Soha - Valuskáné Omiliák Andrea könyvének bemutatója

soha konyvbemutato smSoha címmel írt könyvet Valuskáné Omiliák Andrea, amely életrajzi elemekre épül. A rendkívüli téma, a gyermekbántalmazás ellen íródott könyv szerzője helyi lakos. Itt él közöttünk, itt járt általános, majd középiskolába, hogy aztán 18 évesen - akkor még úgy gondolta- vissza sem nézve, elköltözzön, azzal, hogy soha nem tér vissza Gyomaendrődre. Szerencsére nem így lett, megtalálta helyét ismét Gyomaendrődön, újra itt él, most már a saját családjával, férjével, két gyermekével, barátokkal körülvéve. Ez, az immáron biztonságos otthon sarkallta arra, hogy megírja könyvét. A kiadásban a családok és barátok segítsége mellett a Andrea munkahelye, a Grafit Pencil Nyomda Kft., Szántó Edina Anna a NENESZ elnöke, Valuska Lajos és Valuskáné Malatinszky Zita volt az író segítségére. A szakmai bevezetőt Pappné Pál Viktória írta. A Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért és a Grafit Pencil NYomda országos kampányt indít, hogy felhívják a figyelmet a gyermekbántalmazásra, hogy SOHA, senkivel ne fordulhasson elő az, ami a szerzővel megtörtént.

"A könyv egy Időutazás, mi történt a "történet" után, és most hogy élünk. Hogyan dolgoztam fel a bennünket ért traumát." (Valuskáné Omiliák Andrea)

Képek a Galériában

Októberi könyvajánló - 2023

 Az ev legiutas kiseroje

Darvasi László novelláskötete, Az év légiutas-kísérője az Isten. Haza. Csal.  című művének egyfajta folytatása. A történetek helyszíne legtöbbször a magyar vidék, szereplői pedig elsősorban az öregek, kiszolgáltatottak. A látszat ellenére mindegyikükben ott van egy történet, Darvasi pedig ezeket láttatja meg olvasóival, miközben hősei felé megértéssel fordul.

 

A nyolcadik kontinens

Meg Lowman egy ritka szakterület, a lombkoronák világának kutatója. Az ő nevéhez fűződik a világ első lombkoronasétánya. Bemutatja saját útját a mérsékelt övi erdőktől az ausztráliai esőerdőkig. Megleshetjük a legtöbb erdőlakó hajlékát és az ott zajló életet. A szerző hatalmas szakmai tudással és élénk mesélőkedvvel mutatja be ezt a különleges világot.
A könyv elolvasása után az olvasó joggal tekint a fákra, a lombkoronák birodalmára a nyolcadik kontinensként.

Bővebben ...

Író-olvasó találkozó Grecsó Krisztiánnal

iro olvaso talalkozo grecso krisztiannal smA népszerű szerző legújabb művét, a Lányos apa című kötetét mutatta be az érdeklődőknek október 3-án. A korábban különböző lapokban megjelent családi történeteket egy novelláskötetté fűzte össze, ezekből válogatott a könyvtár közönsége számára.

Az est bevezető részben a gyökerekről, a felmenőkről hallhattunk anekdotákat és novellarészleteket. Mesélt apákról, apafigurákról, nagyapákról és a jelen lévő apáról, aki részt vesz gyermeke életében, nevelésében. Az író saját emlékeit vetítette elénk, melyek bennünk, hallgatókban is ismerős képeket és érzéseket idéztek fel. A könyv bemutatását a szerző ifjúkori képek megelevenítésével folytatta, majd jelenkori gondolatokkal zárta. Az intenzív érzelmeket bemutató történeteit kellő pillanatban sajátos humorával oldotta, pont úgy, mint a novelláiban.

Képek a Galériában

Fejtsenek, hogy nyerjenek! – Totózzon velünk!

negylevelu lohereTotójátékok a Települési Értéktár, település történet és zöld témákban.

Az Országos Könyvtári Napok ideje alatt szokás szerint, játékokkal is készülünk. Az online térben velünk levő játékos kedvű gyerekek és felnőttek totójátékokat fejthetnek meg. A kitöltési határidő: 2023. október 8. A szerencsés nyertesek nevét október 20-ig közzétesszük. Természetesen, minden totó kitölthető, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

OKN 2023 - Élő emlékezet – totó gyerekeknek:
A totó itt található

OKN 2023 - Értékek nyomában - totó gyerekeknek
A totó itt található

OKN 2023 - Értéktári totó:
A totó itt található

OKN 2023 - Zöld totó:
A totó itt található

Olvasásra fel! - A mi olvasás kihívásunk

mi olvasas kihivasunkAz olvasás kellemes időtöltés és egyben kihívás is lehet.

Az Országos Könyvtári Napokkal újra elindítjuk A mi olvasás kihívásunk című programunkat, melynek célja az olvasás népszerűsítése és a könytárhasználat elsajátítása, amit - reményeik szerint - segít a versenyszellem mozgósítása.

Egyszerre két kihívásban is részt tudsz venni. Az egyéni játékban minden kölcsönzés alkalmával pecsétet kapsz a gyűjtőfüzetedbe. Ha az osztályoddal játszol, akkor minden csoportos könyvtárlátogatáskor matricát ragaszthattok a könyvtárban található gyűjtőlapra. A játék 2024. május 31-ig tart.

Június elején jutalmazzuk a legeredményesebb közösségeket és gyerekeket!

Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó szeptemberi száma

gyomaendrodi hirmondo 2023 juliusA tartalomból:

     20 éves a testvérvárosi kapcsolat Schöneck-kel

     A XXV. Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző verseny eredményei

     Háziorvosi helyettesítés

     Árverési kiírás

     Polgármesteri tájékoztató

     Közfoglalkoztatás hírei

     Iskolák beszámolói

A lapot itt olvashatják.

Országos Könyvtári Napok

 okn logo

 

Kiállítások a könyvtárban, nyitvatartási időben

2023. október 2-7.

(hétfő – szombat)

Gyoma anno – Kiállítás Dr. Füzesné Hudák Julianna képeslapgyűjteményéből
Így írtunk mi – kiállítás egy bőröndben Kun Béla gyűjteményéből
Könyvtári érdekességek kiállítása – válogatás gyűjteményünkből
A palatáblától az okostelefonig – Dr. Füzesné Hudák Julianna díjazott, a Kner emlékév kapcsán készített fotójának megelevenítése
Knertől Knerig – válogatás a könyvtár állományából és a Gyomai Kner Nyomda legfrissebb nyomdai példányaiból
Madárvilág – fotókiállítás Balog Lajos fényképeiből
Minikönyvek – Bátori Sándor gyűjteményének kiállítása
Kőbe zárva – Hangya Lajosné írott kövei kiállítás
Október jeles szülöttei Gyomaendrődön – digitális és paravános kiállítás
Egész héten, nyitvatartási időben Helyi érték – játsszon és nyerjen! – játékok a könyvtárban, azonnali nyeremények. Totójátékok a honlapunkon. A szerencsés megfejtők nyerhetnek.
Értéktári játékok - kirakók, memóriakártyák, totók, keresztrejtvények
A Boldogság kék kosara – idézetek, boldogságcédulák
A megbocsájtás hete – hozza vissza régen látott könyveinket
Majd meglátja! Vakrandi egy könyvvel – előre csomagolt könyvet kölcsönözhetnek
Ezt ajánlom! – Kölcsönözze azokat a könyveket, amelyeket olvasóink ajánlanak!
Mit csinál a könyvtáros? – rendhagyó könyvtári foglalkozás
2023. október 2.(hétfő) A mi olvasás kihívásunk – pecsétgyűjtő játékunk indítása

2023. október 2.(hétfő)

szovegelo fejlec a 2023/2024-es tanév játékának indítása
2023. október 2. (hétfő) 11 óra Mesés Békés A Békés megyei települések rendhagyó története című könyv bemutatója

2023. október 2.
(hétfő) 13 és 14 óra

János vitéz kalandjai - bábjáték a Kacagó Bábszínház előadásában a Népmese Napja alkalmából.

2023. október 3.
(kedd) 17 óra

Lányos apa – Író-olvasó találkozó Grecsó Krisztiánnal
2023. október 4. (szerda) 15 órakor Kner séta – a Kner Múzeum új kiállításának megtekintése

2023. október 5. (csütörtök)
9 és 10 órakor

Bíró Bertold könyvkötőmester kötészeti előadása és bemutatója
2023. október 7. (szombat) Családi könyvtári délelőtt meglepetés könyvtárosokkal – Tímár Erzsébet, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója és Szedlák Réka, a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola igazgatója
2023. október 8. (vasárnap) Rózsahegyi séta – Rózsahegyi Kálmán sírjának megkoszorúzása a Farkasréti temetőben.


A programok változhatnak. Bővebb információ a könyvtár honlapján, Facebook oldalán.

Nyárvégi estike - Ónodi Eszterre és zenész barátaival

2023 09 12 nyarvegi estike smAz Ónodi Eszter & the Open Pub 2020-ban alakult Kirschner Péter dalszerző-gitáros, producer kezdeményezésére. Ónodi Eszter & the Open Pub „frontembereként” lépett színpadra. Az együttes kisebb, 3 fős zenei egysége lépett fel 2023. szeptember 12-én könyvtárunkban: Ónodi Eszter mellett Bakos Zita billentyűs és Kirshner Péter, aki gitáron kísérte a dalokat. A főként Karafiáth Orsolya versek mellett Szabó Balázs, Egressy Zoltán, Högenwarth Richárd és Vető János szövegeire írt dalokat hallhattunk. A hangzásvilág, Ónodi Eszter varázslatos egyénisége, kitűnő énekesi képessége magával ragadta a közönséget.

Képek a Galériában

Szeptemberi könyvajánló - 2023

 

boldogság madzaghúzásra

Harmati Dániel bemutatkozó kötetében 10 különböző novella található. Akadnak köztük régebbiek - újabbak, rövidebbek - hosszabbak, pörgősek - elmélyülősek, földhözragadtak - természetfelettiek, valamint érzelmesek és társadalomkritikusak. Az egyetlen elem, ami összeköti őket, az a szórakoztatás szándéka. Kicsit kikapcsolódik az ember arra az időre, amíg ezeket a történeteket olvassa – és remélhetőleg magával is visz belőlük valamit a könyv becsukása után.
Ha csak az előbbi szempont teljesül, már az is sikerként könyvelhető el. Ha viszont az utóbbi is, az jelenti csak igazán az örömöt.

 

 

kner albertRobert Elton Brooker III és Erdész Ádám kötetéből a sokoldalú tehetséget, Kner Albertet ismerhetjük meg. A neves nyomdász-dinasztia sarja hosszú tépelődés után 1940-ben úgy döntött, hogy feleségével és két gyermekével kivándorol Amerikába. Alig beszélt angolul, de kiváló adottságai így is megmutatkoztak és igen hamar híressé tették: egyszerre volt festő, nyomdász, tervezőgrafikus és marketinges egy olyan korszakban, amikor a marketing mint fogalom még ismeretlen volt.
Mindemellett remek ember volt, minden munkatársa a rajongásig szerette. A kötetet gyönyörű színes képek illusztrálják.

Bővebben ...