Őshonos háziállatok

Juhok

Magyar racka

A magyar racka juh, régebben hortobágyi racka juh egy régi magyar juhfajta, amely egyes elképzelések szerint a honfoglalás óta a magyarok társa volt. Egyedülálló különlegessége a mindkét nemre jellemző, V-alakban elálló, egyenes, sokszorosan csavart szarv. A racka közepes termetű juh, a kosok átlagos marmagassága 72 centiméter, tömegük 55–75 kilogramm, kb. 0,5 méter hosszú. Az anyajuhok kisebbek: átlagosan 66 centiméter magasak, tömegük 35-45 kilogramm.

Gyimesi racka

A gyimesi racka hegyvidéki típusú juh. A történelmi Magyarország területén, elsősorban Erdélyben és a Kárpátok hegyvonulatain kialakult és tenyésztett juhfajta. A legnagyobb juhfajta a rackajuhok csoportjában, kifejlett korban az anyák 45-60 kg, a kosok 70-90 kg súlyúak. A gyimesi rackajuh bundájának színe fehér, szürke vagy fekete. A szürke és fekete változat feje, lába, körme is fekete. A fehér színváltozat esetén a fejen és a lábakon színes foltok – leggyakrabban az orr, száj, fül és a szemek körül (okula, illetve vakisa) –, vagy kisméretű foltok egyenletesen elosztva (szedres változat) lehetnek.

Citka

A cikta az egyik legritkább juhfajta a világon, egyike a védett magyar háziállatoknak. A ciktát eredetileg kétszer nyírták, a kifejlett anyák gyapjútömege évi egyszeri nyírásnál 1,5–2 kg, a kosoké 2,5-3,5 kg. Az anyák túlnyomórészt szarvatlanok, de a kosok egy része is. A szarvalt kosok általában csigás szarvat viselnek. A cikta kistestű, erős és szikár. A lábak vékonyak, kecsesek, a testmérethez arányosak. Marmagasságuk 60 cm körüli. Kifejlett korban az anyák 30-45 kg, a kosok 50-70 kg súlyúak.

Cigája

A feltehetően kisázsiai eredetű cigája juhok a Balkán félszigetről kerültek hazánk területére a 18. század végén. Szélesebb körű elterjedését valószínűleg a helyi fajtáknál finomabb gyapjának köszönheti, illetve a későbbiekben kedveltté vált a kisgazdaságokban, mint fejőjuh. Szaporasága 1,2-1,4, laktációs tejtermelése 80-150 kg között van. Kifejlett korban az anyák 55-70 kg, a kosok 80-100 kg súlyúak.

Kecske, szamár, nyúl

Magyar parlagi kecske

Magyar parlagi kecske a Kárpát-medence területén kialakult parlagi típusú kecske. A fajta meghatározó jellemzője a kifejlett állatok 10 cm-es, vagy azt meghaladó szőrhosszúsága (tincses, gatyás). Kifejlett korban a bakok átlagos testsúlya 60-90 kg, az anyáké 40-55 kg, a marmagasság minimálisan 65 cm, a törzshosszúság közelít a marmagassághoz. Színe sokféle lehet: fekete, szürke, fehér, sárga, vörös, barna és ezek árnyalatai, valamint valamely alapszín fehérrel alkotott kombinációjából álló szabályos (fecske hasú, páva) és szabálytalan tarka változatok.

Magyar parlagi szamár

A magyar parlagi szamár egyike az őshonos, törvényileg védett háziállatainknak, 2004 óta elismert szamárfajta. Az állomány nagy része közepes termetű. Marmagassága 110–130 cm. Csontozata szilárd, teste izmos. Élénk, igénytelen. A magyar parlagi szamár színe változatos: lehet egérszürke, barna, fekete. Mindegyik színváltozatban gyakori a világos hasalj, az ún. fecskehas.
Intelligens állat, jól idomítható, emellett igénytelen, szívós, hosszú élettartamú és békés természetű. 

Magyar óriás nyúl

A magyar óriás nyúl az egyetlen őshonos nyúlfajtánk, amit az Országgyűlés nemzeti kinccsé nyilvánított. Fiatal fajta, a két világháború között keletkezett. Négy színváltozatban tenyésztik. A leginkább elterjedt a vadas vagy nyúlszürke. Ritkán előfordul fekete és vasderes színben. A fehér szín önálló színtípus, a fajtatiszta almokban csak fehér színű állatok születhetnek. Kifejlett korban a testsúlya 5,5 – 7 kg közötti.
Igénytelen, gyors növekedésű, jó takarmányhasznosító. Ellenben rossz a nevelőképessége, aránylag sok a halvaszületés és alacsony a választáskori súly. Ezért gazdasági hasznosítása erősen kérdéses, bár húsának minősége nagyon jó.