A Határ Győző Városi Könyvtár és a Kis Bálint Általános iskola közös szervezésében közönségtalálkozón vehettek részt az érdeklődők, vendégünk volt Tótka Sándor ifjúsági olimpiai bajnok.

A szingapuri ifjúsági olimpián K1 500m-en aranyérmet, első helyezést elért sportoló szülei mellett részt vett a találkozón Kovács Gábor edző, a Körös Kajak SE elnöke: Gellai Imre is.
Gellai Imre bemutatta a Körös Kajak SE működését, beszélt az eddigi eredményekről. Kovács Gábor edző az idei évről beszélt, amikor is az olimpiai felkészülés mellett az ifjúsági EB-re is készültek, párosban ott is indult Tótka Sándor.
A fiatal sportoló elért eredményeivel elkápráztatta Gyomaendrőd lakosságát, szerénységével kivívta a közönség elismerését. Mint elmondta, nem szeretné, ha olimpiai bajnokként tekintenének rá, nem vár el kivételezést és különleges bánásmódot.
Videofelvételen láthattuk a megnyitó és a záró ünnepséget, a selejtező futamokat, a döntőt, az eredményhirdetést. Az élménybeszámolót sok diafelvétel is színesítette.
A sportoló, edzője és a szülők megköszönték a szponzorok, barátok támogatását.
Gyomaendrőd Önkormányzat Képviselő-testülete csütörtökön fogadta Tótka Sándort, Kovács Gábor edzőt, Gellai Imre Körös Kajak SE elnököt, valamint a szülőket, emléklapot vehettek át. Tótka Sándor jutalomban is részesült. Egy későbbi ünnepélyes időpontban pedig átadják neki a Gyomaendrődért Kitüntető Emlékplakettet.

 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery