Közös verselés, móka, nevetés = Varró Dániel és Molnár György koncertje

varro daniel molnar gyorgy koncertj smVarró Dániel sokszor lép fel együtt a gyermek- és felnőtt verseit megzenésítő Molnár Györggyel, aki 5 éven keresztül volt az Eszterlánc mesezenekar tagja, zeneszerzője, gitárosa és énekese, valamint számos kortárs költő verseinek, gyerekverseinek megzenésítője és előadója. A két művész jól kiegészíti egymást, interaktív programjaik közkedveltek. Így volt ez könyvtárunkban is, ahol óvodások általános iskolások várták szépszámmal, hogy kellemesen teljen el a péntek délutánjuk. Ez maximálisan sikerült is, aktívan, interaktívan vettek részt gyerekek és a felnőttek is programon.

Képek a Galériában

Budapest - Bamakó Rally élménybeszámoló

budapest bamako elmenybeszamolo plakat smPapp Attila és Roósz Péter (Coimbra Rally Team) élménybeszámolója vetítéssel, a Budapest - Bamakó Rally teljesítéséről.

HELYSZÍN: HATÁR GYŐZŐ VÁROSI KÖNYVTÁR
GYOMAENDRŐD, FŐ ÚT 230.

IDŐPONT: 2024. ÁPRILIS 05. (PÉNTEK) 17 ÓRA

A programon való részvétel ingyenes, de hogy biztosan legyen helyük, kérjük regisztráljanak.

Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.

MEGHÍVÓ - Édesanyám emléke sütőverseny

edesanyam emleke sutoverseny smA Határ Győző Városi Könyvtár süteménysütő versenyt hirdet. Várjuk minden sütni szerető személy jelentkezését.

Nevezni lehet:
az Endrődi füzetek sorozat 7., Édesanyám emléke című kötetében szereplő, vagy bármely szabadon választott hagyományőrző, vagy Kner Piroska recept alapján elkészített, süteménnyel.

Méret, illetve mennyiség:
süteményekből minimum 6 darab, illetve szelet

A versenyen való részvétel feltétele:
A nevezési lap kitöltése, sütemény leadása.
Űrlap kitöltése: https://forms.gle/E3oYkYo53wJwEe3f9
a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre elküldött email, vagy a könyvtárban személyesen.
Egy-egy versenyző több süteménnyel is indulhat.

Nevezési díj nincs.

A nevezések beérkezésének határideje: 2024. március 8. (péntek).

Ételek, sütemények leadása:
2024. március 25. (hétfő) 11-12 óra között a Határ Győző Városi Könyvtárban, Gyomaendrőd, Fő út 230.

A zsűrizésre szánt sütemény mellé lezárt borítékban kérjük megadni a pályamunka nevét, a pályázó nevét és elérhetőségi adatait.

Eredményhirdetés: 2024. március 25-én a könyvtárban, 16 órakor.
További információk kérhetők a 218-370-es telefonszámon.

A napos B oldal – Jakupcsek Gabriella volt a vendégünk

2024 02 13 jakupcsek gabriella smFebruár 23-án Jakupcsek Gabriella volt könyvtárunk vendége. Az ismert televíziós műsorvezető legújabb könyve (A napos B oldal) apropóján osztotta meg tapasztalatait közönségével életünk változásai, az önismeret és a pozitív életszemlélet témájában. Élményeit, tanácsait szakemberek gondolataira építve adta át. Műsoraiból is ismert humorával és enyhe iróniával mutatta meg, mit tehetünk azért, hogy sokáig jó fizikai és mentális állapotban legyünk. Azok, akik egy-egy történetben magukra ismertek, azzal az érzéssel távozhattak, hogy talán nincs is okunk kétségbeesni, hiszen (negyvenen, ötvenen, hatvanon túl is) tekinthetünk az előttünk álló évekre számos új lehetőség, új öröm forrásaként. Köszönjük az értékes gondolatokat és a jó humorú előadást!

Képek a galériában

 

FELHÍVÁS - Határ Győző városi versmondó versenyre

versmondo plakat smA Határ Győző Városi Könyvtár a Költészet Napja alkalmából meghirdetett városi versmondó versenye felveszi Határ Győző nevét.

A versenyen részt vehetnek:
azok az általános iskolai tanulók, akik előzetesen leadták jelentkezésüket. A szabadon választott verseket könyv nélkül kell előadni. Egy osztályból maximum 3 fő jelentkezését tudjuk fogadni.
A szavalók életkoruknak megfelelően, külön-külön kategóriákban, egyénileg fognak versenyezni.

A verseny időpontja:
2024. április 16. (kedd) alsósok
2024. április 17. (szerda) felsősök

Jelentkezni lehet a könyvtárban: 2024. március 28-ig.
Gyomaendrőd, Fő út 230.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A verseny zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük, segítsék munkánkat a jelentkezési határidő betartásával.
Szeretettel várjuk a jelentkezőket, felvilágosításért forduljanak a könyvtár dolgozóihoz telefonon (66/218-370)!

Februári könyvajánló - 2024

A tél végéhez közeledve februári könyvajánlónkkal szeretnénk egy kis színt hozni a szürke, egyhangú hétköznapokba.

zsömle odavan
Krasznahorkai László könyvének főhőse egy 91 éves férfi, Kada Józsi bácsi, aki akár magyar király lehetne. Hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. A nyugdíjas villanyszerelőről kiderül, hogy IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra. De ő nem akar belekeveredni a politikába, úgy döntött, saját szavajárásával, hogy „nem tesz többé a tűzre”, inkább már csak kutyájáról, Zsömléről gondoskodna, és csendesen élvezné még hátralevő életét. De mit szólnak ehhez lelkes tanítványai? Vajon Józsi bácsi valóban királyi sarj, akit egyre többen szívesen látnának az ország élén Orbán Viktor helyett, vagy egy csaló, aki megvezeti az őt csodáló nem túl okos embereket, esetleg csak egy megzavarodott öregember, aki még utoljára ki szeretné élvezni a figyelmet? A szatirikus hangnemű történeten keresztül kirajzolódik előttünk a mai vidéki Magyarország és az idősek társadalmi rétegének elmagányosodása is.

 

Ajánljuk még: Az érzelmekkel teli történetek kedvelőinek Colleen Hoover Velünk véget ér, Velünk kezdődikköteteit, az idő síkjait átszelő Az elveszett nevek füzet-ét vagy a Csavaros indák-at. A krimirajongók számára a Bűntény az internátusban (Lucinda Riley), Az utolsó ház az utcában vagy Jo Nesbo Éjszakai ház-a gondoskodik izgalmas percekről. Jó hír az Outlander sorozat kedvelőinek, polcra került a Szívem vérével írva(8/2).

 

A gyermekeknek szánt ajánlónkat itt olvashatják.

Bővebben ...

Februári könyvajánló - 2024

Újabb részek érkeztek a kedvenc sorozatokból és természetesen most is kezdődnek újak, amelyek kedvencekké válhatnak. A tél végi unalmas napokat pedig egy pillanat alatt feldobhatjátok egy-egy humoros történettel.

 

bátyám öccse

A bátyámnak van egy öccse, aki sajnos pont én vagyok. Ez önmagában is elég nagy baj, de az még nagyobb baj, hogy ez örökre így is marad.
Két testvér, akikben minden kis és nagygyerek magára ismer. Öt történet, csupa lelki finomság, gyerek fejjel gondolkodás, érzékeny, intelligens poénok. Persze a végén a nővérem öccseként, no meg egy báty és egy húg szülőjeként is szépen elsírtam magam. A gyerekeim meg pont ott nevettek és mosolyogtak, ahol gondoltam, hogy fognak.

 

Kiss Ottó humoros történetei mellett vár benneteket többek között Vulpi is, aki nem csak a fantáziánkat mozgatja meg, hanem a testünket is. Az állatok farsangja felráz minden unatkozót, de a Ropi-világ főhősének legújabb kalandja is gondoskodik a derűs percekről az Ész nélkül kötetben. Pókember – Kisállatok gyülekező! címmel új képregénysorozat indult a legkisebbeknek, a kicsit nagyobbak Fekete Párduc kalandjait követhetik nyomon a képregény oldalain.

Bővebben ...

MEGHÍVÓ - Jöjjön, díszítsen velünk!

jojjon diszitsen velunk smKészüljünk együtt a húsvétra! Díszítsük fel közösen a Szabadság teret és a Hősök terét. Csatlakozzon Ön is hozzánk!

Időpont: 2024. március 19. (kedd) 9-11 óra
Indulás: A Határ Győző Városi Könyvtártól, 9 órakor

Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.

 

 

 

MEGHÍVÓ - Így készülünk mi, húsvéti vásár

igy keszulunk mi smKönyvtárunk ebben az évben is megrendezi hagyományos húsvéti vásárját.
A Portéka Kézműves és Termelői közösség mellett helyi termelők és kézművesek is várják az érdeklődőket.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár, Gyomaendrőd Fő út 230.
Időpont: 2024. március 22. (péntek) 13-17 óra között.


Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.

A programon való részvétel ingyenes.