Szívósságát a szülőföldtől örökölte : Gergely Ágnes Kossuth-díjas költő életében ma is meghatározóak az endrődi gyökerek Az endrődi születésű Gergely Ágnes a kortárs irodalom egyik meghatározó alakja. Életében mindig kiemelt szerepet töltött be a szülőföld iránti szeretet. A kötődés kölcsönös, amit ékesen bizonyít, hogy nemrég átvehette a Gyomaendrőd díszpolgára címet. - Életének két fontos állomása is Endrődhöz kötődik: a születése és a háború utáni újrakezdése. Mit jelent az ön számára ez a régi otthon? - Amikor a világra készülődtem, szüleim Zalaegerszegen éltek, apám a Zalai Hírlap felelős szerkesztője volt. Édesanyám olyan erős szálakkal kötődött gyermekkora színhelyéhez, Endrődhöz, hogy amikor a kilenc hónap a végéhez közeledett, hazajött, hogy itt szüljön meg engem. Később minden nyarat, húsvétot és karácsonyt az itteni nagymamánál töltöttem. A háború után, amikor kiderült, hogy apám soha többé nem tér vissza, édesanyámmal hazajöttünk. Endrődre új életet kezdeni. Napokig gyalogoltunk Budapestről a januári hidegben. A cipőm talpa levált, a lábam megfagyott. Orvos nem volt a faluban. Egy idős asszony, Fülöp Örzse néni dörzsölgette marhafaggyúval a lábamat, neki köszönhetem, hogy néhány hónap után újra járni tudtam iskolába.

- Sok évtized távlatából visszatekintve, hogyan tudná megfogalmazni, mit adott önnek a szülőföld?

- Elsősorban az akaraterőt és a szívósságot, s talán a tehetséget is. Az endrődi emberekben nagyon sok a jóakarat, remélem,ezt is örököltem. Sok tehetséges ember került ki innen. Orvosok, kutatók, művészek. Megtiszteltetés számomra, hogy a díszpolgári címet olyan jeles egyéniségek után kaphattam meg, mint Rózsahegyi Kálmán, Határ Győző, Kállai Ferenc és dr. Szilágyi Ferenc.

- Endrőd után Szeged következett, majd az ELTE, ahonnan a tanári katedrára került. Csak hat évig tanított. Miért?

- Sokat vegzáltak, mert akkoriban a politikai vezetésnek az volt a rögeszméje, hogy minden frissen végzett egyetemista gyanús. Abból indultak ki, hogy aki akkor egyetemi padban ült, annak köze lehetett az '56-os forradalomhoz. Elég botrányos körülmények között jöttem el, nem értettem egyet az oktatási elvekkel.

- Ezután kezdődött az újságírói pályafutása, s egyben irodalmi karrierje is. Nagyon igényes költő hírében áll, azt mondják, akár évek múlva is képes átírni egy-egy versét, ha úgy látja, valami nem az igazi benne.

- Tudja, érzelmileg régi típusú ember vagyok: amikor elkezdek írni, úgy érzem magam, mintha belázasodnék. Néha rosszul is leszek utána. Az ihlet sodrában így mindig akad egy-egy kifejezés, amiről utóbb úgy gondolom, hogy eltúlzott, vagy nem elég pontos, nem elég fegyelmezett. Állandóan igyekszem, hogy még tökéletesebbek legyenek a verseim, előfordul, hogy csak évek múlva alakul ki az adott költemény végleges formája.

- Szüksége van az alkotáshoz a magányra, vagy tud verset írni akár egy kávéházban is?

- Csak akkor tudok írni, ha egymagam vagyok. Ilyenkor még a telefont is kikapcsolom, hogy senki ne zavarjon meg. Leginkább itt, a budapesti lakásomban vagy a szigligeti alkotóházban, esetleg Endrődön születnek a verseim.

- Tizenöt verseskötete mellett négy regénye is megjelent eddig. Mind a négynek nőalak a főszereplője. A saját életéből merített?

- Alapvetően lírikus vagyok, nem prózaíró. Utóbbihoz nem igazán értek, mégis megírtam ezt a négy könyvet, amit én tetralógiaként fogok fel, pontosan azért, mert a négy főszereplő, a négy női figura nagyon hasonlít egymásra. Igen, sok mindent beléjük dolgoztam a saját életemből is.

- Egy lírikusnak mennyire lehet napjainkban beleszólása a társadalom fejlődésébe? Jól gondolom, hogy nehéz ma költőnek lenni?

- Az elmúlt évtizedekben nagyon megváltozott - és nem jó irányban - a költők, írók szerepe. Nem is olyan régen, amikor még Nagy László és Juhász Ferenc nemzedéke volt fiatal, fontos volt a szavuk. Mindenbe beleszóltak, és a társadalom hallgatott rájuk. Most pedig a kutyát nem érdekli, mit mondanak. Nehéz dolog ez, mert az ember nem érzi fontosnak magát.

- Mi lehet a változás oka? Ennyire nem érdekli az embereket az irodalom?

- Talán a világ materializálódása, a pénzközpontúság az elsődleges ok. Az viszont nem igaz, hogy kiveszett a költészet iránti szomj az emberekből. Ha eljutok egy igazán jó közönséghez, amilyen például a gyomaendrődi is, akkor érzem, hogy figyelnek, eljutnak hozzájuk a gondolataim. Ugyanezt tapasztalom néha Pesten is azokban a kisebb közösségekben, ahol magyar- és világirodalmat tanítok.

- Közeledik a karácsony. Mit jelent az ön számára ez az ünnep, s milyen körben tölti?

- Ez az ünnep a gyerekkori endrődi karácsonyok hangulatát idézi fel bennem. Emlékszem, mindig sokan jöttek hozzánk betlehemezni, s a nagymamám még narancsot is adott nekik. A háború előtti években nagyon nehéz volt narancshoz jutni, így ez igen nagy ajándéknak számított. A szeretet ünnepét hosszú évek óta ugyanazokkal az emberekkel töltöm. Van egy barátnőm, aki december 24-én született, a szenteste az övé. Másnap, 25-én itthon maradok, ilyenkor a gondolataimmal, a halottaimmal vagyok együtt. Ez a nap mindig nagyon szép. Végül 26-át egy másik, szintén egyedülálló barátnőmmel töltöm. Ami a szilvesztert illeti, mindig is ragaszkodtam ahhoz, hogy ilyenkor magam legyek. Olyan ez a nap, mint amikor újjászületik valami, s ezt egyedül akarom átélni.

- Olyan sokszor kimondta az "egyedül" szót! Sosem érezte magát magányosnak?

- Életemben egyetlen rövid házasságom volt, csupán egy évig tartott. Előtte volt egy nagy szerelmem, majd utána is három, de házasság nem lett belőlük. Magányos azonban sohasem voltam, mindig voltak és vannak barátaim, barátnőim. Hála Istennek, jól alakult az életem, elégedett vagyok. Talán a gyerek az egyetlen, ami hiányzik, de helyette itt vannak a tanítványaim, akikkel máig tartom a kapcsolatot. És ott van nekem Endrőd és Gyoma, azaz most már Gyomaendrőd, ahol nagyon jó barátaim élnek. Tanárok, könyvtárosok és egyszerű háziasszonyok. Velük akár egy év szünet után is úgy tudunk beszélgetni, mintha csak tegnap hagytuk volna abba.

Élete az irodalom
GERGELY ÁGNES 1933. október 5-én született Endrődön. Költő, prózaíró, műfordító, esszéista.

Pályáját általános, majd középiskolai tanárként kezdte. A Magyar Rádiónál 1963-tól dolgozott újságíróként. Később az Élet és Irodalom rovatvezetője, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd a Nagyvilág című folyóirat rovatvezetője lett. Eddig tizenöt verseskötete, négy regénye, egy riportnaplója és egy esszénaplója jelent meg. Számtalan irodalmi alkotást fordított le angol francia, német orosz és bolgár nyelvről.
Munkásságát több rangos kitüntetéssel - köztük az ezredfordulón Kossuth-díjjal is - elismerték. Tagja a Szépírók Társaságának és a PEN Club magyar tagozatának. 1998-ban soraiba választotta a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiája, 2000-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia.

Forrás: Lipták Judit, Békés Megyei Hírlap, 2011. december 24.