„Fűtül való fák” – gyomai temetők fejfái, sírkövei

gyoma temetok temetkezes smCs. Szabó István gazdag és sokrétű néprajzi-helytörténeti munkássága során a temetkezéssel kapcsolatos hagyományokat, szokásokat is kutatta. A református temetők csónak alakú fejfáit vizsgálta, fotókon és rajzokon örökítette meg a sírjelek díszítő motívumait. A temetők és a temetés – Néprajzi adatok a gyomai reformátusok ismertetéséhez című munkájával 1981-ben első díjat nyert egy pályázaton. Kutatómunkáját tovább folytatta, 2008-ban jelent meg a Református temetők, temetés, sírjelek a Körösök és a Berettyó vidékén című tanulmánya, majd egy évvel később a Temetkezési szokások Békés megye református településein (Füzesgyarmat, Gyoma) című írása. A gyűjtőmunka során készült fotók és rajzok fontos információkkal szolgálnak, mert a fa sírjelek egy része az idők folyamán elkorhadt, elpusztult. A fotók a református öregtemetőben, a Kisréti református temetőben, az Ipartelep úti református temetőben, az önkormányzati köztemetőben és a katolikus temetőben készültek. (Városunk temetőiről itt talál információkat.)


Cs. Szabó István könyvtárunknak ajándékozott, a gyomai temetkezéssel kapcsolatos írásai, jegyzetei és a temetőkben készített fotói, rajzai itt tekinthetők meg. Az átadott anyagban van négy db endrődi sírkeresztekről készült fotó, itt nézheti meg őket.