A hónap ajánlata - 2021 március

Az év élőlényei versenyek egyik célja, hogy az emberek figyelmét ráirányítsák adott élőlények helyzetére. Az adott év kiválasztottjai között vannak olyan állatok, amiket évről-évre nem választanak, hanem a természettel foglalkozó szakemberek minden évben kijelölik. Ilyenek az év emlőse, az év hüllője és az év kétéltűje. Év emlőse minden évben van, de az év hüllője és az év kétéltűje évente váltakozva jelenik meg.
2021-re például az év kétéltűjét választanak.

 

 04 logo vadonleso  

Korunk egyik legnagyobb kihívása a biodiverzitás csökkenésének megállítása. Az elterjedt fajok megfigyelése a szakemberekre gyakran kivitelezhetetlen feladatokat ró. A nagyközönség bevonása az ilyen jellegű tevékenységbe rengeteg értékes adatot szolgáltat. Ezért jött létre 2009 óta működő Vadonleső program.

 

A Vadonleső Program természetfigyeléssel, szemléletformálással összekötött adatszolgáltató rendszer. Az Év Emlőse egy egész éven át tartó rendezvénysorozatot jelent melynek keretében az adott fajról szóló tudományos és népszerűsítő programokat szerveznek. Az elmúlt években mintegy tízezer pályamunka – versillusztráció, képregény, videóklip, mese, vers – érkezett különböző korosztályú gyerekektől a Vadonleső Program pályázataira.

 

05 hermelin

06 hermelin 2

07 hermelin

08 logo hullo

 

A 2021-es év kiválasztott emlős állata a hermelin lett.

A hermelint csak kevesen ismerik „testközelből”. Állatkertekben, bemutatóhelyeken nem sűrűn lehet példányaival találkozni, a természetben is meglehetősen ritka, kerüli a településeket és elsősorban szürkület után, éjszaka aktív.

 

 

A hermelin a rejtőzködés nagymestere: a nyári – hátán barna, hasán világos – bundáját havas teleken szinte teljes testén hófehérre cseréli, csak a farka vége marad még ekkor is fekete. Mivel az éghajlatváltozás miatt a havas telek egyre ritkábbak és rövidebbek, a téli bundás hermelin megjelenése mára nagyon ritka.

 

 

 

A hermelin kedveli a facsoportokkal tarkított, lehetőleg vízközeli gyepes, füves helyeket.

Ázsia, Európa és Észak-Amerika tundráin és a mérsékelt övi erdőségeiben él.

Magyarországon ritka, védett, eszmei értéke jelenleg 50 000 forint.

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén minden évben 5-6 territóriumot sikerül behatárolni a szakembereknek.

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2021-re hazánk egyik leggyakoribb békáját, a zöld varangyot választotta az év kétéltűjének.

 

Nem ritka, hogy egyesek ellenszenvvel viseltetnek a varangyok iránt, holott rossz hírnevükre a legkevésbé sem szolgáltak rá. Az év kétéltűje kampány egyik fő célja éppen ezeknek a félreértéseknek az eloszlatása, és a faj megismertetése.

 

09 beka

 

10 zold varangy

11 ebihal

ebihalak

12 szaporodasa

szaporodásának folyamata

13 bekamentes

Békamentés

14 varangy

A varangyok nem nyálkás, és nem veszélyes állatok. Mivel a vizet csak a szaporodási időszakban vagy nagy nyári melegben keresik fel, bőrük a szárazföldi léthez idomult. Tekintete barátságos, szája mosolyra görbül, szemei fémeszöld színűek. Testéhez képest a lábai hosszabbak, bőre kevésbé szemölcsös. Összességében terepszínű hatást kelt. Rejtőszíneivel ügyesen beleolvad környezetébe. Hasa fehéres, rajta néhány sötétebb pötty vagy folt előfordulhat.

 

 

 

A mérsékelt égövben inkább a nyílt területek lakója, a zárt, sötét erdőket általában elkerüli. Olyan sikeresen alkalmazkodott a mesterséges környezethez, hogy lakott területeken sokszor jóval nagyobb egyedsűrűségben fordul elő, mint a természetben. Hazánknak talán nincs olyan települése, ahol ne élne zöld varangy.

 

 

 

Éjjeli állat, melynek nappal búvóhelyre van szüksége. Ilyen célra falak, járdák repedései, rágcsálók üregei, kerti limlomok mind-mind megfelelnek számára. A településeken is előforduló varangyok, igénylik a sűrű bokrok, a dús aljnövényzet kínálta párás, árnyékos élőhelyet. A szép, rendezett gyep ökológiai sivatag.

 

Tápláléka főként rovarokból áll, emellett fogyaszt pókokat, ászkarákokat és gilisztákat is. Jelenléte a kertben kifejezetten hasznos. A haszonnövények leveleit és gyökereit megrágni ragadozó alaptermészete miatt nem szokta.

 

Vízelvezető árkokban, kerti tavakban, használaton kívüli úszómedencékben vagy közparkok szökőkútjaiban egyaránt képes szaporodni. A zöld varangyra nézve a legnagyobb veszélyt szaporodóhelyeinek eltűnése jelenti.

 

 

 

A zöld varangy Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft. Lakott területeken gyakran esik a gépjárművek áldozatául, esős éjszakákon tömegesen hullanak el közútjainkon. Tudatlan emberek általi szándékos pusztítása is előfordul.

 

 

 

 

 

Tény, hogy a zöld varangy bőrének mirigyei méreganyagokat (bufotoxin) termelnek, ezek hatóerejét azonban sokszor túlbecsülik. Mérge normál körülmények között emberre nézve teljesen veszélytelen, ám a varangy esetleges elfogyasztása okozhatna kellemetlen emésztőszervi, továbbá szív- és érrendszeri panaszokat.

 

A 21.század egyik legnagyobb kihívása természeti környezetünk rehabilitálása.
Az év élőlényeinek kiválasztása, akár a közönség leadott szavazatai által, akár a szakemberek kijelölése által környezetünk megóvásának fontosságára hívja fel a figyelmet, a benne élő fajok bemutatásán keresztül.