg adni tud s ameddig remél ...

Kis fenyő, szólj, s te ragyogó csillag,
mely Szeretet fényével ragyogsz,
vidd el minden gondba borult házba
- ez egy öreg költő kívánsága –
s szívvel „hallják" fényeddel, ha szólsz:
Béke, Szeretet, Embertestvériség
üljön mellétek Jóbarátaim,
s egészségben boldog újesztendő
szálljon közétek angyal szárnyain,
hogy a ködből, hasznos munkák árán
íveljen újra fölibünk a Nap,
hiszen mikor mélysötét az éjjel,
akkor moccan meg a virradat.
Súgja azt a mindnyájunk asztalán
ott szépkedő zöld fenyőfaág:
Szépre, jóra, tiszta emberségre
ébredj holnap, bajlátott világ!

(Vizép : A Vízügyi Építő Vállalat üzemi lapja, 1987. december)

Vissza a címlistához