MEGHÍVÓ – aranyfonál mesemondó verseny

aranyfonal meghivo sm

Hétfőn kezdődik az aranyfonál mesemondóverseny, amelyre ez úton hívunk meg mindenérdeklődőt. Az idén azt céloztuk, hogy Gyoma újra településének 300. évfordulója alkalmából 300 percig mondjuk, hallgassuk a mesét.
A sok tehetséges, ügyes mesemondó rajtra készen áll.
A versenyek minden nap 14 órakor kezdődnek.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

300 logo szines

 

aranyfonal meghivo

 

 

 

Februári könyvajánlónk

Az Ikertükör című kötet húsz kortárs verset tartalmaz a világirodalomból Szabó T. Anna és Lackfi János fordításában. A hattyúk dala „az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt."vallja új regényéről Vámos Miklós. Roberto Bolaño chilei szerző mesterműve a 2666.

 

ikertukor   hattyuk dala   2666

 

 
Bővebben...

Varró Dániel volt a vendégünk

varro daniel 0217Kellemes emlékként fog megmaradni a pénteki rendezvény azokban, akik eljöttek könyvtárunkba és találkoztak Varró Dániellel. 14 órakor gyermekek nagy számban, majd 16.30-kor a felnőtt irodalomkedvelők ismerhették meg a kortárs költőt. Varró Dániel részleteket olvasott fel műveiből és a vetítéssel egybekötött előadásából azt is megtudhattuk, mikor írta első verseit, hogyan lett költő, hogyan születnek versei, műfordításai. A népszerű fiatal költő már érettségi tételként is szerepel a középiskolások tananyagában, műveinek elemzéséről, értékeléséről is mesélt a jó hangulatú rendezvényeken.


Képek a galériában.

 

 

 

Színházlátogatás – Jöjjön velünk színházba!

szinhazlatogatas2017. március 24-én, pénteken 19 órától a Cervinus Teátrumban vendégszerepel a Karinthy Színház Nell Dunn: Gőzben című darabja, Josie szerepében Balázs Andreával. Könyvtárunk színházlátogatást szervez, amelyre várjuk az érdeklődők jelentkezését.

Elérhetőségeinken keresessen bennünket a részletekért!

 

 

 

Endrődi Salacz Gyula

endrodi salacz fotoEndrődi kötődésű személyről olvashatnak a Békés Megyei Hírlap 2017. február 2-i számában. Salacz Gyula 185 éve, 1832.január 31-én született, felmenői több generáción át Endrőd jegyzői voltak. Gimnáziumi tanulmányait Aradon végezte, részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. Gyakorló ügyvédként Aradon telepedett le. 1872–75-ig Arad város tiszti főügyésze, 1875. március 10-től 1901-ig pedig polgármestere volt. Közszolgálati érdemeinek elismeréséül 1900. okt. 24. a III. oszt. vaskoronarendet, majd kir. tanácsosi címet s végre «endrődi» előnévvel magyar nemességet nyert. Képviselővé az 1901–1906. országgyűlésre Arad sz. kir. város választotta meg. Nemesi előnevének magyarázata: ősei közel száz éven keresztül Endrődön éltek és jegyzőként segítették szülőhelyünk életét: Salacz József 1807-1848 között, Salacz Imre pedig 1848-1890 között. Salacz József akkor volt Endrőd jegyzője, amikor a Templom-zugból kihozták a községházát és a mostani templommal szemben felépítették az új épületet (a mostani községháza szárazkapujától a híd felé eső részét). Az ő nevükhöz fűződik a magyar szabadságharc és az azt követő nehéz időszak is. Mindezt alátámasztja az Országos Levéltár közlése (iktatási szám: 5038/2003. OL sz.), mely szerint: Salacz Gyula Endrődöt jelölte meg predikátum gyanánt; a döntés-előkészítők azt szem előtt tartva, miszerint Salacz édesapja „e községet mint jegyző szolgálta és így ő onnan(i) származása és egybeköttetése is kellőleg igazolva van”, javasolták a kérelem teljesítését (Y 1 1893-1100).

 
Bővebben...

Szívesen megnézne ritkán látható gyomai emlékeket? - Tegye közzé, hozza be a könyvtárba!

gye logo 300 150pxGyoma 300 éves évfordulós eseményeit előkészítő szervező bizottság azzal a felhívással fordul Gyomaendrőd lakóihoz, elszármazott gyomai polgárokhoz, azok hozzátartozóihoz, hogy amennyiben birtokukban van olyan, a régi Gyomát idéző relikvia, amely kevésbé vagy egyáltalán nem ismert ritkaság, és azt néhány hónapra térítésmentesen rendelkezésre bocsájtana egy kiállítás erejéig, akkor azt szívesen fogadnák a szervezők.

A kiállításra szánt régi dolgok lehetnek valamilyen tárgyi emlékek (használati tárgyak, kisméretű bútorok), dokumentumok (könyvek, levelek), plakátok, fotók, filmek és minden olyan tárgyiasult emlékek, amelyek kapcsolatba hozhatók Gyoma elmúlt 300 évének valamelyik momentumával. Legyen az egy történelmi vagy családi esemény, tőlünk elszármazott vagy idelátogató híres ember, sportrendezvény stb.

Kedvcsinálónak bemutatjuk a Városházán őrzött, az adományozók szerint, egykori mezővárosi pénzesládát

 

kincseslada

 

A tárgyi emlékeket április végéig várjuk a Határ Győző Városi Könyvtárába naponta 9-17 óra között. Érdeklődés és előzetes időpont egyeztetés 66/521-655, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 
 

FELHÍVÁS- Aranyfonál mesemondó verseny

mesemondo plakat 2017 smA Határ Győző Városi Könyvtár meghirdeti az aranyfonál városi mesemondóversenyt.

A verseny feltétele: bármely nép meséjének könyvnélküli előadása.

Jelentkezhetnek városunk általános iskoláinak 1-8 osztályos tanulói, akik életkoruknak megfelelően, külön kategóriákban fognak versenyezni.

A mesemondóverseny tervezett időpontja:
2017. február 27-március 3. között, délutánonként.



Jelentkezni lehet a könyvtárban: 2017. február 20-ig: Selyem út 124.sz. ,

Tel: 521-655, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A jelentkezéshez szükséges adatok: név, iskola, osztály.
Határidőn túli jelentkezéseket nem tudunk elfogadni.

 

mesemondó plakat 2017

 

 

 

MEGHÍVÓ – VARRÓ DÁNIEL LESZ A VENDÉGÜNK

varro danielVARRÓ DÁNIEL

 

Nem, nem hanem
interaktív gyermek programjára,

valamint felnőtteknek szóló

Mi lett, hova
című előadásaira.

Helye, és időpontja:
Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Selyem út 124. sz.
Gyermekelőadás
2017. február 17. (péntek) 14 óra
Felnőtteknek:
2017. február 17. (péntek) 16,30 óra

 

A belépés díjtalan.

 

varro daniel plakat

 

 

 

Új év-új könyvek

csarvad fel a szonyegetElső idei ajánlatunk egy szellemes, sziporkázó verseskötet. Lackfi János és Vörös István verseihez egy-egy régi nagy sláger néhány sora szolgál mottóul. Érzések és emlékek, benyomások kapcsolódnak a dalokhoz. Ezeket idézik fel a költők.

 

keskeny ut eszakraRichard Flanagan Tasmaniában született. Regénye a II. világháború idején játszódik sziámi Kwai-folyó vidékén, ahol ausztrál hadifoglyok építették a hírhedt Halálvasutat. Dorrigo Evans orvosként küzd a fogolytáborban a sár, a reménytelen éhezés, a kolera, valamint a versrajongó, szadista parancsnok, Nakamura őrnagy ellenében a társai életéért.

 

 
Bővebben...

Szövegelő

szovegelo

 

A Szövegelő feladatmegoldó versenyünk 3. feladatsorát eljuttattuk az iskolákba. Azok a résztvevők kapták meg a 3. rész feladatlapját, akik visszaküldték a megoldott feladatokat. Ha valaki szeretne bekapcsolódni, vagy elfelejtette beküldeni valamelyik régebbi feladatlapot, megteheti, ha jelentkezik problémájával a könyvtárban, vagy letölti honlapunkról a feladatlapot, megoldja és eljuttatja hozzánk. Jelenleg a gyermek honlapunk karbantartási munkálatok miatt nem működik, ezért főlapunkon találhatók a 3. rész feladatlapjai:

 

2. osztály feladatlapja

3. osztály feladatlapja

4. osztály feladatlapja

5. osztály feladatlapja

6. osztály feladatlapja

7-8 osztály feladatlapja

 

Decemberi ajánlatunk

Az év utolsó hónapjában sokféle olvasnivalót ajánlunk olvasóinknak. Reméljük, kínálatunkból mindenki talál magának hangulatának és ízlésének megfelelő olvasmányt.


Paulo Coelho Mata Hari történetét írta meg A kém című könyvében. Kepes András új könyve szubjektív világ-pillanatkép. Varró Dániel új verses kötetének a címe Mi lett hova? Vidra Szabó Ferenc regényeinek hősei a helyüket keresik a világban. a mű címe Határmezsgyék vándorai.

 

vilagkep  nyilt titok  megtagadom  jakob lajtorjaja

 

 

 
Bővebben...