A Knerek szellemi öröksége Gyomán és az egyetemes kultúrában

knerek kulturalis oroksege 01 A Knerek szellemi öröksége Gyomán és az egyetemes kultúrában 

Értéktárba kerülés ideje:

2017. Gyomaendrődi Értéktár

2017. Békés Megyei Értéktár


Előterjesztő:

Határ Győző Városi Könyvtár

Kner Izidor 1882-ben alapította nyomdáját. Az egyszemélyes vállalkozás néhány évtized alatt virágzó nyomdává fejlődött, meghatározóvá vált Gyoma életében, sok családnak adott biztos megélhetést.

Kner Izidor klasszikus alapító, modern gondolkozású vállalkozó volt. Felismerte a közigazgatási nyomtatványok készítésében rejlő lehetőségeket. A közigazgatás szakembereivel együttműködve készítette, majd forgalmazta a nyomtatványokat és a belőlük összeállított mintatárakat. A nyomda termékeivel bekapcsolódott az ország vérkeringésébe: a Gyomán készült közigazgatási nyomtatványok és művészi báli meghívók eljutottak az ország valamennyi településére. A magas szakmai követelményeknek és a reklámnak köszönhetően a Kner névhez a minőség párosult.
A könyvművészeti törekvések Kner Imre – az alapító elsőszülött fiának – nevéhez kötődtek, az első világháború után bontakozott ki a kneri könyvkiadás barokk, majd klasszicista tipográfiai stíluskísérlete. Korának tipográfiai gyakorlatával szakítva Kozma Lajos grafikussal közösen megalkotta a barokk tipográfiát. A Kozma által tervezett könyvdíszek, körzetek felhasználásával készült könyvek országhatáron túl is ismertté tették a Kner nevet. Az 1926-ban megvásárolt Bodoni betű alkalmazásával Kner Imre a klasszicista tipográfia felé fordult, az 1930-as évek kiadványai már ebben a stílusban készültek. A Kner kiadványokat mind a hazai, mind a külföldi szakmai körök nagyra értékelték, elismeréssel nyilatkoztak róluk, a gyomai nyomdát európai minőséget produkáló műhelyként tartották számon.
Kner Izidor gyermekei és a család leszármazottai közül többen dolgoztak, dolgoznak a könyves szakmában. Kner Endre gazdasági területen képezte magát, édesapja halála után Imre fivérével a nyomda tulajdonosai lettek. Kner Erzsébet könyvkötő, Kner Albert reklámgrafikus lett – Budapesten dolgoztak, munkásságuk és szakmai-művészi kibontakozásuk Chicagoban teljesedett ki. Haiman György, a nyomdaalapító unokája a családi tradíciók követőjeként neves grafikus, könyvtervező, egyetemi tanár és a magyar nyomdák történetének elismert kutatója volt.
Amit a Kner család tagjai munkásságuk során a magyar nyomdaiparban és könyvművészetben létrehoztak, méltán emelte őket világhírűvé.

Előterjesztés

 

knerek kulturalis oroksege 01   knerek kulturalis oroksege 02   knerek kulturalis oroksege 03   knerek kulturalis oroksege 04

knerek kulturalis oroksege 05