Az Endrődiek Baráti Köre Egyesület kezdeményezésére, Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete határozata alapján az endrődi könyvtár ünnepélyes keretek között fölvette az endrődi születésű író, költő nevét.


Tímár Máté halálának 10. évfordulója alkalmából tisztelgő, megemlékező irodalmi műsor keretén belül került sor az ünnepélyes névadásra. A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola igyekszik a város intézményeit is bevonni Rózsahegyi Napok rendezvénysorozatába. Ez a megemlékező-névadó is tovább erősítette a z iskola és a könyvtár jó kapcsolatát. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Várfi András Polgármester úr. Az Endrődiek Baráti Köre Egyesület tagjai mellett intézmények képviselői, Képviselő-testületi tagok, és érdeklődő helyiek vettek részt a névadó ünnepségen. Zsúfolásig megtelt az endrődi könyvtár, elegendő ülőhely sem jutott mindenkinek.

 

Értékes beszédet mondott Vaszkó Tamás úr, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, aki elkötelezetten ápolta barátságát Tímár Mátéval és képviselte, képviseli az író irodalmi munkásságát. Tímár Máté verseit, regényeiből részleteket Bartus Gyula színművész előadásában hallhattunk. A műsorban Dr Szilágyi Ferenc Tímár Máté irodalmi munkásságát elemző és bemutató írásaiból, Polányi Éva tolmácsolásában hallhattunk részleteket.

 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery