Gyoma 300 éves – Színes Lapok Gyoma történelméből

gye 300 szines lapok sm 2017. március 31-én a Gyomaendrődi Járási Hivatal, az egykori gyomai községháza, városháza Dísztermében vette kezdetét Gyoma 300 éves jubileumára szervezett megemlékezés sorozat első rendezvénye. A Színes lapok Gyoma történelméből című rendezvényre, a zsúfolásig telt teremben elsőként a programnak helyet adó Járási Hivatal vezetője, Dr. Pacsika György mondott köszöntőt. Ezt követően Toldi Balázs polgármester köszöntötte a megjelenteket, méltatta a rendezvénysorozat jelentőségét. Az első előadást Színes Lapok Gyoma 300 éves történelméből címmel Balogh Dorottya a MNL Békés Megyei Levéltár munkatársa tartotta.

Bővebben ...

Folytatódott a költészetnapi szavalóverseny

szavaloverseny 20170111A versenysorozat második napján az elsős és másodikos gyerekek mondtak verset. Nagy érdeklődés mellett folyt a verseny. A szép számmal összegyűlt közönségnek kellemes élményben volt része. A gyerekek amellett, hogy nagyon bájosak és helyesek voltak, rendkívül ügyesen mondták a verset. Mindenki szépen megtanulta és ügyesen, talpraesetten adta elő a verset. Az elsősök versenyét Vatai Botond nyerte. A másodikosok között két első helyezett volt: Czibulka Imola és Forgács Flóra. Gratulálunk a győzteseknek!

 

Képek a Galériában


A többiek eredményét itt láthatják.

Szavalóverseny a könyvtárban

szavaloverseny 20170110Április 10-én a Határ Győző Városi Könyvtárban ismét egy nagy hagyományokra visszatekintő rendezvénysorozat kezdődött. A költészetnapi szavalóversenyre idén közel 170 gyerek jelentkezett. A hétfői napon a felső tagozatosok mondtak verset. Sokféle, komoly és vicces veret hallhattunk. A versenyzők felkészültek volta. Mindenki nagyon szépen szerepelt. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert a gyerekek egyenletes színvonalon teljesítettek. Esetenként csak fél pont különbség döntött. Az ötödikesek között Uhrin Andor lett az első. A hatodikosok versenyét Vinkovics Ágnes nyerte. A 7-8. osztályosok közül Orovecz Odett szerepelt a legjobban.

 

Képek a Galériában


Gratulálunk a nyerteseknek. Az eredményeket itt olvashatják.

MEGHÍVÓ - Költészet Napi Szavalóverseny

kolteszet napja meghivoA Határ Győző Városi Könyvtár tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt a Költészet Napi szavalóversenyre.

 

A verseny időpontjai:
2017. április 10. (hétfő) 14 óra felsősök
2017. április 11. (kedd) 13,30 óra 1. - 2. osztály
2017. április 12. (szerda) 13,30 óra 3. - 4. osztály

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Selyem u. 124. szám

 

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Várostörténeti vetélkedő 2017

A várostörténeti vetélkedő felhívásában szerepelt, hogy a feladatok között lesz egy külső helyszín meglátogatása is. Itt egy rövid tájékoztatót hallhattok az adott helyszínnel kapcsolatban, majd az elhangzottakról készült totót kell kitöltenetek.

A meglátogatott helyszínnel kapcsolatban a 4. – 5. osztályosok feladata egy-egy maximum 5 db A/4-es oldalból álló, vagy A/2 méretű tabló, tájékoztató, ismertető elkészítése. Ezekhez kizárólag saját készítésű fotó, rajz, egyéb illusztráció használható.

A 6.-7.-8. osztályosok feladata egy maximum 10 diából készült PPT összeállítása, amelyhez kizárólag saját fotó, egyéb saját készítésű illusztráció használható.

Bővebben ...

I.Torta- és Süteménysütő Verseny

tortamustra plakat smA Határ Győző Városi Könyvtár torta- és süteménysütő versenyt hirdet. Várjuk minden amatőr cukrász és sütni szerető személy jelentkezését!


A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

I. Hagyományos, vagy design torta készítése Gyoma 300 éves témakörben (A tortán használható a Gyoma 300 éves logó). Tetszőleges formában, az alábbi méretezés figyelembe vételével:
- maximális méret: legnagyobb átmérő: 40 cm, 3 emeletmagasságnál ne legyen nagyobb.
- minimális méret: 12 szelet.

Bővebben ...

Még gombolyítjuk a mese aranyfonalát

2017 03 02 mesemondo 2o smA Határ Győző Városi Könyvtárban folytatódik az aranyfonál városi mesemondó verseny. A verseny negyedik napján, március 2-án a másodikosok meséltek. Ez a korosztály nagyon szépen megtanulta a mesét. Bátran kiálltak és szépen talpraesetten előadták a történeteket. A másodikosok versenyét Czibulka Regina nyerte. Az eredményeket itt olvashatják.

 

2017 mesemondo 2o czibulka regina

Gratulálunk a nyertesnek!

Képek a galériában.