Folytatódott a költészetnapi szavalóverseny

szavaloverseny 20170111A versenysorozat második napján az elsős és másodikos gyerekek mondtak verset. Nagy érdeklődés mellett folyt a verseny. A szép számmal összegyűlt közönségnek kellemes élményben volt része. A gyerekek amellett, hogy nagyon bájosak és helyesek voltak, rendkívül ügyesen mondták a verset. Mindenki szépen megtanulta és ügyesen, talpraesetten adta elő a verset. Az elsősök versenyét Vatai Botond nyerte. A másodikosok között két első helyezett volt: Czibulka Imola és Forgács Flóra. Gratulálunk a győzteseknek!

 

Képek a Galériában


A többiek eredményét itt láthatják.

Szavalóverseny a könyvtárban

szavaloverseny 20170110Április 10-én a Határ Győző Városi Könyvtárban ismét egy nagy hagyományokra visszatekintő rendezvénysorozat kezdődött. A költészetnapi szavalóversenyre idén közel 170 gyerek jelentkezett. A hétfői napon a felső tagozatosok mondtak verset. Sokféle, komoly és vicces veret hallhattunk. A versenyzők felkészültek volta. Mindenki nagyon szépen szerepelt. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert a gyerekek egyenletes színvonalon teljesítettek. Esetenként csak fél pont különbség döntött. Az ötödikesek között Uhrin Andor lett az első. A hatodikosok versenyét Vinkovics Ágnes nyerte. A 7-8. osztályosok közül Orovecz Odett szerepelt a legjobban.

 

Képek a Galériában


Gratulálunk a nyerteseknek. Az eredményeket itt olvashatják.

MEGHÍVÓ - Költészet Napi Szavalóverseny

kolteszet napja meghivoA Határ Győző Városi Könyvtár tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt a Költészet Napi szavalóversenyre.

 

A verseny időpontjai:
2017. április 10. (hétfő) 14 óra felsősök
2017. április 11. (kedd) 13,30 óra 1. - 2. osztály
2017. április 12. (szerda) 13,30 óra 3. - 4. osztály

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Selyem u. 124. szám

 

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Várostörténeti vetélkedő 2017

A várostörténeti vetélkedő felhívásában szerepelt, hogy a feladatok között lesz egy külső helyszín meglátogatása is. Itt egy rövid tájékoztatót hallhattok az adott helyszínnel kapcsolatban, majd az elhangzottakról készült totót kell kitöltenetek.

A meglátogatott helyszínnel kapcsolatban a 4. – 5. osztályosok feladata egy-egy maximum 5 db A/4-es oldalból álló, vagy A/2 méretű tabló, tájékoztató, ismertető elkészítése. Ezekhez kizárólag saját készítésű fotó, rajz, egyéb illusztráció használható.

A 6.-7.-8. osztályosok feladata egy maximum 10 diából készült PPT összeállítása, amelyhez kizárólag saját fotó, egyéb saját készítésű illusztráció használható.

Bővebben ...

I.Torta- és Süteménysütő Verseny

tortamustra plakat smA Határ Győző Városi Könyvtár torta- és süteménysütő versenyt hirdet. Várjuk minden amatőr cukrász és sütni szerető személy jelentkezését!


A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

I. Hagyományos, vagy design torta készítése Gyoma 300 éves témakörben (A tortán használható a Gyoma 300 éves logó). Tetszőleges formában, az alábbi méretezés figyelembe vételével:
- maximális méret: legnagyobb átmérő: 40 cm, 3 emeletmagasságnál ne legyen nagyobb.
- minimális méret: 12 szelet.

Bővebben ...

Tortamustra és sütiverseny

gye logo 300 200px     Torta- és Süteménysütő verseny 

 

A Határ Győző Városi Könyvtár torta- és süteménysütő versenyt hirdet. Várjuk minden amatőr cukrász és sütni szerető személy jelentkezését!
A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

I. Hagyományos, vagy design torta készítése Gyoma 300 éves témakörben (A tortán használható a Gyoma 300 éves logó). Tetszőleges formában, az alábbi méretezés figyelembe vételével:

  • maximális méret: legnagyobb átmérő: 40 cm, 3 emeletmagasságnál ne legyen nagyobb.
  • minimális méret: 12 szelet.

A tortákat az alábbi szempontok figyelembe vételével bírálják: a megjelenés, esztétika, díszítés. Ugyanakkor a torták íze, ízvilága is számít, mert a zsűri ez alapján választja ki Gyomaendrőd Tortáját, ezért olyan tortákat kell leadni, amelyek kóstolhatók.
II. Kategória: Aprósütemények kategóriában:

  • édes sütemény, és
  • hideg sós alkategóriákban.

Nevezni lehet legalább 20 szeletes (db-os) sütemény elkészítésével, amelynél a kizárólagos bírálati szempont az ízvilág. Hűtést nem igénylő süteményeket várunk.
Egyéb fontos kritériumok:

  • fogyasztásra alkalmas élelmiszerek felhasználása
  • mesterséges aromák és színezékek használatának mellőzése

A versenyen való részvétel feltételei:
Nevezési lap kitöltésével és visszaküldésével Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, vagy a nevezési lap könyvtárban történő leadásával. (Nevezési lap letölthető a hgyvk.hu oldalról.)
A nevezési lapnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, elérhetőségét, a kategória megnevezését.

 

A nevezések beérkezésének határideje 2017. április 25.

 

Egy-egy versenyző több kategóriában indulhat, több tortával és süteménnyel. Nevezési díj nincs.

 

Torták sütemények leadása
2017. április 30. (vasárnap) 7-8 óra között a Körös Látogatóközpontban, Jókai út 6.sz.

A zsűrizésre szánt torta, vagy sütemény mellé lezárt borítékban kérjük megadni a pályamunka nevét, ízvilágának, készítésének rövid leírását, a pályázó nevét és elérhetőségi adatait.

Aki benevez, hozzájárul ahhoz, hogy

  • az általa megadott adatokat a HGYVK a versennyel kapcsolatban nyilvánosságra hozza és kezelje
  • pályamunkája nyilvános kiállításon megtekinthető legyen
  • pályamunkája a látogatók között kisorsolásra kerüljön

Zsűrizés:
Helyszín: Körös Látogatóközpont, Jókai út 6.sz.
Időpont: 2017. április 30 (vasárnap) 9-11 óra között.

A zsűri tagjai:
Doktor Zoltán mestercukrász
Szilágyi Gábor mesterszakács a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakácsválogatottjának tagjai.
Dinyáné Bánfi Ibolya könyvtárvezető

Díjak:
Gyomaendrőd Tortája Cím
Közönségdíj
Helyezések a nevezők számától függően.

 

Eredményhirdetés: 2017. április 30-án a Körös Látogatóközpontban, 11 órakor.

 

Nevezési lap (pdf) (doc)

 

 


 

Gyomaendrőd Tortája

 

2017. augusztus 20-án a Gyomaendrődi Sokadalom keretén belül kerül bemutatásra a 300 szeletes torta, amely kóstolható is lesz.

 

További információ és felvilágosítás kérhető az 521-655 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Kövesse a rendezvényt a hgyvk.hu honlapon és Facebook oldalunkon.