A könyv azokról a feltalálókról szól, akik találmányaikkal jelentős mértékben befolyásolták vagy megváltoztatták az emberiség életét. A hagyományos telefontól és távírótól eltérően a rádió- és tévéjelek közvetítéséhez már nincs szükség vezetékekre és kábelekre. Műholdak segítségével ma már pillanatok alatt jeleket lehet küldeni a világ egyik végéről a másikra. A televízió a huszadik század legnagyobb hatású tömegmédiuma lett. A könyvben olvashatsz azokról az emberekről, akiknek a találmányai lehetővé tették ennek az eszköznek a kialakulását és fejlődését.

Paul Nipkow (1860-1940) német mérnök 1884-ben fejlesztette ki a forgótárcsát, amely fontos lépés volt a televízió kifejlesztésében. Már nem csak hangokat lehetett közvetíteni, hanem képeket is.

A Nipkow-tárcsa lényege, hogy szabályos csigavonalban elrendezett kör vagy négyzet alakú réseken forgás közben áthaladó fénysugarakat egy fényérzékeny ernyő fogta fel és alakította át elektromos árammá. Az áramot újra fénnyé alakítva és azt egy hasonló, egy időben forgó tárcsán átvetítve az eredeti tárgy képe jelent meg egy képernyőn. A kísérleti televíziózásban ezt a technikai megoldást 1938-ig alkalmazták. Ezt a készüléket tekintjük a televízió ősének.

A 19. századi tudósok úgy vélték, hogy az elektromosság hullámokban terjed, mint a fény.
Henrich Hertz (1874-1937) német tudós 1885-ben be is bizonyította ezt.

Karl Ferdinand Braun (1850- 1918) német feltaláló, Nobel-díjas fizikus.
Braun fölfedezte a félvezetők egyenirányító hatását, megszerkesztette az első katódsugárcsövet (Braun-cső, 1897). eredményeket ért el a drót nélküli szikratávíró kifejlesztésében.
A fizikai Nobel-díjat is ezért a fejlesztéséért kapta meg 1909-ben, Guglielmo Marconival megosztva.

A katódsugárcső a radarkijelzők, oszcilloszkópok, számítógép képernyők és televíziók kijelző eszköze. A 20. század végéig a tévéképernyőkben kizárólag ezt használták. Azóta megjelentek a plazmaképernyők, folyadékkristály-, DLP, OLED képernyők és más technológiák.

Guglielmo Marconi (1874-1937) olasz feltaláló jött rá, hogyan lehet üzenetet továbbítani elektromágneses, vagyis rádióhullámok segítségével. 1894-ben gombnyomással, vezeték nélkül működésbe hozott egy csengőt. 1902-ben sikerült rádiójeleket továbbítania az Atlanti-óceánon túlra is.

John Fleming (1849-1945) angol mérnök 1904-ben megalkotta a rádióhullámokat elektromos jelekké alakító diódákat, ezzel egyenárammá lehetett átalakítani a váltóáramot. Így lehetővé tette az üzenetek nagy távolságra való közvetítését. A találmánynak közel fél évszázadon át, a tranzisztor elterjedéséig, fontos szerepe volt, elsősorban a rádiózásban és a televíziózásban.

John Logie Bair (1888-1946) skót mérnök, a televíziós műsorszórás egyik úttörője. Autodidaktaként sajátította el a későbbi találmányához vezető tudást: megismerkedett a fotocellák fényelektromossági alapjaival, az elktroncsővel, a mechanikus képmegjelenítő Nipkow-tárcsával. Készülékével ő volt a világon az első, aki az 1920-as évek közepén képes volt mozgóképet nagy távolságra is közvetíteni.

1924-ben megalkotta első, harmincsoros, elektromechanikus letapogatású, azaz a képet eltérő intenzitású fénypontokká alakító tárcsás kamerából és neoncsővel megvilágított televíziós készülékből álló rendszerét.
Baird 1927-es London – Glasgow és 1928-as transzatlanti London – New York közötti sikeres képátviteli kísérletei meggyőzőek voltak és a BBC 1929. szeptember 30-án megkezdte a kísérleti adások sugárzását. 1930-ban a rendszer már a kép és a hang együttes átvitelére is képes volt, és július 14-én leadták az első rövid játékfilmet. 1931-ben közvetítették az epsomi derbi finisét.

Tihanyi Kálmán ( 1897-1947) magyar
fizikus, villamosmérnök, feltaláló, az ikonoszkóp megalkotója. Nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televízió rendszer feltalálása, amely lehetővé tette a több száz soros képfelbontást és képvisszaadást, ahogy az szabadalmai alapján világszerte megvalósult. Az új televízió alapelveit és számos kivitelezési módját 1926-ban dolgozta ki, katódsugárcsövet alkalmazva mind a kamera céljára, mind pedig vevőcsőként. 1939-ben jelentette be teljesen lapos, valójában egy igen korai plazma televíziónak tekinthető készülékét, amely a leírás szerint keretbe foglalva akár falra is akasztható!

Mihály Dénes (1894–1953) magyar mérnök, feltaláló 1933-ban E. H. Traub fizikussal együttműködve televíziós készüléket mutathatott be. Ez volt az a képet 240 sorra felbontó, Mihály–Traub-féle forgótükrös vevőkészülék, amelynek képét akár 2,5×3 méteres felületre is ki lehetett vetíteni. 1929-ben a berlin-witzlebeni rádióállomás - a 175,4 m-es hullámhosszon - először a világon, mozgó televíziós közvetítést adott. 1936 őszén az első zárt láncú televíziós közvetítésre a Gellért Szállóban került sor.

A magyar televíziózás története 1954. január 20-án kezdődött az M1, Magyarország első televízióadója kísérleti adásainak beindulásával.

Ez az első magyar gyártású televízió készülék az Orion gyárban készült.

Napjainkban már a háromdimenziós képalkotásra képes televízióval folynak előrehaladott kísérletek világszerte. A 2010-es években kezdtek elterjedni az okostévék (SMART TV), amelyek a telefonokhoz hasonlóan saját operációs rendszerrel rendelkeznek, és képesek internetes tartalmak megjelenítésére is a készülékbe integrált számítógépes technológia révén.

A tv-készülék kijelzője lehet:
• Katódsugárcsöves (CRT)
• Projektoros
• Folyadékkristályos (LCD)
• Plazma (PDP)
• LED-háttérvilágítású (LED)
• OLED

Az OLED TV-k nem használnak háttérvilágítást; ehelyett a kijelző minden apró izzója a saját fényét bocsátja ki, ami jobb kontrasztot és mozgást eredményezhet. Most ez a legfejlettebb technológia. Érdeklődve várjuk, hogy a jövőben milyenek lesznek a televízió készülékek.