Társművészek – Művésztársak. Mata János és Kner Imre egyéni és közös munkái

mata janos kner imre smBudapest és Gyula után könyvtárunkba érkezett az a kiállítás, mely Mata János és Kner Imre kapcsolatát mutatja be. A kiállítás megnyitása kapcsán kultúrtörténeti érdekességek sorát osztották meg az előadók a közönséggel. Dr. Erdész Ádám, a MNL Békés Megyei Levéltárának igazgatója, a tőle megszokott remek előadásában a két művész kapcsolatát ismertette. A világszerte ismert és megbecsült gyomai tipográfus –Kner Imre- és a fametszeteket készítő debreceni levéltáros fennmaradt levelezésén keresztül két, hivatása iránt elkötelezett ember művészi elképzeléseit, szakmai hitvallását, barátságát mutatta be. A különleges tehetséggel megáldott, ám rövid életű Knernek és Matának csak egyetlen közös kiadvány készítése adatott meg.

Mata János fia, az ifjabb Mata János bátyjaként tekintett Kner Imre fiára. Mihály halála után a családok közötti barátságot Kéri Pálné, Kner Imre unokája ápolta tovább, aki felidézte ifjabb Mata János emlékét, hozzá fűződő kapcsolatát. Az ifjabb Mata orvosnak készült, ám az élet másfelé terelte, grafikus, tévé-és filmrendező lett. Könyvillusztrációi mellett több mint negyven filmet készített élete során. Rajzai, illusztrált könyvei mellett több, rövid filmrészletet is láthatott a közönség. Tervezték, hogy Erdész Ádám közreműködésével dokumentumfilmet készítenek felmenőikről, ám ifjabb Mata János 2017-ben elhunyt. Ha a film nem is, de egy gazdag, látványos kiállítás elkészült Kéri Pálné jóvoltából, melyet most a gyomaendrődi könyvtárban tekinthetnek meg az érdeklődők november 15-ig.

Képek a Galériában