A hónap ajánlata - 2019 november

Töklámpás

honap ajanlata 2019 november 01

 

A töklámpás készítését mindenki Halloweenhez köti, pedig a tökfaragás Magyarországon is régi hagyomány.

Az első erről szóló történet Salamon, Árpád-házi királyunk idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval.

 

honap ajanlata 2019 november 02

1081-ben Salamon elismerte Lászlót, mint magyar királyt, de továbbra is terveket szőtt a trón visszaszerzésére.
Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot.
A különleges „fáklyák” a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás: „fénylik, mint Salamon töke”.

 

 

 

 

 

 

Tökvicsori 

honap ajanlata 2019 november 03Magyarországon leginkább a betakarítás után faragtak tököt, amit tökvicsorinak neveztek. A dél-alföldön szokás volt a töklámpás készítése. 12-14 éves gyerekek faragták ősszel, a tök betakarítása után. Egy-két településen kifejezetten Mindenszentek környékén készült. Ezeken a helyeken a legények szorgoskodtak, nyilván azzal a céllal, hogy a lányokat ijesztgessék.
A Dunántúlon a világító Luca-tök készítése volt szokásban. Luca napján a kifaragott tököt, a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást.
Farsangi töklámpásként volt ismert a Tiszaháton, Bereg megyében, ahol maszkosok jártak körbe a töklámpákkal.

 

Tarlórépalámpás.

honap ajanlata 2019 november 04

A tök kifaragását sokan a
Brit-szigeteken kialakult hagyományként ismerik. Eleinte tarlórépát, takarmányrépát vagy céklát
használtak a lámpások elkészítésére.

Az arcokkal kifaragott tarlórépa-lámpások Samhain fesztiválok szereplői voltak Írországban és a Skót-felföldön.

(Samhain= kelta népek ünnepe volt, okt.31.- nov.1.)
Samhain idején a tündéreket és szellemeket igen aktívnak vélték. A lámpások többféle célt szolgáltak.

Egyrészt, hogy megvilágítsák az utat, másrészt hogy a szellemeket és egyéb alvilági lényeket távol tartsák otthonaiktól.

Néha ablakpárkányokra is helyezték őket.

 

 

 

 

honap ajanlata 2019 november 05Brit és ír bevándorlók vitték el a hagyományt Észak-Amerikába.

Ott a tarlórépát felváltotta a sütőtök, mivel az szélesebb körben volt hozzáférhető, nagyobb is, és könnyebben faragható. Az Egyesült Államokban a faragott sütőtök először az aratási idényhez kapcsolódott jóval azelőtt, hogy a Halloween jelképévé vált.

 

 

 

 

honap ajanlata 2019 november 06

 

Sokrétű felhasználásának köszönhetően a tök napjainkban is népszerű növényünk. Számos településen rendeznek évente szeptember – október tájékán tökfesztivált. Ilyenkor részt vehetünk gasztronómiai, kulturális vagy kézműves programokon, megcsodálhatjuk a szebbnél szebb töklámpásokat.

 

 

 

 

 

 

honap ajanlata 2019 november 07

A tipikus töklámpások tetejét levágják, belsejét kikaparják, felületére jellemzően szörnyszerű arcot faragnak, belsejébe pedig gyertyát vagy lámpát helyeznek. A gyertya azért kell a belsejébe, hogy kiemelje a szemét, az orrát és a száját, hogy fényes és ijesztő hatású legyen. A faragott tök a kifaragás után körülbelül 5-6 napig jól tartja magát, utána elkezd penészedni. De, ha ecetes vízzel öblítjük át a tök belsejét, ezt az időt további napokkal tolhatjuk ki.

 

 

honap ajanlata 2019 november 08

 

A rövid élettartam teszi a sütőtök faragásának művészetét hasonlatossá a jégszobrászok tevékenységéhez.

 

 

 

 

 

 

honap ajanlata 2019 november 09Rekordok


A világrekordot az egy helyszínen legtöbb kivilágított töklámpással, Boston tartja.
2006. október 21-én 30128 darab töklámpást gyújtottak egyszerre.
A világ legnagyobb kifaragott sütőtökjét 2005. október 31-én készítették, 666,33 kg-ot nyomott.

 

 

 

 


honap ajanlata 2019 november 10Érdekességek


A tökfőzelékbe való tök, a sütőtök, a lopótök, a dinnye, az uborka, a cukkini és a patisszon mind-mind tökféle.
A sárga húsú tök nem amerikai eredetű, bár a sütőtököt valóban az amerikai kontinensről hozták be Európába a 16-17. században.
Delaware (USA) államban évente rendeznek töklövő bajnokságot, amelyben csapatok versenyeznek, ki termesztette azt a tököt, amit egy ágyú segítségével a legmesszebbre lőnek.

 

 

 

Tudod?


A tök gyümölcs!