Kezdőlap

Hősök Emlékműve (Gyoma)

hosokemlekmuve gyoma 05  

Hősök Emlékműve (Gyoma)

Értéktárba kerülés ideje:

2019. Gyomaendrődi Értéktár

Előterjesztő:

Határ Győző Városi Könyvtár

Gyoma legrégibb köztéri szobra a Fő út és a Hősök útja kereszteződésében, a református templom kertjében található. Istók János alkotása az 1848-49-es szabadságharc katonáinak és az első világháború hősi halottainak állít emléket állít, 1927. november 20-án avatták. 1990-ben hozzáillesztették Varga Géza alkotását, két domborművet a II. világháborús áldozatok neveivel, így az emlékmű a három nagy háború gyomai áldozatainak mementója.

Gyoma legrégibb köztéri szobra a település központjában, a Fő út és a Hősök útja kereszteződésében, a református templom kertjében található. Gyoma is csatlakozott ahhoz az országos akcióhoz, hogy emlékművet emeljen az első világháborúban elhunyt hősöknek. Kner Izidor a szoborállítás kezdeményezője, majd a helyi szoborbizottság elnöke volt. A szobor elkészítéséhez és az avatóünnepség méltó megrendezéséhez gyűjtést szerveztek. Az avató ünnepséget 1927. november 20-án tartották, József főherceg mondott ünnepi beszédet, majd leleplezte a szobrot. Istók János alkotása kétalakos, nemcsak az első világháború hőseinek, hanem az 1848-49-es szabadságharc katonáinak is emléket állít. Azt az elképzelt pillanatot ábrázolja, amikor az idősebb (szabadságharcos) katonától a fiatalabb (első világháborús) katona átveszi a kardot. Jelképezve, hogy a haza szabadságának védelme kortól, generációtól független. A kőtalapzatokon az első világháborúban elesett hősök neve olvasható.

1990-ben hozzáillesztették Varga Géza alkotását, két domborművet a II. világháborús áldozatok neveivel. Így az emlékmű a három nagy háború gyomai áldozatainak mementója: „1848—49-iki szabadságharcunk és az 1914-18-iki világháború hősi halottainak és a második világháború áldozatainak”. Az emlékművet 2018-ban, az első világháború befejezésének centenáriumi évében felújították.

Az apák, férjek és fiúk elvesztése miatti fájdalom kitörölhetetlen a családok emlékezetéből, de a veszteség a helyi közösséget is összekovácsolta, a hősök iránti tisztelet napjainkig itt él. A háborús áldozatok emlékhelye napjainkban is a városi ünnepségek, koszorúzások helyszíne, a város egyik nevezetessége, történelmének szószólója.

Előterjesztés

 

hosokemlekmuve gyoma 01   hosokemlekmuve gyoma 02   hosokemlekmuve gyoma 03

hosokemlekmuve gyoma 04   hosokemlekmuve gyoma 05   hosokemlekmuve gyoma 06