Várostörténeti Vetélkedő – Külső helyszínek

varostorteneti vetelkedo smA várostörténeti vetélkedő harmadik fordulója után a csapatok városunk intézményeibe, hivatalaiba látogattak el. Tájékoztatást kaptak az adott intézményről, megismerhették az ott folyó munkát, majd ezt követően totót töltöttek ki az elhangzottakkal kapcsolatban. A helyszíneken látottakkal-hallottakkal kapcsolatban további feladatuk van a csapatoknak: a kisebbeknek tablót, a nagyobbaknak bemutatót kell készíteniük, amit saját készítésű fotókkal, rajzokkal tehetnek szemléletesebbé. A negyedik osztályosok a Határ Győző Városi Könyvtárban, az ötödikesek a Szent Antal Népházban, a hetedikesek az önkormányzati hivatalban jártak.

Ez úton köszönjük Dr. Szonda Istvánnak és Megyeri Lászlónak az érdekes és izgalmas előadást. A hatodik osztályosok a képtárban, a nyolcadikosok a járási hivatalban teljesítik ezt a fordulót.


A májusi döntő feladatai között az előző fordulók totó kérdéseiből is fogunk válogatni. Hogy segítsük a felkészülést, és minél többet ismeretet szerezzetek, a totókérdéseket a megfejtésekkel együtt itt találjátok meg.

Képek a Galériában.