Folytatódott a nemes vetélkedés

2017 02 28 mesemondo 4o smA negyedikesek mondásával folytatódott az aranyfonál mesemondó verseny. Mészáros Mihály, a zsűri elnöke, minden részvevőnek megköszönte a meséket és azt, hogy készültek és foglalkoztak a mesékkel. Néhány tanáccsal is támogatta az ifjú előadókat. Azt mondta, a mesélés alapja a biztos szövegtudás. Arra kérte a gyerekeket, hogy ne kapkodják el a mesélést, mert a mesemondás nyugodt, komótos elfoglaltság. Javasolta, hogy teremtsenek kapcsolatot a közönséggel, hiszen el akarnak nekik valamit mondani és a figyelmüket kell elnyerni. A versenyt Molnár Nóra nyerte.

 

 2017 02 28 mesemondo 4o molnar nora

 

A további eredmények itt olvashatók.


A képeket a Galériában nézhetik meg.

 

 

 

Újra aranyfonalat fonunk

2017 02 27 mesemondo felso tagozat smKönyvtárunk 1996-ban hirdette meg először a városi aranyfonál mesemondó versenyt. A népmese mondása, olvasása, hallgatása hagyományának őrzése, ápolása hívta létre a programot. Szándékaink szerint, e mellett olyan barátságos környezetben zajló versenyzési lehetőséget is szerettünk volna teremteni, ahol a kicsit félénkebb, esetleg kisebb beszédhibákkal küzdő gyerekek is lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák, ők is tudnak mesélni. Az évek során több száz mesét hallhattunk. A pedagógusok és a szülők arra törekednek, hogy minél több mesét ismerhessenek meg a gyerekek, és a közönség. A könyvtár azzal támogatja a versenyzőket, hogy sokféle népmese könyvet vásárol évről évre. A két évtized alatt nagyon sok tehetséges, talpraesett mesemondóval találkoztunk. Emlékezetes délutánokat töltöttünk együtt, sok kedves történet fűződik a mesemondóversenyekhez. Idén 95 gyerek jelentkezett a versenyre.


Mindenki a saját korosztályában versenyez. A zsűri elnöke Mészáros Mihály lesz ebben az évben. Mindegyik napon minden iskolát képvisel egy-egy pedagógus. Négyen külön pontoznak és a négy pontszám összege adja a végeredményt. Amíg a zsűri értékel, megvendégeljük a gyerekeket egy kis süteménnyel, üdítővel. Minden versenyző, aki kiáll és elmondja a meséjét, oklevelet kap. A legügyesebbek könyvjutalomban részesülnek. Február 27-én, hétfőn a felsőtagozatos tanulók kezdték a mesék sorát.

Az eredményeket itt olvashatják!
Képek a Galériában

 

 

 

MEGHÍVÓ – aranyfonál mesemondó verseny

aranyfonal meghivo sm

Hétfőn kezdődik az aranyfonál mesemondóverseny, amelyre ez úton hívunk meg mindenérdeklődőt. Az idén azt céloztuk, hogy Gyoma újra településének 300. évfordulója alkalmából 300 percig mondjuk, hallgassuk a mesét.
A sok tehetséges, ügyes mesemondó rajtra készen áll.
A versenyek minden nap 14 órakor kezdődnek.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

300 logo szines

 

aranyfonal meghivo

 

 

 

Februári könyvajánlónk

Az Ikertükör című kötet húsz kortárs verset tartalmaz a világirodalomból Szabó T. Anna és Lackfi János fordításában. A hattyúk dala „az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt."vallja új regényéről Vámos Miklós. Roberto Bolaño chilei szerző mesterműve a 2666.

 

ikertukor   hattyuk dala   2666

 

 
Bővebben ...

Varró Dániel volt a vendégünk

varro daniel 0217Kellemes emlékként fog megmaradni a pénteki rendezvény azokban, akik eljöttek könyvtárunkba és találkoztak Varró Dániellel. 14 órakor gyermekek nagy számban, majd 16.30-kor a felnőtt irodalomkedvelők ismerhették meg a kortárs költőt. Varró Dániel részleteket olvasott fel műveiből és a vetítéssel egybekötött előadásából azt is megtudhattuk, mikor írta első verseit, hogyan lett költő, hogyan születnek versei, műfordításai. A népszerű fiatal költő már érettségi tételként is szerepel a középiskolások tananyagában, műveinek elemzéséről, értékeléséről is mesélt a jó hangulatú rendezvényeken.


Képek a galériában.

 

 

 

Színházlátogatás – Jöjjön velünk színházba!

szinhazlatogatas2017. március 24-én, pénteken 19 órától a Cervinus Teátrumban vendégszerepel a Karinthy Színház Nell Dunn: Gőzben című darabja, Josie szerepében Balázs Andreával. Könyvtárunk színházlátogatást szervez, amelyre várjuk az érdeklődők jelentkezését.

Elérhetőségeinken keresessen bennünket a részletekért!

 

 

 

Endrődi Salacz Gyula

endrodi salacz fotoEndrődi kötődésű személyről olvashatnak a Békés Megyei Hírlap 2017. február 2-i számában. Salacz Gyula 185 éve, 1832.január 31-én született, felmenői több generáción át Endrőd jegyzői voltak. Gimnáziumi tanulmányait Aradon végezte, részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. Gyakorló ügyvédként Aradon telepedett le. 1872–75-ig Arad város tiszti főügyésze, 1875. március 10-től 1901-ig pedig polgármestere volt. Közszolgálati érdemeinek elismeréséül 1900. okt. 24. a III. oszt. vaskoronarendet, majd kir. tanácsosi címet s végre «endrődi» előnévvel magyar nemességet nyert. Képviselővé az 1901–1906. országgyűlésre Arad sz. kir. város választotta meg. Nemesi előnevének magyarázata: ősei közel száz éven keresztül Endrődön éltek és jegyzőként segítették szülőhelyünk életét: Salacz József 1807-1848 között, Salacz Imre pedig 1848-1890 között. Salacz József akkor volt Endrőd jegyzője, amikor a Templom-zugból kihozták a községházát és a mostani templommal szemben felépítették az új épületet (a mostani községháza szárazkapujától a híd felé eső részét). Az ő nevükhöz fűződik a magyar szabadságharc és az azt követő nehéz időszak is. Mindezt alátámasztja az Országos Levéltár közlése (iktatási szám: 5038/2003. OL sz.), mely szerint: Salacz Gyula Endrődöt jelölte meg predikátum gyanánt; a döntés-előkészítők azt szem előtt tartva, miszerint Salacz édesapja „e községet mint jegyző szolgálta és így ő onnan(i) származása és egybeköttetése is kellőleg igazolva van”, javasolták a kérelem teljesítését (Y 1 1893-1100).

 
Bővebben ...

Szívesen megnézne ritkán látható gyomai emlékeket? - Tegye közzé, hozza be a könyvtárba!

gye logo 300 150pxGyoma 300 éves évfordulós eseményeit előkészítő szervező bizottság azzal a felhívással fordul Gyomaendrőd lakóihoz, elszármazott gyomai polgárokhoz, azok hozzátartozóihoz, hogy amennyiben birtokukban van olyan, a régi Gyomát idéző relikvia, amely kevésbé vagy egyáltalán nem ismert ritkaság, és azt néhány hónapra térítésmentesen rendelkezésre bocsájtana egy kiállítás erejéig, akkor azt szívesen fogadnák a szervezők.

A kiállításra szánt régi dolgok lehetnek valamilyen tárgyi emlékek (használati tárgyak, kisméretű bútorok), dokumentumok (könyvek, levelek), plakátok, fotók, filmek és minden olyan tárgyiasult emlékek, amelyek kapcsolatba hozhatók Gyoma elmúlt 300 évének valamelyik momentumával. Legyen az egy történelmi vagy családi esemény, tőlünk elszármazott vagy idelátogató híres ember, sportrendezvény stb.

Kedvcsinálónak bemutatjuk a Városházán őrzött, az adományozók szerint, egykori mezővárosi pénzesládát

 

kincseslada

 

A tárgyi emlékeket április végéig várjuk a Határ Győző Városi Könyvtárába naponta 9-17 óra között. Érdeklődés és előzetes időpont egyeztetés 66/521-655, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 
 

MEGHÍVÓ – VARRÓ DÁNIEL LESZ A VENDÉGÜNK

varro danielVARRÓ DÁNIEL

 

Nem, nem hanem
interaktív gyermek programjára,

valamint felnőtteknek szóló

Mi lett, hova
című előadásaira.

Helye, és időpontja:
Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Selyem út 124. sz.
Gyermekelőadás
2017. február 17. (péntek) 14 óra
Felnőtteknek:
2017. február 17. (péntek) 16,30 óra

 

A belépés díjtalan.

 

varro daniel plakat