A családnak tisztes megélhetést biztosított a könyvkötészet. „Mint másodszülött, első fiúgyermek, 1860. február 5. én pottyantam a családba, és kétségtelen, hogy első perctől könyvkötőnek szántak.” - Mondja Kner Izidor.

„Faluszéli olcsó lakásunk volt mindig, körülvéve szintén sokgyermekes szegény szomszédokkal.” A csínytevések mindennaposak voltak. „Kora reggel ebédrevalóért loholtam ki a halászbárkához... az öreg halász akkora csukát adott, hogy ugyancsak nehéz volt megtartani a kosárban. De Mire a Köröstől messze eső faluba értem, sem nem ugrált, sem nem tátogott.”Az árkok tele voltak vízzel. „Ki akartam próbálni, hogy végképp kiment-e a szusz a dögből? Nagy óvatosan megmártottam a gödörben. Nincs az az életelixír, mely akkora csodát tudna művelni. Repülve siklott ki a kezemből. „ A környékbeli gyerekek mind ottmaradtak halat fogni iskola helyett. Délig tartott a nagy halászás. Miután mindenki összesarazta a ruháját végül sikerült megfogni a halat.

A sokgyermekes családban mindenkinek jutott feladat a ház körül. „Esztendőkön át voltam a család élelmezési bevásárlója” - meséli Kner Izidor. Kner Sámuel megbetegedett és a 11 fős családra nehéz idők következtek. „S épp mert szükség volt rám a háztartási teendők körül, hagyományellenesen még tizenhárom esztendős koromban sem fogott atyám a mesterségére.” „Hiába nem volt szabad felé sem mennem atyánk műhelyasztalának, sok éven át előttem készültek a könyvek, és ez a mesterség különben is a véremben volt. Ma is előttem lebegnek azok az apró, takaros zsebkönyvek, amelyeket atyám vásárjárása idején készítgettem és hazajövetelekor prezentáltam. ”Kner Izidor mindenképpen szeretett volna belefogni a mesterség megtanulásába ezért „Határozottsággal jelentettem ki, hogy világgá megyek!” És úgy is tett.

Szolnokon lett könyvkötő inas 1873-1877 között. „Nem tanított mesterem semmire, hanem örökké a magam esze után dolgozgattam az imádságos könyveken. Mesterségbeli, mindig egyforma foglalkozásomat csak az utálatos házbeli teendők tarkították: vizet hordani a Tiszából, piacra, pékhez, suszterhez szaladgálni, és a soha ki nem fogyó apró kölyköket óvodába, iskolába kísérni, ölben cipelgetni. Az inaskodást rég eluntam és állandóan szökésen járt az eszem.” Megszökött és önkényesen felszabadította magát. Békéscsabán állítottak ki számára mesterlevelet.

Dolgozott Egerben, azután Aradon Nyilas József könyvkötészete következett amely „magasan állt az eddig látott vidéki és sok városi műhely fölött. Vágó,- és aranyozó gépe lehetővé tették az átlagmunkák szebb előállítását is.” 1879-ben Pesten dolgozott, Hirháger Károly könyvkötészetében. 1880 tavaszán Székesfehérvárra gyalogolt és Számmer Imre könyvkötészetének vezetője lett.

Számmer Imre nyomdájában találkozott először a nyomtatás mesterségével. A könyvkötést különb mesterségnek tartotta a szedésnél, ezért fogadásból a szedőszekrény mellett eltöltött egy óra gyakorlat után versenyre kelt a nyomda szedőivel. ”Gyorsaság dolgában valamivel alul maradtam, ellenben hiba alig volt a szedésemben.” 1881-ben távozott Székesfehérvárról. Haza utazott Gyomára. Megkapta a behívóját, de nem sorozták be. Arra gondolt, hogy külföldre utazik, hogy tovább gyarapítsa szakmai tudását. „Igazolójegy váltásakor rám szólt a főszolgabíránk: Eleget csavarogtál már, öcsém! Úgy tudom, konyítsz a könyvnyomtatáshoz is. Telepedj le itthon, és megélsz tisztességesen.”

„Pénz, hozzáértés és szaktudás híján - kontárként – 1882. június közepén nyitottam könyvnyomdát olyan helyen, ahol ez a foglalkozás, nemcsak hogy fellengzős ábrándokra nem jogosított, de megélhetés reményével sem kecsegtetett.”