A hónap ajánlata - 2012. Augusztus

A hónap ajánlata

 

01_korona   Augusztus 20-a Magyarország nemzeti és állami ünnepe,

 

I. István király szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe. Debrecenben azonban mindezeken túl a Virágkarnevál napja, 1966 óta szinte minden esztendőben. Az eltelt több mint negyven év azonban csak az újkori karnevál története. A virágkorzó évszázados múltra tekinthet vissza a cívisvárosban.

 

Az 1905-ös virágkocsi-korzó története

1905-ben szégyenletes volt Debrecen ellátottsága baleseti szempontból. A 80 ezres városban, ha valakit baleset ért, vagy rosszul, lett időbe telt, míg orvost kerítettek. Egy felhívás jelent meg a városban a Debreceni Mentő Egyesület alapítására. Megalakult egy bizottság, mely elhatározta, hogy megrendezik a virágkocsi-korzót, amelynek a bevételéből egy mentőkocsit vásárolnak. 1905. június 14-én meg is rendezték. A menet 23 kocsiból állt. A nézők virágesőt zúdítottak a látványos felvonulásra és a pénz is összegyűlt a mentőautó megvásárlására. Ezután több mint hatvan év telt el, mire újra virágkocsik vonultak a város utcáin. 1966 augusztius 20-án kezdődött a virágkarnevál újkori történelme.

Kezdetben még csak hazai fellépők és középiskolás csoportok kísérték a virágkocsikat. Pár év múlva jelentek meg a külföldi csoportok, először a szocialista országokból, a rendszerváltás után pedig mindenhonnan. A rendezvény fokozatosan egyre több látogatót hozott Debrecenbe a Virágkarneváli ünnepségekre. Mára Magyarország egyik legismertebb rendezvényévé nőtte ki magát, a nézőközönség elismerése mellett rangos szakmai minősítést is magáénak tudhat, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének kiváló minősítését.

 

Előkészületek

A karneválra már hónapokkal előbb készülnek, a kocsik díszítése pedig 2-3 héttel a rendezvény előtt elkezdődik. Hagyományosan különböző vállalkozások, cégek díszítik a kb. 15-16 kocsit, amelyekhez 3 millió szál virágot is használnak. Az első években kizárólag élővirágokat használtak. Az utóbbi években megnőtt a száraz virágok felhasználása, de így is egy-egy kocsi díszítéséhez 150-250 ezer szál élővirágot is felhasználnak.

 

Virágkocsik készítése

A virágkocsikat száraz virágok tízezreiből építik fel, melyek mindig egy témát ölelnek fel. Minden kompozíciót egy-egy speciális, erre a célra készített teherautó szállít, melyre először a téma vázát készítik el vasvázra dolgozott fából, hungarocellből és más segédanyagokból, majd ezekre erősítik a száraz- és élővirágokat. Természetesen úgy, hogy a teherautóból csak a kerék látszik ki. Sokszor még az sem. A faragás és a lakatosmunka kezdeti folyamatai után a száraz virágokat elkezdik feltűzni. Már egy - két héttel a virágkarnevál előtt. Ez azonban 30-40 emberes feladat. Végül a vágott virágokra kerítenek a sort, amelyeknek a frissessége csak úgy garantált, ha közvetlenül a felvonulás előtt, azaz 19-én éjszaka tűzik fel őket. A kocsiknak augusztus 20-án, reggel 6 órakor már teljes pompájukban kell díszelegniük.

 

A nyitó kocsi minden évben hagyományosan a Szent Korona. Íme, néhány variáció.

 

02_viragkarneval_1     03_viragkarneval_2

04_viragkarneval_3     05_viragkarneval_4

 

A felvonuló kocsik témájában mindig van valamilyen mesetéma és az adott évhez kapcsolódó aktualitás.

 

06_susu    
Süsü, a sárkány

 

07_drbubo    
dr Bubó

 

oreg_nene_ozikeje    
Öreg néne őzikéje

 

08_kisvakond    
A kis vakond

 

Karneváli felvonulás

 

09_felvonulok    
A felvonuló kocsik között mazsorettek, különféle táncosok, akrobaták, és egyéb művészeti ágak képviselői mutatják be tudásukat és szórakoztatják az utcára sereglett nézőket.

 

10_karneval    
A karneváli felvonulásban más mókás szereplők is megjelennek.

 

11_zaszlodobalok    
Zászlódobálók

 

A hagyományos felvonulás reggel nyolc órakor kezdődik. A nagyállomás előtt lévő Petőfi tértől a város fő utcáján át a Nagyerdei Stadionba vonul a virágokkal feldíszített kocsisor. A kocsik között a meghívott városi, testvérvárosi együttesek mutatják be tudásuk javát. Délelőtt kb. 10 órára eljutnak a Nagyerdei Stadionba. A stadionban körbevonulnak az itt jelenlévő közel húszezres nagyközönség előtt. A zsűri itt osztja ki a Virágkarnevál végén a díjakat. A felvonulás után az érdeklődők a stadionban közelről is megcsodálhatják a virágkompozíciókat. A Virágkarnevál kocsijai és előadói este újra felvonulnak a Nagyállomástól indulva a Nagytemplomig. A menetet követően a Virágkarnevált tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárja.

 

Nézd meg a 2011-ben megrendezett virágkarneválról készült videofilmet!