Kezdőlap

Varga Lajos sportpályafutása

varga lajos 01  

Varga Lajos sportpályafutása

2019. Gyomaendrődi Értéktár

Előterjesztő:

Határ Győző Városi Könyvtár

Varga Lajos tanár, tornász, olimpikon, edző, tizenháromszoros mesterfokú országos bajnok, több nemzetközi verseny győztese volt. 1959-től 1964-ig a magyar tornász válogatott egyik legeredményesebb tagja volt, részt vett a Rómában és Tokióban rendezett olimpián. 1960-1988 között testnevelő tanárként és sporttisztként dolgozott, 1988-1999 UTE torna szakosztályának vezetőedzője volt. Nyugdíjba vonulása után visszaköltözött Gyomaendrődre, ahol ismét felpezsdítette a tornasportot. Több száz gyerekkel ismertette és szerettette meg a rendszeres sportolást. A városi Sportcsarnok 2008 óta viseli a nevét.

Varga Lajos tanár, tornász, olimpikon, edző, tizenháromszoros mesterfokú országos bajnok, több nemzetközi verseny győztese volt. 1933. november 23-án született Gyomán. Már gyermekkorában kapcsolatba került a sporttal. Később a Kiskunfélegyházi Testnevelési Gimnáziumban tanult, ahol Tulit Péter tanítványa volt. 1957-ben Pécsről került az Újpesti Dózsa Sport Clubba, ahol számos kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményt ért el.

1959-től 1964-ig a magyar tornász válogatott egyik legeredményesebb tagja volt. Sportpályafutása során több mint tíz országos bajnoki címet nyert, részt vett számos versenyen. 1959-ben részt vett az Európa Bajnokságon, majd egy évvel később olimpiai induló lett. 1960-ban Rómában a magyar csapat a 12., míg 1964-ben Tokióban a 9. helyezést szerezte meg. Varga Lajos mindkét olimpián meghatározó szerepet játszott. 43-szoros válogatott tornász volt.

A sportolás és a munka mellett tanult. 1963-ban végzett a Magyar Testnevelési Főiskolán, szakedzői oklevelet és testnevelő tanári diplomát is szerzett. 1960-1988 között testnevelő tanárként és sporttisztként dolgozott a különböző szintű rendőr iskolákban. 1988-1999 UTE torna szakosztályának vezetőedzője volt.

Több évtizedes edzői tevékenysége során több száz gyerekkel ismertette és szerettette meg a rendszeres sportolást és ezt a nagy figyelmet, pontosságot és összpontosítást igénylő sportágat. Az UTE edzőjeként minden nyáron – kb. 30 alkalommal – elhozta a gyomai edzőtáborba a budapesti fiatal sportolókat.

A sport terén végzett munkásságát számos díjjal ismerték el: megkapta a Magyar Köztársaság Érdemérem Arany Fokozatát, a Testnevelés és a Sport kiváló dolgozója lett, A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, ezüst, bronz fokozata és az Újpesti Torna Egylet örökös bajnoka megtisztelő cím birtokosa lett.

Nyugdíjba vonulása után visszaköltözött Gyomaendrődre, ahol ismét felpezsdítette a tornasportot, amit a város 1996-ban Gyomaendrődért Emlékplakettel ismert el. 2006. február 7-én hunyt el. 2008. június 11-én a városi sportcsarnok felvette a nevét, melynek falán tiszteletére emléktáblát is avattak. Több alkalommal rendeztek tornaversenyt az emlékére.

Varga Lajos sportpályafutására, elért eredményeire büszke szülővárosa. A edzői munkája hozzájárult ahhoz, hogy a sport – ezen belül a tornasport népszerűbbé váljon településünkön és példát adjon a fiatal generáció számára.

 
Előterjesztés

 

varga lajos 01     varga lajos 02     varga lajos 03

varga lajos 04     varga lajos 05