II. Kistérségi Szavalóverseny

20110418_ii_kistersegi_170 2011. április 18-án, második alkalommal rendeztük meg a kistérségi szavalóversenyt.
Az 51 tanuló a kistérség általános iskoláiból érkezett.


Résztvevő iskolák:

  • Benka Gyula Általános Iskola Szarvas
  • Kis Bálint Általános Iskola Gyomaendrőd
  • Petőfi István Általános Iskola Kondoros
  • Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola Gyomaendrőd
  • Szügyi Dániel Református Általános Iskola Dévaványa
  • Vajda Péter Intézmény, Fő téri Általános Iskola Szarvas
  • Ványai Ambrus Általános Iskola Dévaványa


A verseny előfeltétele volt, hogy a résztvevőknek előzetesen háziversenyen (vagy a települési könyvtár, vagy az iskolájuk szervezésében) kellett sikeresen szerepelni. A jól felkészült gyerekek - első osztálytól nyolcadikos korig- remek produkciókkal varázsolták el a zsűri tagjait és a szépszámú közönséget. A sok szép versért cserében, még a zsűri elnöke is versre fakadt: Mészáros Mihály előadásában két verset -Radnóti Miklós Nem tudhatom, Petőfi Sándor Pató Pál úr- is meghallgathattunk.

A verseny végén senki sem távozott üres kézzel, oklevél és könyvjutalom járt a versmondóknak. reméljük, jövőre is lehetőségünk lesz megrendezni a versenyt, ismét vendégül láthatjuk a környék általános iskoláinak legjobb szavalóit.

A zsűri tagjai voltak: Mészáros Mihály színművész (Békés Megyei Jókai Színház), Bajics-Katona Márta, Hunyáné Dinya Gabriella, Cserenyecz Éva óvodapedagógusok.

Képek a Galériában

Eredmények: (xls)(pdf)