Az improvizációs előadás, amely a munkahelyi játszmákat, feszültségeket, helyzeteket mutatta meg, egyúttal görbetükröt is tartott a közönség elé. A játszótársak: Pokorny Lia, Botos Éva, Ágoston Péter színművészek voltak, akik a játékmesterek: Gönczi Dorka – mediátor, Varga Zsolt – kommunikációs szakértő irányításával, sodró lendülettel, rengeteg humorral varázsolták el a közönséget.
Hartay Csaba új kötetében a gyerekkor ikonikus helyszínei, történetei, csínytevései elevenednek meg egy felnőtt férfi emlékein keresztül. A 80-as, 90-es évek világa, a trabantos vidéki kirándulások, a diszkó, a Depeche Mode és a boroskóla egy generáció közös életérzésének lenyomatai. A szerző konklúziója lerombolja a nosztalgia sokszor közhelyes paneleit, a gyerekkor örökké tart - és utána még legalább egy nyáron át.
Krusovszky Dénes regénye olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy „Hogyan lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni? Egy széthulló társadalomban, széteső családban megőrizni a józan eszünket?” Ordas Iván: Hadik András – A királynő tábornagya című rendkívül érdekes, izgalmas és tanulságos regényes történelmi életrajz. Hadik András budai várbeli lovas szobra az ország egyik legszebb katonaemlékműve, de félő, hogy sokan nem tudják, kinek az emlékére emelték. Ezt a hiányt pótolja ez a mű.
Beh Mariann kertjében egyedülálló módon kezdte el megmutatni a fűszer- és gyógynövények, vadon termő ehető növények és ehető virágok felhasználásának sokszínűségét. A kert konyhája című könyvében mesél az ehető növények termesztéséről, gyűjtéséről, feldolgozásáról, ír saját pestójáról, herbateáiról, és megosztja a négy évszak alapanyagaiból készült 48 receptjét is. >
>
Kedves ismerősünk egy figyelemre méltó fáról osztott meg képeket és érdekességeket. Szíves engedelmével mi is tovább adjuk ezeket. Gyomaendrőd felől a Hármas-Körös bal parti gátján 8 km megtétele után a gáttól letérve az ártérben kb. 60 m-re található a 150 éves fekete nyárfa. A hatalmas fatörzs mellett hangyának éreztem magam, fantasztikus a mérete. A fa gyönyörű és egészséges. Minimális törzskörmérete 1010 cm és magasság 30 m. Térkép: Koordináták: 46.927575, 20.920621 A teljes szöveg itt olvasható: https://klimo.hu/blog/150-eves-nagy-fekete-nyarfa-1176?fbclid=IwAR2fHQKKpeeumPmrfreanxCRoVI5ON0wPygQLxJNj384Zk4MDfrD9WfHavo
Június utolsó hete lenyűgöző programokkal indult könyvtárunkban. Hétfőn Rieger Dani, kedden pedig Kiss V. Balázs műsorára vártuk a kicsiket és nagyokat, hiszen mindkét művész előadása kortalan szórakoztatást ígért. Humor, vidámság, látványos varázslatok, ámulatba ejtő, interaktív mutatványok – ez jellemezte a produkciókat. Láthattunk – vagy csak káprázott a szemünk - helyet cserélő tárgyakat, fülből potyogó pénzeket, kendőről leeső pöttyöket, pohárból eltűnő vizet, lebegő és táncoló asztalt, hihetetlen módon kirakott Rubik-kockát és számos megmagyarázhatatlannak tűnő dolgot fejtegethettünk még napokkal az előadások után is. Mindkét délután nagyszerű hangulatban telt, a műsorok emlékezetesek és személyes élményekkel teliek voltak a résztvevők számára.
2022-ben hirdettük meg az „A mi olvasás kihívásunk” matricagyűjtő programot, azzal a céllal, hogy az osztályokat és tanulókat arra biztassunk, hogy kölcsönözzenek a könyvtárból. A szervezetten, rendszeresen érkező osztályok versenyét is lezártuk, majd begyűjtöttük a pontgyűjtő füzeteket is.
Az osztályok versenyét, amelyben öt osztály vett részt, a Kis Bálint Általános Iskola 4.b. osztálya nyerte, süteményezésre hívtuk meg őket a könyvtárba. Az egyéni versenyen 70 fő juttatta vissza a pontgyűjtő lapot a könyvtárba.
A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regénye azt boncolgatja, hogy lehet-e újratanulni egy szerelmet, lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra és megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni? >
>
>
>
Éles Csaba könyvének célja, hogy esztétikai emlékművet állítson elsősorban a klasszikus szerzők, rejtetten pedig önmaga olvasási élményeinek. Egyszerre kiállás és vallomás is ez a munka az olvasás szeretete, valamint az értékes könyvek megbecsülése mellett. A Tartótisztek című kötet a Kádár-korszak politikai rendőrségének világát mutatja be. Horváth Gábor és Török Patrícia Séfasztal a kert végében című könyvükben személyes történetükön keresztül mutatják be az élményszámba menő zöldségtermesztés és a minőségi gasztronómia világát. >
>
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztályának tagjai 2013 óta minden évben titkos szavazással választják meg az év gyógynövényét. A kezdeményezés célja egyrészt a lakosság gyógynövények iránti érdeklődésének felkeltése, másrészt a gyógynövények szakszerű alkalmazásával kapcsolatos hiteles információk megismertetése. 2023-ban a vadgesztenyét választották az év gyógynövényének.
1992 júniusában az ENSZ Rio de Janeiró-i környezetvédelmi csúcsértekezletén jelölték ki ezt a napot az Óceánok világnapjává. Az óceánok mindenki életére hatással vannak. Kell a tudatosság, az hogy tudjuk mit kell tennünk, hogyan kell élnünk az óceánok megóvása érdekében.
2023. június 6-án került sor az Alkotó kezek című kiállításunk megnyitójára, melyen Lehóczkiné Timár Irén alpolgármester asszony köszöntötte a résztvevőket. A tárlat rendkívül színes képet mutat, hiszen – ahogy Irénke is elmondta – meglepően sokan és rendkívül sokfajta kézműves tevékenységet folytatnak városunkban, és ahogyan azt a kiállított alkotások is mutatják, mindannyian szívvel-lélekkel teszik azt.
Voltak, akiket mi kerestünk meg, hiszen korábban is részt vettek már különböző tematikus kiállításokon könyvtárunkban, és többen a felhívásunkat olvasva jelentkeztek a rendezvényre. Különös öröm, hogy ilyen sokan mertek nyitni a nyilvánosság felé, és mutatják meg alkotásaikat, mutatják be alkotó tevékenységüket a nagyközönségnek.
27 helyi alkotó közel 40 féle technikával készített munkáját láthatják kiállításunkon. Jöjjenek el, csodálják meg a remekműveket, ez a tárlat egyszeri és megismételhetetlen!
A kiállítás június végéig, nyitvatartási időben, díjtalanul látogatható.