Kezdőlap

Varjú Vilmos sportpályafutása

varju vilmos 01  

Varjú Vilmos sportpályafutása

2019. Gyomaendrődi Értéktár

Előterjesztő:

Határ Győző Városi Könyvtár

Az endrődi származású Varjú Vilmos az 1960-as évek egyik legeredményesebb európai súlylökője volt. 1953-tól a Közért, majd a Vörös Meteor Közért, illetve 1969-től az Újpesti Dózsa súlylökőjeként versenyzett. 1957 és 1974 között negyvenkilenc alkalommal viselhette a címeres mezt. Három olimpián (1964. Tokió, 1968 Mexikó, 1972. München) szerepelt eredményesen.

Varjú Vilmos 1937. június 10-én született Gyulán. Szüleivel Endrődön élt, innen került a fővárosba. A budapesti Közgazdasági Technikumban érettségizett 1962-ben. 1969-től a Belügyminisztérium alkalmazottja volt, 1975-től nyomozóként dolgozott. 1981-ben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, 1987-ben őrnagyi rangban nyugdíjazták. 1994. február 17.-én hunyt el Budapesten. Budapesten működik a nevét viselő, egykori olimpiai játékokon részt vett sportolókat, sportvezetőket tömörítő egyesület, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Társaság méltón őrzi emlékét. 1953-tól a Közért, majd a Vörös Meteor Közért, illetve 1969-től az Újpesti Dózsa súlylökőjeként versenyzett. Az 1960-as évek egyik legeredményesebb európai súlylökője volt. 1957 és 1974 között negyvenkilenc alkalommal viselhette a címeres mezt. Tizennégyszeres magyar bajnok (1958-1960, 1963-1972). Tizenhétszeres magyar csúcstartó, háromszoros Európa-csúcstartó. Magyar dobóatlétaként ő szerzett elsőként Európa-bajnoki címet. Három olimpián (1964. Tokió, 1968. Mexikó, 1972. München) vett részt. 1964-ben Tokióban a harmadik helyen végzett, ezzel a nyári olimpiák történetében ő lett a második, aki férfi súlylökésben nem amerikai sportolóként érmet tudott szerezni. Elért eredményeit számos díjjal ismerték el: Sport Érdemérem Arany Fokozat 1964; Sport Érdemérem Ezüst Fokozat 1971 és 1975; Érdemes sportoló 1968, 1970, 1972; Kekkonen Finn Köztársasági Elnök díja 1966. Ezen kívül az „Év sportolója” és a „Sport újságírók díj” tulajdonosa.

Sport sikerei és endrődi származása miatt Gyomaendrőd lakói ma is nagy tisztelettel emlékeznek rá. 1994-ben Gyomaendrődért Emlékplakettel, 2003-ban posztumusz díszpolgári címmel ismereték el sportfályafutását. Eredményei ma is példaértékűek, a fiatal generációnak példát adhatnak sikerei. Életútja, eredményei büszkeséggel töltenek el minden sportszerető embert.

 

Előterjesztés

 

varju vilmos 01     varju vilmos 02     varju vilmos 03