Tisztelt Olvasóink!

konyvtarTájékoztatjuk Önöket, hogy a könyvtár június- július- augusztus hónapokban szombatonként nincs nyitva.

Nyári szünet 2016. augusztus 15-19 között lesz.

A könyvtár hétfőtől-péntekig 9-17 óra között várja a látogatókat.

 

 

 

 

Vendégünk volt Ugron Zsolna

ugron zsolna smA könyveiről, televíziós műsorairól ismert Ugron Zsolnával találkozhattak olvasóink könyvtárunkban június 9-én. Az erdélyi származású írónő mesélt életéről, munkájáról, terveiről, könyveinek megszületéséről, az írói szabadságról. Megtudhattuk, milyen komoly kutatómunka előzi meg egy-egy könyvének megírását, és hogy a könyveket hogyan fogadták a történészek, a hazai és az erdélyi olvasók. Elmondta, hogy az interjúkra is mindig nagyon alaposan felkészült: az őszinte érdeklődés, a tisztelet, az elfogódottság érzése járta át, amikor a nemzet színészeivel, kiváló kutatóival volt alkalma beszélgetni.


Az idei ünnepi könyvhétre jelent meg az Úrilányok Erdélyben című könyvének második, javított kiadása. Könyvtárunkban megtalálják korábbi Szerelemféltők, Erdélyi menyegző, A nádor asszonyai című köteteit is.


Képek a Galériában.

Olvasmányok nyár elején

A nyár remélhetőleg a pihenés, kikapcsolódás és a feltöltődés ideje lehet. Megjelent Gergely Ágnes legújabb kötete. A címe Viharkabát. A versválogatás meghitt és személyes találkozás a költővel. Vámos Miklós szerint a kisregény „emberközelibb ábrázolásmódokkal él". Az Álmaimban valahol című kötet négy kisregényt tartalmaz. Grecsó Krisztián legújabb regényének címe Jelmezbál. Gaarder munkája a Sofie világa ma már klasszikusnak számít.

 

viharkabat   almaimban valahol   jelmezbal   sofie vilaga

 

Nádas Péter Párhuzamos történetek című művét is olvashatják érdeklődő olvasóink. Lackfi János Milyenek a magyarok című munkája megjelent angolul Homo Hungaricus címen. Olvasása jó alkalom a nyelvgyakorlásra és önmagunk kikacagására.


Ismeretterjesztő köteteink a magyar- és világtörténelem sötét oldalait lapozzák fel.

 

konnyek nelkul sirni   stasi   a vegso dontes   tettesek vagy aldozatok   szemek a lancban   harkocsik

 

 
Bővebben ...

A Gyomaendrődi ki kicsodáról

ki kicsoda 1Már több alkalommal tájékoztattuk az érdeklődőket, hogy 2017 nyarán jelenik meg a Gyomaendrődi ki kicsoda új kötete. Az önkormányzat a Határ Győző Városi Könyvtárat bízta meg a kötet kiadásának koordinálásával. Tavasszal megalakult a szerkesztőbizottság és elkezdődött a munka. Meghatározásra kerültek a főbb feladatok (adatgyűjtés, szerkesztés, lektorálás stb.), a határidők és a kötetbe kerülés feltételei. A magánszemélyek mellett helyet kapnak a településen működő vállalkozások, egyesületek is.

 

 
Bővebben ...

MEGHÍVÓ – Ugron Zsolna előadása

ugron zsolnaA Határ Győző Városi Könyvtár tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit Ugron Zsolna előadására.

 

Helye: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Selyem út 124. sz.

 

Ideje: 2016. június 9. (csütörtök) 18 óra

 

Ugron Zsolna élete kész regény: régi székely család leszármazottja, ősei közül többen magas ranggal, méltósággal bírtak. Családjával települt át Magyarországra, a középiskola után a Pázmány jogi karán tanult tovább. Néhány éve az Úrilányok Erdélyben című könyvével robbant be a köztudatba, majd az Erdélyi menyegző című regénnyel elkezdte trilógiáját, az erdélyi fejedelem húgával, Báthory Annával a főszerepben, amely folytatódott A nádor asszonyai című művében. Megjelent még a Szerelemféltők című regénye, a Hét évszak – Receptek és történetek könyve. Több televíziós műsorban is dolgozott szerkesztőként, műsorvezetőként: A Nagyok című dokumentumsorozatban a magyar kultúra és a sport legendás alakjaival beszélget, a Kastély a Kárpátokban című főzős műsor a TV Paprikán az egyik legnépszerűbb sorozat volt.
Ugron Zsolna imádja a kosztümös történeteket, legyen az a Trónok harca vagy A Gyűrűk Ura. Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az Úrilányok Erdélyben című művének 2. javított, bővített kiadása.


(forrás: internet)

 

 

 

Véget ért a SZÖVEGELŐ

sz o v e g e l oo

 

A SZÖVEGELŐ 2015/2016 levelezős versenyünk lezárásakor a 2.-3. osztályosok és a 4.-5. osztályosok vegyes iskolai csapatokat alkotva küzdöttek a legjobb SZÖVEGELŐ címért. A döntőn változatos feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek. A könyvtárban lebonyolított döntőre 94 gyereket hívtunk be.

A résztvevők mindegyike oklevél és könyv- és ajándék jutalomban részesült. A fárasztó játék után édességgel, üdítővel vendégeltük meg a gyerekeket.

Kitűnő együttműködésért dicséret illeti a Rózsák, a Gumicukor, és a Királyok (Uhrin Andor vezetésével) csapatokat.

A 4.-5. osztályosok eredményeit itt olvashatja.
A 2.-3. osztályosok eredményeit itt olvashatja.

A döntő feladatlapja 4.-5. osztály itt olvashatja.
A döntő feladatlapja 2.-3. osztály itt olvashatja.

Képek a Galériában.

 

 

 

 

Gergely Ágnes könyvbemutató

gergely agnes konyvbemutatoPünkösd vasárnapján köszönthettük körünkben Gergely Ágnest, városunk díszpolgárát, akinek Viharkabát címen jelent meg legújabb kötete. A Kossuth-díjas költővel, műfordítóval Oláh Gizella beszélgetett, a verseket Polányi Éva, Molnár Albert és a Tűzmenedék együttes tolmácsolásában hallhattuk. Gergely Ágnes őszintén mesélt magáról, érzéseiről, a magyar irodalom nagy alakjairól, a versei keletkezéséről, és arról, hogy ő a prózát is költőként írja. Gergely Ágnes értelmező szavai, a beszélgetés és az elhangzott költemények hangulata, elvarázsolták és kizökkentették a hétköznapok szürkeségéből a délelőtti könyvbemutató résztvevőit.

 

A könyvbemutató képei megtekinthetők a galériában.

 

 

 

Lackfi János kétszer

lackfi janos ketszerMájus 13-án Lackfi János volt könyvtárunk vendége. Délelőtt a Rózsahegyi Iskolában gyerekeknek tartott előadást Apám kakasa címmel. Délután a könyvtárban Milyenek a magyarok? című előadását élvezhették az érdeklődők a nagy népszerűségnek örvendő kortárs irodalmárnak. A szellemes, ironikus, öniróniától sem mentes kis történetek tükröt tartottak elénk: láthattuk-hallhattuk, milyenek is vagyunk mi, magyarok. Szóba került a sport, nyelvünk szépsége és nehézsége, a magyar konyha, de jót kacaghattunk különféle szokásainkon is. A nagyon jó hangulatú találkozón Lackfi részleteket olvasott fel különböző műveiből, majd dedikálta könyveit. Nem csak azt tudtuk meg, hogy milyenek vagyunk mi magyarok, azt is, hogy kitűnő előadóművész is Lackfi János, aki akár tenorista is lehetett volna.


Képek a galériában

 

 

 

SZÖVEGELŐ

sz o v e g e l oo

 

 Elérkeztünk a SZÖVEGELŐ 2015/2016 játék végéhez. Most következik a VÉGJÁTÉK!
MINDEN KIDERÜL!

2016. MÁJUS19- én 14 órától várjuk a 4.-5. osztályos tanulókat, akik pontszámuk alapján a döntőben megvívhatnak a 2015/2016 legjobb SZÖVEGELŐ-je címért!
Akik bejutottak a döntőbe, oklevél és könyvjutalomban részesülnek a könyvtárban.

2016. MÁJUS20-án 14 órától várjuk a 2.-3. osztályos tanulókat, akik pontszámuk alapján a döntőben megvívhatnak a 2015/2016 legjobb SZÖVEGELŐ-je címért!
Akik bejutottak a döntőbe, oklevél és könyvjutalomban részesülnek a könyvtárban.

Hogy kik jöhetnek a döntőre? A neveket ITT OLVASHATOD!

Bővebben ...