Kossuth-díjat kapott Kunkovács László Gyomaendrőd Díszpolgára

kunkovacs laszlo 1

 

 

A Balogh Béla díjas fotóművésznek, néprajzkutatónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kiemelkedő, az életet megörökítő művészi pályája elismeréseként a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb állami kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök. Az Országházban 2015. március 15-én megtartott ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.

 

 

 

kunkovacs laszlo 2Kunkovács László Endrődön született 1942-ben. Édesapja Kovács Mátyás (tanító, igazgató), édesanyja Uhrin Anna volt. Kunkovács főiskolai tanító diplomát szerzett, előbb az endrődi tanyavilágban, majd Csárdaszálláson tanított. Majd 10 évig volt az MTI országjáró fotótudósítója. Később rovatvezető, művészeti szerkesztő. 1973-1978 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított. Közben lapot szerkesztett, tankönyvet illusztrált, de főleg néprajzi kutatásokkal foglalkozott. Speciális területe volt a vizuális antropológia. 1984-1990 között az MTI-nél rovatvezetőként dolgozott. 1990-től önálló alkotóként dolgozott. Kutatási területének fő témái: a magyar Alföld, a pásztorkodás, halászat, népi mesterségek, szokások, hitvilág, hagyományos gazdálkodás, valamint az építészeti- és szociokultúra volt.18 eurázsiai sztyeppe övezetben és tajgában élőnépnél volt gyűjtőúton, valamint a szomszédos országokban és Balkánon is. 1983 óta rengeteg tematikus kiállítása volt. Több könyve jelent meg. Írásai szaklapokban és önálló kötetekben is megjelennek.

Kiemelkedő munkássága hihetetlenül erős gyökerű „endrődiséggel" párosul. Az élet és kutatásai messzi földre sodorták, de a szülőfalu, az itt élők, a hazai táj szeretete egy percre sem veszett ki szívéből. Rendszeresen tartja a kapcsolatot az itt élőkkel. Több könyvének bemutatójára is sor került az endrődi könyvtárban, illetve kiállításra az Endrődi Tájházban.
Az Endrődi Füzetek című sorozat fotóinak nagy részét ő készítette. Dokumentált eseményeket, endrődi házakat, temetőket, kereszteket.

 

Gyomaendrőd város 2007-ben Díszpolgárának választotta.

 

Kitüntetései:
Magyar Művészetért-díj (1989)
Balogh Rudolf-díj (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2000)
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012)
Magyar Örökség díj (2014)
Kossuth-díj (2015)
Sajtófotó '93 – a MÚOSZ Nagydíja,
„Pro Natura" (1995)
MMA-pályázat, aranyérem (2000)
Győri Mediawave „Párhuzamos Kultúrákért" díja (2002)
Bács-Kiskun megye Tudományos Díja (2006)
Hortobágyért díj (2009)
Békés Megyéért díj (2009)
Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díja (2009)

 

Könyvtárunk honlapján figyelmükbe ajánljuk:
Az endrődi házak
Temetők, sírok, keresztek
Állított keresztek
Izraelita temető
Endrődi szőttesek témakörökben található fotóit.
Gyomáról készült fotóit.

 

 

Figyelmükbe ajánlunk két videót:

 

https://www.youtube.com/watch?v=VzQReYbrNIc

http://nava.hu/id/1514596/