Május 22. A biológiai sokféleség nemzetközi napja vagy a biodiverzitás védelmének világnapja. Ez egy olyan világnap, amely az élővilág sokféleségére, illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani figyelmet. Az Építkező állatok című könyv bemutatja az élőlények sokszínűségét és azt, hogy az állatok milyen módon alkalmazkodnak a környezetükhöz. De nem csak passzív elviselői a körülményeknek, hanem alakítják is azokat. Otthonokat építenek maguknak, amik megvédik őket a ragadozóktól és a környezetük szélsőséges viszonyaitól. Most néhány föld alatt élő állat lakásával és életmódjával ismerkedhettek meg.

Számos élőlény tehetséges mélyépítésznek bizonyul – és még ásókra sincs szükségük, mert beépített szerszámokkal rendelkeznek: például erős lábakkal és hosszú karmokkal. A szurikáta vagy négyujjú monguszta Dél-Afrikában honos. 20 30 főből álló család él közös kotorékban. Ezek az állatok karmaikat használják a kotorék kiásására. Szemüket hártya védi és a fülüket is le tudják zárni, hogy a homok ne menjen bele. Néhány másodperc alatt képes annyi földet kiásni egy állat, mint a saját testtömege. Rendszeresen új otthont készítenek maguknak.

Egy szurikáta mindig őrt áll a kotorék bejárata fölötti dombon, hogy figyelmeztesse a többieket a veszélyre. Nappali állat, és ürege néhány száz méteres környezetében hasznosít szinte minden táplálékforrást, legyen az zsenge hajtás, gumó vagy gyökér, rovar, csiga, kisemlős, hüllő vagy madárfióka. Esős napokon, vagy ha túl nagy a forróság, a kotorékukban rejtőznek. Amikor a telep környékén már nincs mit enni, az egész csoport új otthon után néz.

A magyar földikutya is kiváló földmunkás. Ő a metszőfogait használja a munkára. A járatai átmérője 6-9 cm, keresztmetszete kerek, nem lógnak bele gyökerek. A fűcsomókat gyökerüknél fogva az üregébe húzza és a fészek bélelésére használja. Fejét a járat tetejéhez ütögetve rezegteti a földet, és észleli a talajban levő különféle tárgyakról eltérő módon visszaverődő rengéshullámokat. Ezzel a módszerrel háromdimenziós képet alkot környezetéről. A kopogtatással nemcsak tájékozódik, de a szomszédos egyedek így kommunikálnak is. Alagútrendszerében a járatokból élelemraktárak, fészkek és üledékgödrök nyílnak. Az önálló életet kezdő kölyköknek az anyaállat rendszerint leválasztja a járatrendszer egy kis részét, és az utód ebből indulva épít magának önálló járatrendszert.

 

A Battonya közigazgatási területén található Tompapusztai-löszgyep az ország egyik legnagyobb kiterjedésű ősi löszpusztagyepe. Itt is élnek földikutyák. 1989 óta védelem alatt áll, ma a Körös–Maros Nemzeti Park fokozottan védett természeti területe.
Itt vizsgálták a földikutyáknak a gyep szerkezetére és fajkészletére gyakorolt hatását, amiből kiderült, hogy a földikutyák túrásai által keltett zavarás hozzájárulhat a gyep állapotának megőrzéséhez, diverzitásának fenntartásához.

A csupasz turkáló vagy földikutya Kelet-Afrikában honos. Nem mondhatnánk, hogy nagyon szép állat, (bár ez ízlés dolga) de rendkívül különleges. Vadon élő példányai 30 évig is élhetnek, ami egyáltalán nem jellemző a rágcsálókra. Oxigénhiányos állapotban agysejtjei fruktózt kezdenek el égetni, amely révén oxigén jelenléte nélküli termelnek energiát olyan módon, ami csak a növényekre jellemző. Órákig képes oxigénhiányos környezetben élni.

Kiterjedt alagútrendszerben él, és sohasem jön fel a felszínre. Az állat kolóniában él, és egy királynő köré csoportosul a család összes tagja. Az állat fej-törzs-hossza 8-9 centiméter, testtömege 30-80 gramm. Egy-két szőrszálat leszámítva az állat bőre teljesen csupasz. A fül egy közönséges nyílás a bőrfelületen, nincs fülkagylója. Apró szemének nem sok hasznát veszi, gyakorlatilag vak. Két pár hosszú, előre álló metszőfogát használja a gumók megrágására, alagutak ásására és a kígyókkal szembeni védekezés során. Ajkai a fogai mögött záródnak, ezért nem megy a szájába a homok. Kicsi, de éles karmai segítségével a csupasz turkáló biztonságosan közlekedik föld alatti folyosóin.

Üregi nyulakkal a világ számos pontján lehet találkozni. Ezek az állatok is nagyszerű föld alatti lakást készítenek maguknak. A nyúltanya körülbelül 3 méterre nyúlik le a föld alá, hossza 10-12 méter is lehet. A lakókamrák magassága 30-60 cm lehet. Külön fészkelőüreget is ásnak a nőstény nyulak erős mellső lábukkal és fűvel, mohával és a hasukról kitépett szőrrel bélelik ki. A nyulak járatai nem egyenesek, mert a föld alatti köveket vagy keményebb göröngyöket kikerülik. A nyúltanának számos bejárata van. A nyulak nem távolodnak el túl messzire az üregeiktől. Ha ellenség közeledik villámgyorsan bemenekülnek.

 

A prérikutyák Észak-Amerika középső részének füves síkságain élnek. Ezeknek az állatoknak figyelemre méltó társasélete van. Föld alatti városaik óriási méretűek lehetnek, szigorú törvényekkel és "polgármesterekkel". Telepeik területe több tízezer km². Területük illathatárokkal részekre van osztva. Minden résznek saját vezetője van 3-6 nősténnyel és 30-40 kölyökkel. Földalatti üregeik lakókamrára, illemhelyre, éléstárra, menekülési helyre (kisebb veszély esetére) és vészkijáratra vannak felosztva. Szívesen kényeztetik kölykeiket. Az idősebbek tiszteletet tanúsítanak egymás iránt. Mikor ketten találkoznak, meghajolnak egymás felé.

A prérikutyák nappal aktívak. Amíg a többiek a környéken legelik nagyrészt fűfélékből álló táplálékukat, egy-két példány őrszemként figyeli a közelgő ragadozókat – például prérifarkasokat, feketelábú görényeket, vörös hiúzokat, szirti sasokat és rőtfarkú ölyveket. Hogy a kígyókat könnyebben észrevehessék, a kürtők közelében elpusztítják a növényzetet. Az őrszem jellegzetes, kutyaugatásra hasonló hangjelzésére az egész csoport a lehető leggyorsabban visszahúzódik a föld alá.