Ének–négykézláb!

Bokámba mar a reuma,
százfogú véreb, jajkutya,
a Szibéria üzen vele
és a holt-anyja-gyermeke
- névnapja köszön rá pedig -,
majdnem szidja a Mennybelit.
Kínjában jajog, hetvennégyig,
(esztendeit ennyire mérik),
a bánja a lelkiismeret:
„Lám, a félvilág elfeled,
pedig vívtam, írtam és sírtam,
tévedve is népembe bíztam.
és a hitem vallottam hittel":
Van-e még mentség, Uramisten?
De míg a nevem „túlról" kiáltják,
sántikálva is állom a vártát.

1996. IX. 20.

(Utószüret, 1997)

Vissza a címlistához