Meghívó - Irodalmi humor Békés megyében

A Határ Győző Városi Könyvtár
tisztelettel és szeretettel meghívja
Önt és kedves ismerőseit az

Irodalmi humor

Békés megyében


című előadásra
Kortárs magyar irodalom szórakoztató formában, zenei aláfestéssel.


Az est házigazdája: Dr. Elek Tibor, József Attila-díjas irodalomtörténész

Közreműködnek:
     Kiss László író
  Bartus Gyula, Fehér Tímea, Tege Antalszínművészek (Békés Megyei Jókai Színház)
 


Zongorán kísér: Vozár M. Krisztián zongoraművész

Időpont: 2011. április 21. (csütörtök) 17 óra
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
  Gyomaendrőd, Kossuth L. út 50.

18_karika Felhívjuk a figyelmet, hogy a műsor tartalma felnőtteknek szól.

Kicsi nekem ez a ház- „kiszavalom” az oldalát

Könyvtárunkban 2011. április 11-én rendeztük meg a szokásos szavaló versenyt. A város három általános iskolájának 140 tanulója megható ünneppé varázsolta József Attila születésnapját.

Az alsósok versenyén már a 80 fellépő elhelyezése is kellemes gondot okozott.  A kísérő, érdeklődő szülők, a felnőttek némelyikének sajnos ülőhely sem jutott. A körülmények szerencsére senkit nem befolyásoltak a szereplésben, a szavalatok hallgatásában.  Külön öröm számunkra, hogy a felső tagozaton sem veszítik el lelkesedésüket a gyerekek, ők is szívesen, tehetségesen szerepeltek. Minden dicséretet megérdemelnek a szavalók, iskolai és azon kívüli rengeteg elfoglaltság mellett tanulták meg a verseket, örvendeztették meg hallgatóságot. Köszönjük a pedagógusoknak és a szülőknek is, hogy ilyenné nevelik a Gyomaendrődi fiatalokat!

Bővebben...

Költészet Napi Versmondó verseny

versmondo_tn
A Határ Győző Városi Könyvtár a Költészet Napja alkalmából versmondó versenyt hirdetett, amelyre 2011. április 11-én kerül sor.

A versenyre a Határ Győző Városi Könyvtárban kerül sor, Gyomaendrőd Kossuth út 50 .sz. alatt.

Az alsó tagozatos tanulók versenye 13 órakor, a felsősök versenye 16 órakor kezdődik.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Bővebben...

Versíró pályázat

versiro_tn A Térségi szociális Gondozási Központ és a Határ Győző Városi Könyvtár versíró pályázatot hirdet „Április 22. A Föld napja - Írogató" címmel.

Téma: A természetes környezet, környezetünk és bolygónk: a Föld védelme.

A verseny feltételei:
- a pályázó a Térségi Szociális Gondozási Központ ellátottja legyen
- vagy 60 éven felüli gyomaendrődi lakos

A pályaművekkel kapcsolatban sem formai, sem terjedelmi megkötés nincs.

A műveket kérjük névvel, címmel elérhetőséggel ellátni.

A leadási határidő: 2011. április 5.

A pályaművek leadhatók a könyvtárakban, valamint a Gondozási központ egységeiben.

A pályázat eredményhirdetésére 2011. április 21-én kerül sor a Határ Győző Városi Könyvtárban.

Bővebben...

Tímár Máté emléke könyvtárunkban és honlapunkon


Elkészült az endrődi fiókkönyvtár névadójának Tímár Máté névadónak galériája.

A névadó ünnepség forgatókönyve tartalmazza életrajzát. Virtuális látogatóink honlapunkon különböző kategóriákban találnak anyagokat az endrődi születésű író, költőről:

Megfontuk az „aranyfonalat”

Véget ért az idei évi „aranyfonál" mesemondó verseny. A város három általános iskolájának nagyon sok ügyes mesemondója mondott mesét az elsőstől, a nyolcadik osztályosig. A szereplők oklevél és könyvjutalomban részesültek. Az 5 napon keresztül zajló „mesefonás" nagy érdeklődés mellett zajlott, minden nap „teltházat" vonzott. Sok, színvonalas produkciót hallottunk, s az utolsó nap – amikor az elsősök meséltek- után megállapíthattuk, az utánpótlás csapat is nagyon tehetséges!

A könyvtárosok különdíját (egy-egy kis tortát) kapták:

Papp Virág 7.o.  Szent Gellért KÁI.

Gecsei Lilla 2. o. Kis Bálint ÁI.

Vaszkó Áron 8.o. Rózsahegyi ÁI.

Kővári Lili 6.o. Szent Gellért KÁI.

Czibulka Imola 1.o. Szent Gellért KÁI.

Bővebben...

Fonjuk az "aranyfonalat"

Könyvtárunk lassan nagykorúvá váló mesemondóversenye zajlik az endrődi könyvtárban. Rekordszámú nevezéssel indultunk, 156 tanuló jelentkezett a város három általános iskolájából. A mesemondók oklevél és könyvjutalomban részesülnek, üdítővel, süteménnyel is megvendégeljük őket.

Természetesen nem maradhat el a könyvtárosok külön díja sem, a torta.

Hétfőn a harmadikosok és hetedikesek, kedden a másodikosok meséltek.

Bővebben...

Kakukktojás a „Szövegelőben”

Ismét eltelt egy hónap. Itt az ideje, hogy „Szövegeljünk „egy kicsit.

Eljutattuk az új feladatokat az iskolákhoz, valamint oldalunkról is letöltheted.

A mostani feladatok között akad egy kakukktojás is. Szerepel egy olyan kérdés, amelyre nem az olvasott szöveg ad választ. Ahhoz, hogy felelni tudj rá, el kell látogatnod a könyvtár gyermek honlapjára. A megoldásért plusz pont jár.

Azért, hogy a verseny még izgalmasabb legyen közzétesszük az eddigi eredményeket is. Így láthatod, hogy hol állsz a többiekhez viszonyítva. Lesz még alkalom a pont gyűjtésre. A tervezett négy fordulót szeretnénk egy ötödikkel kiegészíteni. Ha valamiért kimaradtál egy-egy fordulóból a honlapról letöltheted és utólag is eljuttathatod a könyvtárakba az adott feladatlapot. Talán valaki utólag kap kedvet az olvasgatáshoz és feladat megoldáshoz. Neki is azt javaslom, hogy töltse le a feladatokat és válaszoljon a kérdésekre. Ha a megoldások beérkeznek az utolsó forduló határidejére, az ő eredményeit is figyelembe vesszük.

Jó munkát, kellemes olvasást!

Meghívó "aranyfonál" városi mesemondó versenyre

A Határ Győző Városi Könyvtár szeretettel meghívja az "aranyfonál" városi mesemondó versenyre.

Időpontok:

 

2011. február 21. - hétfő

 2011. február 22. - kedd

2011. február 23. - szerda

2011. február 24. - csütörtök

2011. február 25. - péntek

3., 7. osztályosok

2. osztályosok

4., 8. osztályosok

5., 6. osztályosok

1. osztályosok

Bővebben...

Intézmények közötti együttműködés

A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Támogatási rendszeréhez "Merj a legjobb lenni!" - A tehetséggondozás feltételrendszerének fejlesztése a gyomaendrődi Kis Bálint Iskola és Óvodában címmel nyert pályázatot.  A projekt keretében szervetek egy a város intézményei közötti, több fordulós tanulmányi versenyt. A Határ Győző Városi Könyvtár is helyszínül szolgált: az irodalom kategóriában megrendezett szavaló verseny itt került megrendezésre.

A rendezvényen készül képeket megtekinthetik Galériánkban.

Digitalizálásra kerültek a Gyomai Újság – Könyvtárunkban található (1926-1942) - számai


{jcomments off}gyomai_ujsag

Folyamatosan bővülő adatbázisunkban a Gyomai Újság 1926-tól 1946-ig megjelent „keresztény, politikai-, társadalmi- és közgazdasági hetilap" könyvtárunkban megtalálható eredeti számait tettük mindenki számára elérhetővé nem kevesebb szándékkal, mint ahogyan azt a „Szerkesztők" szépen megfogalmazták az első számban - 1926. augusztus 21-ben megjelent – „Beköszöntőben":

..."Abban a reménységben vagyunk, hogy nemes, jó és hasznos szolgálatot fogunk így végezni és községeinknek közönsége támogató és megbecsülő szeretete fogja kísérni vállalkozásunkat, törekvéseinket és szolgálatainkat.".

Bővebben...